Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)

Tanulmányok - Korenchy Éva: Permi vokalizmusproblémák [cirill] 37

60 KORENCHY ÉVA Összegezve : i >> i, ha a 2. szótagban a van: 2 esetben (A/10, 12) i > i, ha a 2. szótagban ü van: 2 esetben (A/5, 9) i > i, ha a 2. szótagban e van: 8 esetben (A/l, 2, 3, 4, 6, 7, 8, 11) ' i > e, ha a 2. szótagban a van: 1 esetben (B/l) i > e, ha a 2. szótagban ä van: 2 esetben (B/2, 3) i > e, ha a 2. szótagban e van: 1 esetben (B/4) i >• e, ha a 2. szótagban a van: 2 esetben (C/l, 3) i > e, ha a 2. szótagban e van: 1 esetben (C/2) i > e vagy e, ha a 2. szótagban a van: 2 esetben (5/1,4) i > e vagy e, ha a 2. szótagban ä van: 1 esetben (D/3) i >> e vagy e, ha a 2. szótagban e van: 1 esetben (D/2) Az előpermi *i-nek négy pontba sorolt őspermi kori fejleményei tulajdonképpen kétféle fejlődési tendenciát mutatnak. Az i egyfelől megőrződött a rendszerben, másfelől pedig nyíltabbá vált. Kronológiai csoportosításunkban az i > e, e változást késői változásként tüntettük fel, mert az így keletkezett e már nem velarizálódott (o, $). Az i nyíltabbá válásának oka kétségtelenül abban rejlik, hogy a rendszer megkívánta a kis frekvenciájú e funkcionális terheltségének növelését. De mivel a nyíltabbá válás — amint példáink világosan mutatják — főleg olyan szavakban következett be, ahol a rekonstruált előpermi alapalak 2. szótagjában alsó nyelvállású magánhangzó van, arra kell gondolnunk, hogy ehhez a változáshoz a 2. szótag vokálisa is hozzájárult. Még egyszer hangsúlyozzuk tehát, hogy az okot a rendszer diktálta követelményben látjuk, de elfogadjuk a 2. szótag elősegítő szerepét is. Ez a szerep az i megmaradásánál is kimutatható, hiszen ott az esetek többségében előpermi középső nyelvállású magánhangzó állt a nem-első szótagban. Ez a magánhangzó az őspermi kor folyamán bizonyára felső nyelvállású lett, s jelentős mértékben akadályozta az i nyíltabbá válását. Az i nyíltabbá válása nemcsak az e hangok számát növelte a rendszerben, hanem létrehozta a zárt e-t is. Az e létrejötte feltehetően azzal magyarázható, hogy a magánhangzórendszerben akkor már meglevő p (és talán ó) maga mellé kívánta a palatálisillabiális soron is az ugyanazon nyílásfokú magánhangzót. Példáinkból kiderül, hogy a 2. szótag vokálisa csak általában a nyíltabbá válásnál volt hatótényező, de abból a szempontból már teljesen közömbösnek minősül, hogy ez a nyíltabbá válás zárt e-t vagy nyíltabb e-t eredményezett-e.