Nyelvtudományi Közlemények 77. kötet (1975)
Tanulmányok - Zaicz Gábor: Finnugor régészeti kultúrák az újkőkortól a vaskorig 270
270 SZEMLE - ISMERTETÉ SEK Somero. Ez az elkülönítés lehetőséget ad, hogy az egyes adatközlők egyéni, kiejtési sajátosságaira is kitérjen, és mivel nem sugalmaz semmiféle beskatulyázási rendszert, hagyja, sőt talán készteti is az olvasót, hogy — ha finn anyanyelvű, — közben állandóan saját nyelvjárásával, ül. a köznyelvvel szembesítse, s így ismerje meg Somero nyelvjárását. A kötetet mintegy 3000 szavas szójegyzék zárja (391 — 410). A szavak itt a köznyelvi kiejtési és helyesírási módon szerepelnek. Nyelvjárási alakjuk a mellettük levő oldalszámok segítségével kereshetők fel. Várjuk a sorozat további köteteit. CSEPREGI MÁRTA Finnugor régészeti kultúrák az újkőkortól a vaskorig Az urálista nyelvész őstörténeti állásfoglalása közismerten csak akkor mondható megalapozottnak, ha következtetései megegyeznek más őstörténeti diszciplínák, elsősorban a finnugor régészet eredményeivel : régészeti anyaggal is kapcsolatba hozhatók, így a nyelvi adatok tárgyi hátterének feltárásával megerősítést nyernek. Nyelv-, művelődés-és gazdaságtörténeti szempontból is jelentős szerepet kell tulajdonítanunk a régészeti vizsgálódásoknak még akkor is, ha a történelem előtti korokban a nyelvemlékek hiánya természetszerűen a régészet eredményességét is nagymórtékben korlátozza ; a régészeti kultúrákat sokszor igen nehéz meghatározott etnikummal, meghatározható nyelven beszélő népességgel azonosítani. Az elmúlt két évtizedben a régészet mégis a modern őstörténetkutatás egyik legfontosabb ágává válhatott, mivel egyedül ez a tudományszak képes forrásainak számát — és ezzel azok értékét is — évről évre jelentős mértékben növelni. Az őstörténetkutatás mai állását tekintve ugyanis nyilvánvaló, hogy csak új források feltárásával érhetünk el jelentős új őstörténeti eredményeket (vö. FODOR : TörtSz. 15 : 1). A régészet egyfelől a nyelvtudomány által kijelölt területek leleteit kíséri figyelemmel és adatainak értékelésekor a nyelvtudomány eredményeit hasznosítja, másfelől elsősorban időrend (kormeghatározás) tekintetében, valamint jelentéstani szempontból segítséget nyújt a nyelvtudománynak. A finnugor őstörténet legfontosabb kérdéseiben — többek között az őshaza helyét illetően is — a régészeti eredmények megerősítik a nyelvtudomány megállapításait. A két tudományág egymásrautaltsága a magyar őstörténet tanulmányozása terén egyben azt is jelenti, hogy a finnugor nyelvész és régész kutatóknak ismerniük és hasznosítaniuk kell egymás eredményeit (vö. FODOR : i. h. 18, 2). E közlemény a régész FODOR ISTVÁN dolgozatai alapján (RégF. 11/15: 1 — 88; TörtSz. 15 : 1 — 22 ; vö. ArchErt. 98 : 253 — 263) ismerteti a magyar őstörténet szempontjából legfontosabb régészeti műveltségeket, összefoglalja a finnugor őstörténet régészetének legújabb eredményeit. (Véleményem szerint FODOR művei tartalmazzák a legmegfelelőbb anyagot a régészeti kultúrák rövid összegezésére, az ő munkássága reprezentálja a legjobban a finnugor régészet mai állását, ezért forrásként az ő tanulmányait volt célszerű felhasználni.) Az átdolgozás lexikonszerű szerkesztésmódja érthetővé teszi, hogy az egyes régészeti műveltségek bemutatásakor a források anyaga még akkor sem áll idézőjelben, amikor néhol — egy-egy mondatnak gyakran csak töredékes részét — szó szerint idézek. Összefoglalásom természetesen nem foglalhat állást a régész szakemberek számára is sokszor vitás, részben megoldatlan kérdésekben. Minthogy összeállításom egy régész munkáinak alapján készült, talán nem mentes bizonyos fokú szubjektivitástól. Más régészek őstörténeti munkái bizonyos részletkérdésekben gyaníthatóan nem osztják FODOR felfogását. Mégis úgy gondolom, e szubjektivitás a mi esetünkben legtöbbnyire csak látszólagos. FODOR sohasem hallgatja el az adott kérdés problematikus voltát ; sohasem foglal elhamarkodottan állást, hanem a felderítetlen és bonyolult esetekben tárgyilagosan felvázolja a lehetséges elméleteket.1 Az obi-ugoroktól elvált ősmagyarság legkorábbi szálláshelyeinek lokalizálása, az Urál és a Volga—Káma vidékén eddig feltárt emlókanyag egy meghatározott csoportjával való azonosítása egyelőre nem lehetséges. A régész-őstörténész ezért a finnugor ősnép, illetve a finnugor népek lakta — valamint a szomszédos — területek emlékeit kíséri figyelemmel az újkőkortól a vaskorig : a finnugor népek általános fejlődése az ebbe a népközösségbe tartozó ősmagyarságéra is nyilvánvalóan érvényes (vö. FODOR : RégF. 1 Dolgozatom kéziratát FODOR ISTVÁN kérésemre végigolvasta. Szívességéért és hasznos észrevételeiért ezúton is fogadja köszönetemet.
