Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)
Tanulmányok - B. Lőrinczy éva: Jakobson fonológiai elmélete egy magyar hangtani vizsgálat szemszögéből [Jakobson’s Phonological Theory from the Point of View of Hungarian Phonetic Analysis] 71
76 B. LÖRIJTOZY ÉVA sekkel, főként az információelmélettel való viszonyát nem tisztáztuk. A szakirodalom állásfoglalása ugyanis abban a tekintetben, hogy például az információelmélet segítette-e JÁKOBsoNt a binar izmus megalkotásában, vagy éppen fordítva, a binaritás elvének tőle elvégzett nyomatékos megfogalmazása könnyítette meg az információelmélet kibontakozását, egyáltalában nem egységes. Nézetem szerint JAKOBSON elmélete és az információelmélet, illetőleg bizonyos amerikai iskolák bizonyos tételei között leginkább kölcsönhatásról kell beszélnünk. Nem egyik segítette a másikat, hanem egymást segítették kölcsönösen abban, hogy a binaritás elve a nyelvi valóság megragadásának egyik precíz, jól használható eszközévé váljon. Nem véletlen, hanem a körülményekből, a technika fejlettségi fokából adódott szükségszerűség, hogy a binaritás elve, amely már a múlt század utolsó harmadában felbukkant, a század elején pedig egyre nagyobb hangsúllyal többször is visszatért, éppen az ötvenes évek táján kapott — egyszerre több oldalról is frappáns megfogalmazást. A conditio sine qua non érkezett el ebben az időszakban JAKOBSON elmélete számára, s ebben a kondícióban (nem előzményként tehát, hanem csak a különböző hatóerők egyikeként) a fejlődő, alakuló információelmélet is benne van, és más amerikai iskolák bizonyos tételei is benne lehetnek. 3.3. Rátérve most már magára a jAKOBSON-féle binarizmusra, hadd bocsássam előre a következőket: nem célom e fonológiai elmélet legapróbb részletekig való ismertetése, hiszen ezt már előttem mások mind a nemzetközi, mind a hazai szakirodalomban megtették. Most inkább ennek csupán azokat a leglényegesebb, legjellemzőbb tételeit emelném ki, amelyek egyrészt a nyelvtudomány általános fejlődése szempontjából fontosak, másrészt, de az előbbitől nem függetlenül, amelyek saját jelenlegi speciális nyelvtudományi vizsgálódásomban segítségemre lehetnek, vagy amelyekkel legalábbis számolnom kell. -Munkámnak ebben a szakaszában tartózkodom minden kritikai megjegyzéstől pro és kontra egyaránt; JAKOBSON nézeteinek a lehető legtárgyilagosabb bemutatására törekszem. A róluk és velük kapcsolatban kialakult saját véleményemet alább, az elmélet hatásával foglalkozó fejezetben kívánom elmondani. 3.3.1. JAKOBSON binarizmusát - mint ismeretes - a megkülönböztető jegyek [distinctive features] elmélete2 néven is szokták emlegetni, sőt újabban ezzel a megjelöléssel találkozunk gyakrabban. Ez nem véletlen: a fonémát alkotó megkülönböztető jegyek valóban annyira középponti helyet foglalnak el ebben az elméletben, hogy még az azonosításukhoz okvetlenül szükséges bináris oppozíciók elve is (amelyre ti. a binarizmus elnevezés utal) némiképpen háttérbe szorul mellettük. JAKOBSON ugyanis kutatásaiban most már nem annyira a fonémára mint egységre volt kíváncsi, hanem arra: melyek azok a jellemzők, amelyeknek segítségével ez beszédbeli funkcióját betöltheti. Ezzel tehát behatolt a fonéma belsejébe, tovább-bontotta és összetevői szerint kezdte vizsgálni. S így végül is arra a következtetésre jutott (vö. Hang —Jel—Vers 12), hogy a nyelvben és a nyelvészeti elemzésben két szintet kell megkülönböztetni : egyrészt a szemantikait, amely magában foglalja mind az egyszerű, mind a komplex jelentéssel bíró elemeket, tehát a morfémákat, mondatokat, nyilatkozatokat; másrészt a 2 Itt jegyzem meg, hogy a magyar irodalomban itt-ott felbukkanó megkülönböztető elem(ek) terminust — legalábbis jAKOBSONra és elméletére vonatkoztatva kevésbé szerencsésnek tartom.
