Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)

Szemle – ismertetések - Molnár Ilona: cirill 472

474 SZEMLE - ISMERTETÉSEK következik a nyelvi struktúratípusok meghatározása. Az osztályozás legalkalmasabb alapja a szó. A nyelvek közötti különbségek nem vezethetők vissza minőségileg különböző gondolkodástípusokra. Csupán arról lehet szó, hogy a népek gondolkodásának egyik vagy másik oldala a fejlettebb. E körülménnyel összefügghetnek tipológiai különbségek. Megállapítható továbbá, hogy a nyelv és a gondolkodás viszonya a szintetikus nyelvek esetében bonyolultabb, közvetettebb, mint az analitikus nyelvek esetében. Az analitikus nyelvekben a mondat szerkezete általában közelebb áll a kifejezendő gondolat szerkezetéhez. A logikai-grammatikai és a szintaktikai szint eltérésének mértéke nagyobb a szintetikus, mint az analitikus nyelvekben. — Az emberi tudatnak nemcsak a tartalma tükrözi a valóságot; a gondolkodás törvényei és formái ugyancsak a lét tulajdonságait tükrözik. A valóság törvényei tükröződnek a formális logika törvényeiben, vagyis az azonosság, az ellentmondás, a kizárt harmadik és az elégséges alap törvényében. Ezek az elvek nem mondanak ellene a dialektikának. Fogalmaink viszonylagossága, kölcsönös összefüggése és egymásba való átmenete nem azt jelenti, hogy a fogalmakat összekeverhetjük, egymásba moshatjuk (ez a szofisztikára jellemző); az ellentmondás törvényét egyenesen feltételezi a dialektika. A megismerés fejlődik, ezért lehetséges, hogy valamely fokon különböző tárgyakat azonosaknak fogunk fel, hogy nern fedezzük fel egyes tárgyak közös vonásait, hogy a tárgyak között más egyezések és különbözések vannak, mint amelyeket gondolunk. Ebből azonban nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a logika nem a lét törvényeit tükrözi. Sem pedig azt, hogy a logika törvényei még nem szilárdultak meg, vagy hogy mások, mint amelyeket számontartunk (WHORF jut ilyen gondolatra). Szubjektíve akkor is a logika törvényei szerint járunk el, amikor hiányos ismereteink következtében megsértjük az azonosság elvét. A dolog magyarázata az, hogy elég a tárgyaknak csak bizonyos csoportját adekvát módon tükrözni ahhoz, hogy a logika törvényei kialakuljanak, e törvényeket azután átvisszük gondolkodásunk egészére, olyan részére is, amely nem adekvát módon tükrözi a valóságot. A természeti népek sajátosnak, logikátlannak látszó gondolkodása (például LÉVY-BRTJHL szerint) a valóság hiányosabb ismeretére vezethető vissza. A valóság diszkrét jellegének tükrözése is feltétele a gondolkodástörvények kialakulásának. Ez utóbbi az absztrakció megjelenésével veszi kezdetét. A fogalmi gondolkodás nem jöhet létre a tárgyak közötti egyezések és különbözések egy vagy több szituáción belüli észlelése útján; a fogalmi gondolkodás és a logika törvényei csak a munkatevékenységben alakulhatnak ki, innen azután kiterjednek a tükrözés egész szférájára (de, amint jelentéstörténeti adatok mutatják, nem minden harc nélkül a szituációk tárgyai egyezéseinek és különbözéseinek észlelésén alapuló tükrözéssel). A gondolkodástörvények univerzálisak, fevethető azonban működésük specifiku s voltának kérdése a gondolkodás fejlődésének különböző fokain, amit funkcionálásuk szférájának változásával hozhatunk kapcsolatba. A kötet második nagy fejezete a „Grammatika és logika" címet viseli, s a következőképpen tagolódik: ,,I. Á mondat és a benne kifejezett ítélet, kérdés, felhívás struktúrája"; „II. A mondat logikai-grammatikai szintje"; „III. A predikativitás (npedutcamueHOcmb) ós az állítmányi jelleg (cKû3yeM0cmb). A predikativitás és a modalitás. A modalitás és az igemód"; „IV. A mondatrészek és az ítélet, kérdés, felhívás komponensei"; „V. Az igenem kategóriája és a cselekvés szubjektuma (hordozója), a cselekvés objektuma s a cselekvés kategóriája. Az ergatív mondatszerkezet." Ez a fejezet látszik a könyv központi részének. Benne a szerző különböző típusú nyelvek (gilják, japán, jukagir, hausza, baskír, csukcs, manysi, nyenyec, kínai, orosz, német, angol ós egyebek) adatainak bevonásával igen meggyőzően fejti ki és támasztja alá a mondatszerkezet logikai-grammatikai szintjére és e szint univerzális voltára vonatkozó elméletét, amely nem teljesen új elgondolás ugyan, de amelyet itt kétségtelenül xíj megvilágításban kapunk. A gondolat egyetemesen szubjektumra és predikátumra tagolódik, s ezt a struktúrát a mondat minden nyelvben kifejezi akkor is, ha az nem esik egybe a mondat grammatikai struktúrájával — ez Panfilov fő tétele. A logikai mondattagolásnak igen gazdag eszköztára van a nyelvekben: mindenekelőtt a minden nyelvben meglevő logikai hangsúly, azonkívül a szórend, speciális szavak, morfémák és egyéb morfológiai eszközök, szintaktikai eszközök, némelykor a névelő, verses szövegekben sokszor a verssorok tördelése is. Ezek használatának bemutatása a könyv egyik legérdekesebb és legalaposabban kidolgozott fejezete. Részletesen tárgyalja Panfilov az általa elfogadott, illetve javasolt mondattagolás összefüggését GABELENTZ, PAUL, FORTUNATOV és mások pszichológiai alapú felfogásával, amely pszichológiai alannyal és állítmánnyal számol, valamint a MATHESIUS kidolgozta aktuális mondattagolással, s szembesíti nézetét a modern logika felfogásával is, amely szerint a szubjektum-predikátum logikai struktúra nem általános érvényű. Végeredményben úgy látja, hogy a pszichológiai szubjektum