Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)
Tanulmányok - Honti László: Észrevételek a finnugor alapnyelvi szibilánsok és affrikáták képviseleteiről [Bemerkungen zu den Vertretungen der Sibilanten und Affrikaten der finnisch-ugrischen Grundsprache] 3
4 HONTI LÁSZLÓ VÉRTES EDIT szerint tehát minden lehetséges, még az is, amire nincs példa, tehát nem igazolható; más szóval: hallgatólagosan tagadja, hogy a nyelv rendszer, s benne a fonémák is meghatározott rendszert alkotnak. Mielőtt azonban tovább követnénk VÉRTES valóban érdekfeszítő és sok „újat" tartalmazó gondolatait, vegyük szemügyre az általa lehetségesnek tartott variációk fonológiai létjogosultságát (csak a problematikus pontokra térek ki): 1. A ,,B" variáció lehetséges, de: a) az ,,é, s > à" fejlemény fonológiailag képtelenség, ezért egészen természetes, hogy nem ismerik a finnugor nyelvek; az «>^ lehetséges, de a rendszerkényszer hatására be kell következnie az s > s változásnak (1. a következő pontban), b) az „é, s X s >>új hang" kétféleképpen lehetséges: s x s >s Ü>új hang vagy s X £ > s >• új hang. Megjegyzendő azonban, hogy az előbbi esetben az ,,s > új hang", az utóbbiban pedig az ,,s x s > s" fázisban szükségszerűen bekövetkezik azs>s változás, mivel megszűnt az s—s fonológiai oppozíciója, a rendszerből kiesett a korrelativ pár egyik tagja, az s, és ennek következtében a palatalizáltság elvesztette megkülönböztető jegy szerepét, s mint felesleges, megszűnt létezni: s ><s; egyébként is, a szibilánsok rendszerének alapvető, kötelező tagja az s, ha egy nyelvben csak egy szibiláns van, az feltétlenül s. 2." A ,,C" fonológiailag lehetséges, de: a) csak az ,,á, é >> s" reális, míg az „ë, é < <s" csak ,,s X s > > új hang" formában lehetséges, ez viszont szükségszerűen maga után vonja az s>s változást, de az újonnan keletkezett s fonéma igen tág határok — s ** ê — közt ingadozhat (egy ellentétes irányú — s > h, é >• s — fejlődés ugyanerre az eredményre vezetett a finnben, ahol az s fonéma az «9 és az é közötti széles skálán realizálódik, nem lévén a finnben „szibiláns1—szibiláns 2 " oppozíció). 3. A ,,D" variáció egyáltalán nem lehetséges, mert az s, s, s szibilánsrendszernek az s a központja: é—s—s, egybeesés a rendszernek csak a ,,merkmallos" és ,,merkmalhaft" tagja közt lehetséges (s x s vagy s X s). Megjegyzés: A cseremiszben bizonyos esetekben számolnak ugyan é > s folyamattal (WICHMANN: FUF. VI, 23-5, 38; BEKÉ: FUF. XXII, 122) - a jelek szerint VÉRTES EüiTnek erről nincs tudomása —, a szibilánsoknak a cseremisz külön életében bekövetkezett változásait azonban még korántsem tekinthetjük tisztázottnak; az à > s aligha valószínű, inkább s > s >> s fejlődésre kell gondolni, az viszont még felderítésre vár, hogy mik voltak ennek a feltételei. 4. Az ,,E" variáció lehetetlen (1. a 2. pontot), illetve csak két fokozatban lehetséges: a) 1. é X s, s > 2. s, s 3. s x s > s, b) L 9 X S, ê >>2. s, éjs > 3. «* X é >•<?, valamint s x s ^>s (mint pl. a cseremiszben); ha a rendszerben van s, 5-nek is kell lennie (VÉRTES a cseremiszt tévesen interpretálja, ott is van s a finnugor eredetű szókincsben is, csak éppen jóval kisebb a megterheltsége, mint az é-é, és a nyelvjárások közötti megfelelések is eléggé tarkák). Eszerint tehát az ,,E" a ,,C"-be, ül. a ,,B"-be sorolandó be, de azon belül már csak szekundér. VÉRTES teóriája szerint (310) a három alapnyelvi szibilásnak húszonö t lehetséges fejlődési útja van. Fent elmondott kifogásaink értelmében ebből a huszonötből csak azok számítanak reális lehetőségeknek, amelyek — pozíciótól független — s-t tartalmaznak. (VÉRTES azért jutott téves következtetésekre, mert nem vette figyelembe, hogy a „lehetőségek" nem tetszés szerintiek,
