Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)
Tanulmányok - Molnár Ferenc: A permi nyelvek szóvégi magánhangzóinak történetéről [cirill] 77
A permi nyelvek szóvégi magánhangzóinak történetéről1 1. Az előző kutatások A permi végmagánhangzók történetéről érdemlegeset először WICHMAN-nak a permi nyelvek csuvas jövevényszavairól írott munkájában olvashatunk. Ebben a szerző megállapítja, hogy az eredeti szóvégi permi *-i a zürjenben lekopott, a votjákban azonban megmaradt. Ebben a lekopásban a csuvas jövevényszavak is részt vettek (TLPS 35, 129). Témám mindmáig legteljesebb feldolgozása LAKÓ GYÖRGY egyik fiatalkori tanulmánya: A permi nyelvek szóvégi magánhangzói (a továbbiakban LAKÓ, nevének említésekor csak a lapszámot idézem). Ezt részletesebben ismertetem. Nem azért, hogy egy közel negyven évvel ezelőtt írt cikk bírálatának könnyű feladatát vállaljam, hanem mivel magam is legtöbbet ebből a munkából merítettem. LAKÓ szerint ma a permi nyelvek véghangzói — a megfelelő votják és zűrjén szavak szerint — a következő képet nyújtják: 1. Csak a votjákban van véghangzó (6—23) a) zűrjén -0 ~ votják -i(-î,-ê) b) zűrjén -0 ~ votják -i c) zűrjén -0 ~ votják -ei Az a) pontba tartozó votják szavak vagy tőszavak vagy képzettek. Szétválasztásuk igen nehéz, mert alakilag azonosak, és a ragozásban is összekeveredtek. A PFU *j vagy *$ kicsinyítő képző a véghangzóval együtt előbb diftongust alkotott, majd i-vé monoftongizálódott és beolvadt a tőbe: *j. >> *|*. >> *i$ >• i. A kicsinyítő képzős szavak így egybeestek a puszta -i véghangzósokkal. Az TJ G Bess. nyelvjárásokban levő szóvégi î és a K nyelvjárásban található -e már a votják külön életében fejlődött -§-ből. A b) csoport szavaiban a votják alakok -i-je az alapnyelvi véghangzó folytatója, ül. élő vagy elhomályosult képző. Ide tartozik több olyan képző, amely a votjákban -i véghangzóval a zürjénben pedig végvokális nélkül hangzik (zürj. -I ~ votj. -l'i, zürj. -r ~ votj. -ri stb.). A harmadik megfelelésre (c) Lakó csak egy példát idéz, és a votják 1 Tanulmányom egy 1965-ös országos tudományos diákköri előadás továbbfejlesztéseként született egyetemi doktori disszertáción alapul. Disszertációmat 1972 tavaszán — még az ugyanebben az évben a permi végmagánhangzók kérdésével is kapcsolatos vita indulása ill. újraindulása előtt — nyújtottam be Debrecenben. A disszertáció szövegén néhol rövidítettem és — főleg a kapott bírálatok hatására — módosítottam. Ezek a hivatkozásokból kiderülnek. Stílusbeli változtatást nem végeztem. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani értékes tanácsaikért KÁLMÁN BÉLA, RÉDEI KÁROLY, HARMATTÁ JÁNOS és HAJDÚ PÉTER professzoroknak. Szintén köszönöm A. KÖVESI MÁGDÁnak a diákköri dolgozat megírásakor nyújtott segítséget.
