Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)

Tanulmányok - Havas Ferenc: Az észt nyelv tipológiai hovatartozásának problémája. [cirill] 23

26 HAVAS FERENC [mesiö:] stb. Példák tőmorféma-alternációra: angol telis : tol-d, német Mann : Männ-er, orosz 6poiu-y : 6poc-uiUb, francia fait [fe] : fais-ons [foz-ö] stb. A példákból is látható, hogy e két jelenség merőben más természetű. Mármost milyen tanulságokkal szolgál egy nyelv klasszifikaciós megítélésekor a morfonológiai tőalternáció és a belső flexió megléte vagy hiánya? Leszögezhetjük a következőket: Mind a flektálónak, mind az agglutinálónak nevezett nyelvekben a tő jelentés egyéb jelentésekkel való kibővítésének alapvető módja az affixáció. (A különbség, mint látni fogjuk, az affixumok minőségében van.) Az agglutinatív típus a tőjelentésen kívül elvileg minden jelentéstartalmat affixumokkal fejez ki. Ezért a belső flexió mint a tő jelentéshalmozásának jelensége idegenebb az agglutináló típusú nyelvektől, mint a morfonológiai tőalternáció, amely a jelentéstől független megnyilvánulás, s mely a szóalakok típusának kérdését önmagában még nem dönti el. Mármost az észtben például a névszói tővariancia viszonylag igen változatos képet mutat. A különböző magán- és mássalhangzó-alternációk (köztük a fokváltakozás) eredményeképpen az egyes tővariánsok oly mértékben eltérhetnek egymástól, hogy az észtül nem tudónak még összetartozásuk is furcsának tűnik, vö. pl. uba 'bab' : SgGen oa : Sglll uppa; sugu 'rokonság' : SgGen 800 stb. Az összes tőtípust figyelembe véve hét, potenciálisan különböző tőváltozattal kell számolnunk (egyébként a magyarban is !), melyek közül a leggazdagabb tőtípusnak hat, a legszegényebbnek meg egy változata van. A hét potenciális változat: 1. a SgNom töve, 2. a SgGen -0 morfémája előtti tőváltozat, 3. a SgPt töve, 4. a Sglll képzésére szolgáló tőalak (erre még visszatérünk), 5. a PIGen töve, 6. a PIPt töve és 7. a P1I11 rövidebb variánsának töve. Ezt a hét tövet kell ismernünk ahhoz, hogy bármely lehetséges névszói alak „kiszámítható" legyen F Bemutatunk néhány tőtípust az egyalakútól a hatalakúig: 1. kőne beszéd' pea 'fej' vars ' szár' sőber 'barát' kâsi 'kéz' 2. kőnepeavarresőbrakäe-3. kőnepeavarsőprkät-4. könepeavarre~ varsőbra- ~ sőprakätte (~k 5. kőnepeavarsőprakä-6. kőnepävarssőprkäs-7. kőnepä- ~ peavarsőbra- ~ sobrkä-U) (2) (3) (4~ 5) (6) Az észt tőtípusok nagy többsége a fenti példákhoz hasonló megoszlást mutat. A Sglll variánsára azonban vissza kell térnünk. Néhány tőtípusnál ugyanis e helyen affixum nélküli tővariánsok is felléphetnek, például tuba 'szoba': Sglll tuppa, käsi 'kéz' : Sglll kätte, rida 'sor' : Sglll ritta stb. Ezekben az esetekben nem lehet szó analitikus tőmorféma-alternánsról + -0 morfémáról (mint a SgGen esetében), hiszen e tőből más alakokat nem képeznek, a belső tagolást pedig semmi sem támasztja alá (tehát pl. ritta ^ rit -f- ta, hiszen sem a szó töveinek rendszereiben nincs további példa rit- tőre, sem az 111 ragjai között nem találunk -ta alakú morfémát). Ily módon tehát szintetikus tővariánssal állunk szemben, a tő puszta változata fejezi ki a nyelvtani jelentést is, s ez 7 Ez nem vonatkozik a melléknevekre, ahol a fokozásnál még két új, tehát más esetben elő nem forduló potenciális tővariáns léphet fel.