Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)

Tanulmányok - Molnár Ferenc: A permi nyelvek szóvégi magánhangzóinak történetéről [cirill] 77

78 MOLNÁR FERENC alakban ott is képzőt mutat ki. Ez az eset tehát a történeti vizsgálatban mellőzhető. 2. Mind a zürjénben mind a votjákban van véghangzó (23 —49) a) zűrjén -a ~ votják -a b) zűrjén -a <~ votják -o c) zűrjén -i(-i) r* votják -(-i) d) különböző magánhangzókra (e, e, i) végződő toldalékos alakok (acc, ill., PxlSg stb.). A b) csoport visszavezethető az a)-ra. A votják -o ugyanis egy — már a votják külön életében, az első szótagbeli o ill. u hatására végbement — a >• o változás eredménye. Az -a ~ -a, -a ~ -o megfelelés előfordul finnugor eredetű szavakban, őspermi csuvas jövevényszavakban is, valamint számos képzett alakban. így tehát a képzett és alapszavak elválasztása itt is nehézségekbe ütközik. Azok a szavak, amelyekben a képző elhomályosul, átvonódhatnak az alapszavak csoportjába. A c) csoportba tartozó szavakban a szóvégi -i hang képző, rag, vagy annak tartozéka, egy-két esetben pedig véghangzó. Az -i ezekben az alakokban azért nem kopott le, mert funkciója volt. Az -i kicsinyítő képző elvesztése pl. egyben a szó deminutiv jellegének az elvesztését is jelentette volna. A fonetikai kényszer is megtarthatta a véghangzót: azaz, ha a lekopás után nehezen kiejthető mássalhangzócsopor jött volna létre, akkor a véghangzó megőrződött. A különféle magánhangzókra (e, e, i) végződő ragos és képzett alakokban a véghangzót ugyancsak a funkció vagy a fonetikai kényszer tartotta meg (d csoport). Az e és e a szóvégi *-m lekopása után akkor került a szóvégre, amikor a középső nyelvállású névszóvégi magánhangzók változásai már megtörténtek. I 3. Mind a zürjénben mind a votjákban hiányzik a véghangzó (50—52) zűrjén -0 ~ votják -0 E csoportba tartozik a szókincs legnagyobb része: tőszavak, valamint olyan ragos és képzős szavak, amelyekben a rag, ill. a képző végső magánhangzója lekopott. 4. Csak a zürjénben van véghangzó (52 —53) zűrjén -i(-i) ~ votják -0 A zűrjén szavak szóvégi -i(-i)-]e általában kicsinyítő képző. Ez a megfelelés tehát nem eredeti, történetileg csak később alakult ki. A permi véghangzók összehasonlító vizsgálata után a rokon nyelvek tanúsága alapján LAKÓ a következőkben összegzi a főbb tanulságokat (53 —61): Az őspermi kor elején szóvégen a következő magánhangzók fordulhattak elő: a, ä, i, e, e (54). ,,Az őspermi *-a általában megmaradt mind a zürjénben, mind a votjákban, csak az utóbbiban vált bizonyos feltételek mellett (o vagy u után) o-vá" (56—57). — ,,Az őspermi *-§ és *-i változatlanul megmaradt a votjákban, a zürjénben azonban általában lekopott" (58). Az *-e (-à) a csuvasokkal való érintkezés kezdetekor kopott le, az *-e és *-§ pedig „valószínűleg magas vagy alacsony nyelvállásúvá is válhatott, s azután osztozott az eredetileg is ilyen véghangzók sorsában" (56). A permi véghangzók történetében „nem véghangzólekopásról, hanem lekopásokról van szó". Három különböző korú lekopás van. ,,A szókincs legnagyobb részét érintette, s a legrégibb,