Nyelvtudományi Közlemények 73. kötet (1971)

Tanulmányok - Bakos Ferenc: A magyar nyelv régebbi román elemei és a közvetlen népi érintkezésen alapuló szókölcsönzés néhány kérdése. [Les anciens emprunts roumains du hongrois et quelques problemes de l’emprunt lexical par contact direct] 65

70 BAKOS FERENC (Nyr. XVI., 128), az ő nyomán az EtSz. is utalt, legutóbb pedig NYÍRI ANTAL (MNy. LXIV., 132). A ma már kihalt román accea (DAcR. I/L, 12 — nem acce !) magyar megfelelője azonban csak a MünchK.-ban jelentkezik. Nagyon valószínű, hogy a fordítók valóban a moldvai lakosságtól hallották ennek a rézpénznek a nevét, de mivel kis értéke miatt hazai forgalomba nem került, más e területeken is járatos pénzek (pl. dutka, izlot, oszpora) nevétől eltérően nyelvünkben nem gyökeresedett meg. Ezért legfeljebb idegen szónak, de nem jövevényszónak kell tekintenünk. Magától értetődik, hogy a jövevényszavak elsőnek idegen szóként jelentkeznek és csak később válnak jövevényszavakká, ennek egyik oka az is lehet, hogy sajátos couleur locale-t képviselnek (SZABÓ Z. SCL. XIX., 558); az akcsa esetében azonban nem ez a helyzet. 2.14. Van azonban a SchlSzj.-nek egy olyan glosszája, amely román jövevényszavaink történetét illetően inkább felkelti figyelmünket. Ez a következő „sinforianus : choban" (2135). GÁLDI LÁSZLÓ már régebben feltette, hogy a fenti hely nem a szláv eredetű csobán 'csobolyó, légely', hanem a románból átvett csobán 'juhászlegény, pásztor' első előfordulása (MNy. XXXVII., 263). Eléggé meggyőző az az érvelése, hogy az ott szereplő latin alak a sinforianus eltorzult írása lehet, ez pedig egy eredetibb sinfoniarius (<C symphoniarius)-t képvisel. GÁLDI felismerése azonban nem talált visszhangra és ebben alkalmasint nem kis szerepet játszott az adat koraisága. Magam is kétkedtem benne, most azonban GÁLDI nézetéhez csatlakozom és így a TESz. csobán1 és csobán2

címszavai módosításra szorulnak. A

csobán 'pásztor' szó történetére vö. NylrK. X., 104. 2.15. Nem soká várat azonban magára a következő román eredetű vlach terminusnak megjelenése nyelvünkben. Az adat, amire e feltevésünket alapítjuk az 1462 körüli Thúróczy krónikából való és mai helyesírás szerint átírva így fest: ,,Szól Ferenc: Ara neked Dienes bács j Budán száll Gálnál Lukács" (RMKT. I

2, 460). Értelmezéséhez tudnunk kell, hogy egy verses csízió töredéke, a nevek benne egymást követő október havi napokat jelölnek: Ferenc 4.-e, Dienes, azaz Dénes 9.-e, Gál 16.-a, végül Lukács 18.-a. Október 9.-e Szent Dénes, Párizs mártírhalált halt első püspökének ünnepe. Nézetem szerint az egykori versfaragónak olyan szóra volt szüksége, ami a Lukács névvel rímelt, ugyanakkor a Dienes mellett is állhatott. A kellő szót keresve könnyen felmerülhetett benne a 'püspök' majd ennek kapcsán a 'pásztor' fogalma, hiszen elegendő az elveszett bárányról és a jó pásztorról szóló példázatra gondolni, hogy megvilágosodjék az a keresztény felfogás, miszerint a hívők a nyáj, a pap pedig a pásztoruk. Innen már egyenes az út: a pásztorról könnyen eszébe juthatott a Lukács-csal összecsendülő bács, hiszen ez a 'számadó' a pásztorok főnökének a neve, mintahogy a püspök is elöljárója a papoknak, a lelki pásztoroknak. A román baci személynévként csaknem a mi adatunkkal egy időben jelentkezik: 1488: Baciul (BOGDÁN 126). A bács és a csobán idézett adatainak ilyen elemzésében kétségtelenül szerepet kaptak feltevések is. Ha azonban e két szót a kor összképében szemléljük, ha meggondoljuk, hogy mai tudásunk szerint a 15. században nyelvünkben román elemek megjelenése távolról sem elképzelhetetlen, fenti megállapításaim talán elfogadhatók. Magának a közeli jelentésű és egyaránt a vlach terminológiába tartozó két szónak a párhuzamos jelentkezése is magyarázatom mellett szól. 2.16. A vlach elemek közé sorolható a román coliba 'viskó, kunyhó; pásztorszállás' is. A románok ezt valamelyik déli szláv néptől vehették át és