Nyelvtudományi Közlemények 73. kötet (1971)

Tanulmányok - Bakos Ferenc: Antal László–Csongor Barnabás–Fodor István: A világ nyelvei 461

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 465 flektáló típus a maga teljes tisztaságában, az agglutinálótól mindenben eltérő jellegzetességében ritkán jelenik meg, mégis az előadottak mellett célravezető lett volna a tőhangzó váltakozását mint az egyik fő ismérvet megadni. Néhány jól megválasztott példa (pl. a többes szám képzésére a német Vater/Väter, angol foot/feet-típus, az igeragozásban az orosz edy/e3Mcy, a latin tango/tetigi vagy vivo/vixi) alapján az agglutináló és a flektáló rendszer lényegbeli különbsége könnyen érzékeltethető lett volna. Az indoeurópai nyelveknek az ,,Ablaut" nem egyszerűen „érdekes vonása" (26), hanem az egyik legsajátosabb tipológiai jegye; ezen mit sem változtat, hogy ez az ősi jellegzetesség a mai nyelvfejlődési fokon már visszaszorulóban van. Ezzel át is térnék az indoeurópai nyelvcsaláddal foglalkozó fejezetre: 32.1.: A könyv nem közli, hogy a hindi India egyik államnyelve, az urdu pedig Pakisztáné. 43.1.: A kurdok száma nem 3, hanem legalább 6 millió; egyesek szerint ennél is több. — Itt kívánom megjegyezni, hogy a valamely nyelven beszélők számának megadásában sok a hiányzó vagy kétséges adat. Nem csupán a szerzőkön múlik, ha a számadatok ellenőrzésre szorulnak, az esetek többségében azonban ezek a számok elavult forrásokon alapulnak. 44.1 : A magyar olvasó számára nem érdektelen, hogy a 13. században Magyarországra költözött jászok őseinek a Kaukázus vidékén maradt csoportjai az aZrfwokkal, egy másik iráni néppel egyesültek és ők az oszétok. 50.1.: A görög nyelv történetének nyomon követése pontatlan. Elsikkadt a magyar szókincsre is befolyással volt középgörög vagy bizánci (i. sz. 6—15. sz.). A szoros értelemben vett újgörög a bizáncit követi. A mai nyelvi helyzet jellemzője a klasszicizáló-konzervatív Jcatharevusza és az élő nyelvhasználatot képviselő dimotiki küzdelme. Van ugyan ilyesmiről szó a könyvben, de a fogalmazás nagyon homályos, a dimotiki név szerinti említése is hiányzik. 53.1.: Belgiumnak a francia nem nemzeti, hanem az egyik államnyelve. 54. 1.: A katalán átmenetet képez a provanszál és a spanyol között. TAMÁS LAJOS, i. m. 23). A könyv fogalmazása („Igen közel áll a spanyolhoz") félrevezethet. 59—63. 1.: A germán nyelvekkel foglalkozó rész igen gyengén sikerült. Nagy kár, hogy Antal László nem támaszkodott HTJTTERER MIKLÓS kitűnő összefoglalására (Bevezetés a germanisztikába), mert így korszerű ismereteket közvetíthetett volna és a germán nyelvi csoportok között megkülönböztethette volna az északi-tengerit (angol, fríz, ószász) is. Módjában állott volna az is, hogy világosan elkülönítse a németalföldit (két változata a holland és a flamand, származéknyelve az afrikaans), a mai alnémetet (ez az északi német területeken beszélt, de a puszta nyelvjárásnál magasabb szintű, irodalmi nyelvül is szolgáló nyelvi változat) ós a felnémetet. A kisebb jelentőségű pontatlanságokra most nem térek ki, azt azonban mégis egyértelműen ki kell fejezni, hogy a jiddis a felnémetből kivált önálló germán nyelv, nempedig a „felnémet egyik frank eredetű nyelvjárása" (61). Az ilyen fogalmazás mindenképpen kerülendő, mert félrevezet, még akkor is, ha a mondat további része („mely a XIV. századtól kezdve az európai zsidóság nyelve lett") ezt némiképpen helyesbíti. Ezzel viszont az a baj, hogy a jiddis csak a német művelődós hatáskörében élő zsidóknak vált a nyelvévé, a spanyolországi zsidók például nem ezt beszélték. A kötet terjedelmének mintegy kétharmad részét kitevő többi fejezetről, mivel az ezekben tárgyalt nyelveket nem ismerem, érdemben nyilatkozni nem tudok. Található azonban ezekben is olyan tévedés, elírás, ami a fentebbiek alapján erősen megingatja a szöveg tudományos hitelébe vetett bizalmat. Néhány ilyen megjegyzés: 90. 1.: A ma Izraelben beszólt héber nyelv neve, az ivrit nem szerepel a könyvben, bemutatása is túl sommás. A héber írás Antal László szerint „a magánhangzókat tökéletlenül jelzi". Ez így téves, pusztán arról van szó, hogy eredetileg a magánhangzókat nem jelölték és a később bevezetett diakritikus magánhangzó-jeleket ma is gyakran elhagyják. (Ez egyébként így van az arab írásban is.) Az ivritben valóban nagyon sok a jövevényszó, de vajon ez csak erre a nyelvre jellemző? 139. 1.: A kalmük nem török, hanem mongol nyelv (a 182. lapon már a megfelelő helyen szerepel). 147. 1.: Az abház és a cserkesz nyugati kaukázusi nyelvek, nem a keleti csoport tagjai (vö. a kiadvány 140. lapját). 177. 1.: A gagauzt nemcsak Bulgáriában és Romániában beszélik, hanem a Szovjetunióban (a Moldvai és az Ukrán SzSzK-ban) is. — A karakalpak nem turkomán, hanem kipcsak típusú nyelv. 179. 1.: A 8. századi türk szöveg mai oszmán-török átírása rendkívül gondatlan, a veláris ï és az s jelölése elmaradt (az eredeti szövegben szerepelnek!) 181. 1.: A mongol nyelvekben a szókezdő l- és r- valóban hiányzik, n- azonban van.