Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)
Tanulmányok - Honti László: Észrevételek a finnugor alapnyelvi szibilánsok és affrikáták képviseleteiről [Bemerkungen zu den Vertretungen der Sibilanten und Affrikaten der finnisch-ugrischen Grundsprache] 3
A FINNUGOR ALAPNYELVI SZIBILÁNSOK ÉS AFFRIKÁTÁK KÉPVISELETEIRŐL 5 hanem meghatározott törvények biztosítják bizonyos változások (reális) lehetőségét, ill. zárják ki a kaotikus változásokat. Irreálisak VÉRTES lehetőségei azért is, mert nem számolt azzal, hogy a szibilánsok rendszerében keletkező esetleges „üres" helyet a nyelv új hangfejlődésekkel megszüntetheti, pl. az affrikátáknak szibilánsokká való fejlődése révén, amint ez a vogulban és a legtöbb osztják nyelvjárásban be is következett.) VÉRTES EDIT kockajátékkal kívánja eldönteni, hogy az általa lehetségesnek tartott fejlődési variációk közül melyiknek mekkora a valószínűsége: a kocka hat lapjából ötöt az öt legvalószínűbb lehetőség számára foglal le (vagyis azok számára, amelyekben a szibilánsok fejlődése megegyezik szókezdő és szóbelseji helyzetben), míg az összes többi — húsz lehetőség: a szókezdő és a szóbelseji képviselet eltér — a kocka egy lapját kapja. Ezután következik a „valószínűségszámítás": ennek „eredményeivel" nem kívánok foglalkozni, minthogy hibás a kiindulási pont. Csak egy apróságot említek meg: VÉRTES EDIT a „Dd" variációinak — ami szerint ugyancsak azonos módon fejlődtek volna a szókezdő és a szóbelseji szibilánsok, 1. a „D" lehetőséget — egy egész kockalapot biztosít, a „valószínűségszámítás" során (311) viszont már meg sem említi, hogy a kockadobálás milyen mértékben valószínűsíti ezt a nyelvtörténeti abszurdumot ! A szerző az elvégzett „valószínűségszámítás" alapján az alábbi következtetésekre jutott (a 313. laptól): az uráli alapnyelvben csak egy szibilans volt, az a (>ugor, szamojéd s, finn-permi é), s mellette volt egy ê (>ugor, szamojéd #, finn-permi s, s). Lehetségesnek tartja (318), hogy az uráli és a finnugor alapnyelv korában az s kiejtése az s és az s között ingadozott ( !), ezért ebből a finn-permi alapnyelvben egységesen s lett (de hogy lehetséges ez, ha egyszer nem volt <s ? !), míg a ê a finn-permi alapnyelv egyik nyelvjárásában s-szé, a másikban s-sé lett, majd összekveredtek ezek a nyelvjárások és kialakult a finn-permi szibilánsok hármas rendszere ! ! ! Ez valóban frappáns megoldás: létrejönnek olyan finn-permi nyelvjárások, amelyek szembenállnak a nyelvi törvényszerűségekkel, majd pedig, hogy ezt megszüntessék (pontosabban: hogy VÉRTES EDiTet igazolják), összekeverednek. Van itt azonban még egy más baj is: a szerző — úgy látszik — nincs tisztában azzal, hogy a $-val mit is jelöl. „Tegyük fel, hogy volt az uráli alapnyelvben egy olyan hang, amelyből t is fejlődhetett és szibilans is, valamilyen közelebbről meg nem határozható dentális spirantikus hang, aspiráta, jelöljük $-val" (315 — 6; kiemelés tőlem: H. L.). „A finn-permi alapnyelvben ez a # hang képzési mozzanatai közül éppen azt veszítette el, amit a szamojédság megtartott (a zár motívumot, a í-féleséget), s megtartotta azt a mozzanatot, ami a szamojéd alapnyelvben elveszett belőle, a rést, a szibilans jelleget" (316; kiemelés tőlem: H. L.). Furcsa ez a VÉRTES-féle $ hang: „közelebbről meg nem határozható", de „dentális spirantikus hang" (szóval annyi azért mégis biztos, hogy spiráns !), ugyanakkor azonban van záreleme: „í-féleség" és réseleme: „szibilans jelleg". Ezek szerint a # mégsem spiráns, hanem affrikáta ? ! LAZICZIUS a #-t egyáltalán nem olyannak írta le (Fonetika. Budapest, 1963. 54), mint amilyennek VÉRTES EDIT kitalálta. Teljesen szükségtelen egy ilyen nyakatekert teóriát kiötleni pusztán azért, mert az uráli nyelvcsalád két csoportjában az alapnyelvi s-nek és s-nek hasonló vagy részben azonos folytatói vannak. Nyelvcsaládunkon belül másutt is találkozunk párhuzamos fejlődéssel: az uráli és finnugor alapnyelvi mp, nt és rjk hangkapcsolat folytatói mind a magyarban, mind a permiben b, d és g,