Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)
Tanulmányok - Havas Ferenc: Az észt nyelv tipológiai hovatartozásának problémája. [cirill] 23
AZ ÉSZT NYELV TIPOLÓGIAI HOVATARTOZÁSÁNAK PROBLÉMÁJA 27 meghatározásunk szerint nem egyéb, mint belső flexió. A belső flexió viszont, mint mondottuk, nem jellemző az agglutinât!v nyelvekre, a flektáló nyelvek sajátja. El kell fogadnunk tehát, hogy ez flektív vonás, de hogy miként befolyásolja az észt nyelv típusáról alkotott ítéletünket, arra majd a statisztikai számításoknál visszatérünk. Mindenesetre jegyezzük meg, hogy csak az egyik szám egyik esetének egyik lehetséges változatáról van szó. A morfonológiai szint másik jelenségcsoportja, mely a típus elbírálása szempontjából hagyományosan szóba jön, az agglutináció és fúzió témaköre. (Sapir óta tudjuk, hogy így és ezek a fogalmak állíthatók szembe egymással, nem pedig az agglutináció és a flexió.) Az agglutináció és a fúzió nem egyéb, mint a morfémák egymáshoz kapcsolódásának (főleg az affixummorfémák tőhöz és egymáshoz illeszkedésének) két lehetséges technikája. Agglutináción olyan morfémakapcsolást értünk, melyben az egymáshoz illesztett morfémák morfonológiailag változatlanok maradnak, vagy/és a morfémahatárok élesen látszanak.8 A fúzió pedig a morfémakapcsolás olyan módja, melyben a morfémák fonológiai felépítése a kapcsolódás révén jelentősen megváltozik, a kapcsolódó objektumok részlegesen vagy teljesen egymásba forrnak, a morf émahat árok nem világosak, esetenként meghatározhatatlanok.9 SAPIR klasszikus angol példáit ismételhetjük meg: agglutinatív alakulat a farm-er, good-ness; fúziós a height, depth, az utóbbiakban sem az affixumaiktól megfosztott tövek nem önállóak, sem az affixumok nem tipikusak. Az észtben teljes fúzióra egyáltalán nincs példa (a söna 'szó' : PIPt sőnu, muna 'tojás' : PIPt mune, puha 'szent' : PIPt pühi szerű alakulatokról taxonomikusan megállapítható a tökéletes agglutinatív szerkezet), részlegesre is jóval ritkábban, mint mondjuk a magyarban vagy a finnben. (Vö. mégis: mis-ki 'valami' :mida-gi 'valamit' és ehhez hasonlók.) Általában elmondható, hogy a névszó- és igeragozás és a szóképzés jó részét az agglutinatív affixáció jellemzi. összefoglalva megállapíthatjuk, hogy morfonológiai szinten gazdag tővariációjávai az észt nyelv eltávolodik ugyan az ún. „tisztán agglutinatív" típus követelményeitől, de egy erősen körülhatárolt esetet kivéve nem jellemző rá a flektáló nyelvek két eklatáns morfonológiai vonása, az introflexió és a fúziós morfémakapcsolás. (Az előbbi persze, szigorúan véve, morfológiai jelenség is, sőt elsősorban az.) 3.2. A morfológia minden idők nyelvtipológiájának központi kérdésköre volt. A klasszikus nyelvtipológia és a XX. századi gyakorlati tipológia nagy része alapvető feladatának ugyanis a szóalakok tanulmányozását tartotta, s ezen belül azt vette és veszi figyelembe, hogy a szóalakon belül (már ahol szóalakról értelmes beszélni) milyen típusú morfémák kapcsolódnak egymáshoz, s hogy milyen a morfémakapcsolás technikája. Az utóbbi kérdésre mai strukturális nyelvleírásunkban a morfonológiai vizsgálatok adnak választ, de a morfémák minősége a morfológia problémája. A tipológiában azonban a morfológia a deszkriptív elemzésben használt értelmezésnél nagyobb távlatokat kap, pontosabban: a morfológiát és szintagmatikát együtt vizsgáljuk. Az előbbi a szóalakon belül egymáshoz kapcsolódó morfémák minőségével foglalkozik, az utóbbi pedig a szintagmák morfológiai felépítésével. Az együttes tárgyalást 8 Agglutináción voltaképpen csak ezt volna szabad érteni. A gyakorlatban azonban ezt a szót az agglutináló típus megjelölésére is használják (jobb híján mi is ezt tesszük), s ez nem kevés félreértéshez vezethet. 9 Ezen belül részlegesnek mondható a fúzió, ha a morfémák fonológiai felépítése megváltozik, de a morfémahatárok világosak.
