Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)
Tanulmányok - Havas Ferenc: Az észt nyelv tipológiai hovatartozásának problémája. [cirill] 23
Az észt nyelv tipológiai hovatartozásának problémája* 1. A finnugor nyelvek tipológiája mind az általános, mind a finnugor nyelvészet kevéssé művelt területei közé tartozik. Igaz, maga a nyelvtipológia is, annak ellenére, hogy egyidőben született a történeti és összehasonlító nyelvészettel, csak az utóbbi évtizedekben emelkedett az önálló tudományos diszciplína rangjára. Konkrét nyelvcsaládok tüzetes és átfogó vizsgálatára mind a mai napig is elsősorban a történeti—összehasonlító kutatás vállalkozik, míg a tipológiában inkább egyes kiragadott nyelvek kontrasztív vizsgálatára vagy egyes részrendszerek összevetésére kerül sor. A finnugor nyelvcsalád hagyományosan mostoha területe volt a tipológiai vizsgálódásoknak. Csak az utóbbi évtizedben került egy-egy nyelvtudományi konferencia témakörébe az agglutináló nyelvek és konkrétan a finnugor nyelvek tipológiája, s csak mostanában szaporodtak meg az ezen nyelvekről írott tipológiai dolgozatok. Ezek alapján ma már általánosnak mondható az a nézet, hogy a korábban agglutinatívnak tartott finnugor nyelvek „nem egyenlő mértékben" agglutinatív típusúak, s rendszereikben itt-ott más típusra valló elemek is felbukkannak. Ez az a felismerés, mely a finnugor nyelvek tipológiai elemzését (és egy későbbi időpontban talán az uráli nyelvcsaládét) érdekessé, sőt izgalmassá teszi. Jelen dolgozatunkban természetesen nem egy ilyen átfogó vizsgálat alapjait kívánjuk megvetni, hiszen figyelmünk csak egy finnugor nyelvre, az észtre korlátozódik. Választásunk azonban nem véletlenszerű, ennek a nyelvnek a vizsgálata ugyanis komoly tanulságokkal szolgálhat egy sokkal szélesebb ívű kutatás számára is. Még azt a kijelentést is megkockáztathatjuk, hogy az észt nyelv ilyen irányú jellemzése kulcskérdése a finnugor nyelvcsalád tipológiai rendszerezésének, ugyanis olyan elvek, szempontok és definíciók rögzítésére késztet, melyekre más, e szempontból talán kevésbé bonyolult nyelvek megítélésekor (mint, mondjuk, a magyar vagy a permi nyelvek) nem lenne ilyen egyértelműen szükség. Az észt nyelv problematikussága ugyanis abban áll, hogy szerkezetére nem egy olyan vonás jellemző, mely nemcsak a finnugor nyelvek többségében, de jószerével még a legközelebbi rokonaiban sem lelhető fel. E tulajdonságai alapján az észtről már régebben is mondogatták, hogy „nem tipikus finnugor nyelv", újabban viszont egyenesen arról van szó, hogy nem is agglutinatív típusú ! (Az ilyen megítélések még akkor is az észt nyelvre irányítják a tipológus figyelmét, ha világosan látja, hogy az ilyesfajta kijelentésekben több * Részlet a szerző azóta elkészült értekezéséből (1. NytudÉrt. 85. sz.) — A szerkesztőség.
