Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)

Tanulmányok - B. Lőrinczy éva: Jakobson fonológiai elmélete egy magyar hangtani vizsgálat szemszögéből [Jakobson’s Phonological Theory from the Point of View of Hungarian Phonetic Analysis] 71

82 B. L0RINCZY ÉVA nincsenek a relációkat hordozó elemek nélkül. Amennyire igaz és helyes az a megállapítás, hogy az elemek nem léteznek összefüggéseiken kívül, annyira számon kell viszont tartani azt is, hogy tulajdonságaikhoz és viszonylataikhoz képest maguk az elemek az elsó'dlegesek. MELNYICSUK ilyen szempontból TRUBETZKOYt (60), valamint a modern fonológia más képviselőit külön is bírálja; úgy gondolja, hogy akinek a fonéma csak relációk kereszteződése, az nem tudja megmagyarázni például azt, hogyan állhat fonémákból a morféma (67). Ezeket a fonéma szubsztanciális és relációs szemléletéről szóló gondolatokat különben DEME LÁSZLÓ — éppen TRUBETZKOY fonémadtfiníciójával kapcsolatban — már 1958-ban szinte szóról szóra ugyanígy fogalmazta meg (NytudÉrt. 17. sz.). SZOLNCEV fonémajellemzését olvasva pedig ugyancsak az ő föntebb részletesen idézett definíciójára kell gondolnunk. A fonémát ugyanis SZOLNCEV ÜEMÉhez hasonlóan elsősorban mint a morféma és a szó építőelemét határozza meg. Szerinte a nyelvi egységek megkülönböztető szerepe anyagi szubsztanciájuk minőségileg meghatározott voltától függ; a fonéma egy minőségileg meghatározott fizikai hang reprezentációja, s megkülönböztető jegyei e minőségtől függnek. Ettől a ténytől elemzés közben el lehet tekinteni, de tudni kell róla (224- 28). Pozitíve, a szubsztancia felől határozza meg a fonémát MARTINÉT (Economie 67) is, aki szerint ez két vagy több jellemző vonás kombinációja; olyanoké, amelyek a nyelv több más fonémájában is fellelhetők. Visszakanyarodva azonban most már JAKOBSON definíciójára megjegyzendő, hogy a meghatározás, a szóhasználat és a szemléletmód — mint föntebb is láttuk -- nem okvetlenül esik egybe. Ezt mutatja a Preliminaries egyik társszerzőjének, ÜALLE-nak a példája is, aki egyik újabb keletű, 1964-ből való munkájában (On the Bases of Phonology 325) ezt írta: ,,a fonémákat úgy tekintjük, mint több tulajdonság egyidejű megvalósulását." Gyakorlatában viszont, így elsősorban a ÜHOMSKY-féle transzformációs-generatív nyelvtan fonológiai koncepciójának kidolgozása során továbbra is elsősorban a különbségekre figyel, s előbb idézett tanulmányában ilyen mondatokkal találkozunk (i. m. 329): ,,A nyelvészeti leírásokban a nyilatke)zatokat mint különálló szegmentumok láncolatát ábrázolják, amelyekben magukat a szegmentumokat megkülönböztető jegyekkel jellemzik." Kétségtelen: valamely jelenségre valaminek a hiánya is lehet jellemző, de csakis másodsorban, valamihez képest, valami mással való összehasonlításban. Ez az összehasonlítás azonban csak akkor lehetséges, ha előzőleg az összehasonlított dolgok saját, pozitív tulajdonságait már megismertük és meghatároztuk. 3.4.3. A következőkben a fonémák szintjének és a megkülönböztető jegyek szintjének a nyelvi rendszer hierarchiáján belüli rangjáról, egymáshoz és a többi nyelvi szinthez való viszonyáról kívánok néhány megjegyzést tenni. JAKOBSON ugyanis azzal, hogy a fonémát kisebb összetevői szerint vizsgálta, s ezeknek a sajátságait próbálta felderíteni, új nyelvi szintet vélt felfedezni. A bináris oppozíciók skáláját a fonémarendszer működése szempontjából alapvetően fontosnak ítélte, s bár segítségükkel a fonémák azonosítását óhajtja elvégezni, művei azt sugallják, mintha a megkülönböztető jegyeket a nyelvi rendszeren belül a fonémákkal azonos rangúnak tartaná, melléjük és nem alájuk rendelt elemekként kezelné. Az ilyenféle megnyilatkozások, mint pélpául: ,,Az univerzális nyelvészeti egységek hierarchiájának — a nyilatkozattól a megkülönböztető jegyig —" (Implications 211), vagy: ,,A nyelvi szintek (a fonológiai megkülönböztető jegyek, a morfémák, szavak, mondatok és a beszéd