Nyelvtudományi Közlemények 73. kötet (1971)

Tanulmányok - Kiss Jenő: Wolfgang Schlachter, Zur Geschichte der Frequentativa im Ungarischen 451

454 SZEMLE - ISMERTETÉSEK a maga egészében expresszívebb jellegű lehetett, tehát nagyobb szerepe volt minden valószínűség szerint az onomatopoetikus elemeknek akkor, mint ma (vö. BÜHLER, Sprachtheorie. Jena, 1934. 208—16; KRÄHE—MEID, Germanische Sprachwissenschaft. III. Wortbildungslehre. Sammlung Göschen, Bd. 1218/1218a/1218b. Berlin, 1967. lokk; W. LANG, Probleme der allgemeinen Sprachtheorie. Stuttgart, 1969. 35—8; stb.). Véleményem szerint komoly bizonyítóereje van annak a ténynek, hogy a finnugor nyelvek egy részéből affektív-deskriptív igeképzőket tudunk kimutatni (bizonyos, hogy a tüzetes vizsgálat mindegyik finnugor nyelvben találna ilyeneket; vö. SCHLÄCHTER 93; GANSCHOW: CIFU. 188 kk.). Gondoljunk továbbá arra a mai nyelvi, elsősorban a nyelvjárásokból jól ismert tényre, hogy szép számmal vannak kicsinyítő és gyakorító „képzős" szavak, amelyeknek végződése elemezhetetlen expresszív elemhalmaz csupán: ezeknek a szavaknak nehezen megfogható hangulati hatásuk és sajátos stilisztikai értékük a legfőbb jellemző tulajdonságuk (vö. D. BARTHA, Szókópz. 26; SZABÓ ZOLTÁN: NytudÉrt. 48. sz. 49; Kiss JENŐ: NytudÉrt. 69. sz. 25). Az expresszív képző és a képzőszerű végződést fölmutató expresszív ige — bizonyos megszorításokkal természetesen — a SCHLACHTER-féle hipotézis két fázisának is tekinthető. Az utóbbi — történetileg nézve — lehetett a fejlődés egy korábbi fokozata, amelyből — adaptációval — alakult ki a képző. Hogy ez mennyire valószínű, azt az a tény is bizonyítja, hogy — legalábbis a rábaközi nyelvjárásban, föltehetően tehát a többi magyar nyelvjárásban is — új képzőbokrok elsősorban hangutánzó-hangfestő igéken, hasonló módon ma is keletkeznek (NytudÉrt. 69. sz. 24). SCHLACHTER elméletét támogatja BALÁZS JÁNOS és DEME véleménye is, akik a képző hangalakja és jelentése között genetikus kapcsolatot tesznek föl, vö.: „Hogy ... a szóban forgó igeképzők közül melyek váltak az igetővel kifejezett cselekvés folyamatosságának jelölőivé, s melyek kezdték jelölni a cselekvés megszakítottságát vagy pillanatnyi voltát, abban véleményem szerint jelentékeny szerepe lehetett a képzővé alakult fonémák ejtósbeli sajátosságainak" (BALÁZS: MNy. LXIII, 155); továbbá: „mozzanatos képzőink mind nasalisok vagy zöngétlen explosivák (m, n, k, t, p), a gyakoritok meg liquidák, zöngés explosivák és spiránsok (l, r, d, g, z, sz, s); . . . a legtöbb funkciójú és legelterjedtebb képzők mind alveolarisok (l, z, d, t). Mindez lehet véletlen is, de nem föltétlenül az" (DEME: MNy. LXIV, 21). A gyakorító képzők, illetőleg az első gyakorító képzők keletkezésének mikéntjére véleményem szerint SCHLACHTER magyarázata meggyőzőbb, mint a hagyományos. A kialakulás menetét részletosebben, árnyaltabban, lényegesen valószínűbben rajzolja meg. A legújabb föltevés, BALÁZS JÁNOS magyarázata szerint az uráli nyelvek fejlődésének bizonyos szakaszaiban váltakozó tővógek elevenedtek meg s váltak igeképzŐkkó (MNy. LXIII, 153—6). E képzők funkcióinak kialakulásában BALÁZS véleménye szerint a megelevenedett szóvégi fonémák ejtésbeli sajátosságai jelentékeny szerepet játszottak (i. h. 155). BALÁZS is úgy vélekedik tehát, hogy az akcióminőségképzők kialakulásában a képzővé alakult fonémák fonetikai jellege fontos szerepet játszott. Sajnos, föltevését azonban nem fejtette ki részletesen, így sok lényeges ponton még nem ismerjük, nem ismerhetjük véleményét. Néhány kérdés így is fölvetődik bennünk: 1. mikor következett be a tő végek megelevenedése ? BALÁZS soraiból az olvasható ki, hogy az uráli nyelvek különéletében (Î), vö.: ,,Az uráli nyelvek fejlődésének bizonyos szakaszaiban véleményem szerint így kerülhetett sor bizonyos de verbális igeképzőknek szekréció útján történt kialakulására" (i. h. 155); 2. Ha ez a fejlődés az uráli nyelvek különéletében történt, hogy magyarázandó akkor az uráli nyelvek morfológiailag-szemantikailag összekapcsolható, tehát az alapnyelvre fölteendő ún. primer igeképzőinek a keletkezése? 3. Az első akcióminőség-képzők is váltakozó tő végek megelevenedésével alakultak ki? Bizonyos igeképzők az alapnyelvben már megvoltak, illetőleg kialakulóban voltak; föltehető-e, valószínűsíthető-e, hogy az uráli és a finnugor alapnyelvben váltakozó igetövek olyan nagy számban voltak, hogy végső mássalhangzójukból szekréció útján igeképzők jöhettek létre? 4. Ha föltesszük, hogy a nyelvfejlődés bizonyos szakaszaiban váltakozó igetövek voltak, föl kell tennünk, hogy ezeknek a töveknek a véghangzói között fonetikailag közömbös fonémák is előfordultak. 5. A BALÁzstól magyarázott igeképzők között fonetikailag „semleges" nincs; gondolhatunk-e arra, azért, mert eleve csak fonetikailag expresszív fonémák váltak igeképzőkké az első igeképzők kialakulása idején? 6. Ha így van, föl kell tennünk, hogy a szóban forgó fonémák expreszivitása nemcsak a már képzővé alakult nyelvi elemek funkciójának kialakításában, hanem a képzővé alakulásban magában is döntő szerepet játszott. Amennyire BALÁZS tózisszerűen kifejtett föltevése alapján megítélhetjük, az ő érvelése egy lényeges ponton megegyezik ScHLACHTERéval: a képzővé váló, illetőleg vált fonémák ejtésbeli sajátossága mindkettőjük föltevésében kulcsszerepet játszik (BALÁZS hivatkozik is SCHLACHTER munkájára: i. h. 155). Míg azonban BALÁZS szerint a szóban forgó fonómák fonetikai jellege (csak? vagy elsősorban?) a képzőfunkció kialakuásában