Nyelvtudományi Közlemények 73. kötet (1971)

Tanulmányok - Rédei Károly: Zürjén szövegmutatványok [Syrjänische Textproben] 3

20 RËDEI KÁROLY neveltem, jó ló." „Rajta, add el, száz rubelt adok (érte)." „Nem, nem." „Kétszázat adok." „Nem adom." „Háromszázat adok." No, odaadja. „A kantárt nem adom." A kantárt visszaveszi. „Nem is kell nekem a kantárod." A királyi pár nagyon szereti őt (a lovat), Marpa cárevna és a párja. Minden nap benne gyönyörködnek, itatják és etetik. Olyan szép ! Egyszer a király elmegy valahová vadászni, vagy mi. Marpa cárevna kimegy, dajkálja, babusgatja őt. A ló meg valahogy ferde szemmel bámul rá. Megijed, gyorsan visszamegy (a házba) Marpa cárevna. A király hazaérkezik, „ó, királyocskám, szeretett férjem, ez a mi lovunk gonosz lélek. Ez az én régi férjem." „Csitt, bolond, hogy volna a régi férjed? !" „De a régi férjem. Hozasd ide azonnal a hóhérokat és szabdald teljesen ízekre, égesd el tűzön, a hamvát pedig szórd a szélbe ! Csak akkor szabadulunk meg [szabadulsz meg] tőle." No, a király íziben a hóhérokért megy. Volt nekik egy fekete hajú szolgálójuk, a cáré volt azelőtt [mindig], (most) a királynál szolgál. No, kimegy, meghajol a lónak a lába előtt: „Ó lovam, lovam, nap arcocskám, lovam, hiszen, te szegény, nem tudod, hogy elmentek a hóhérokért és a hóhérok téged ízekre akarnak szabadalni és tűzben elégetni, a hamvaidat meg a szélbe szórni:" A ló megszólal: „Ah, fekete hajú leányka, kedves húgocskám, (amikor) a hóhérok jönnek és fel akarnak szabdalni, gyere ide vízért, vedd a vödrödet és (amikor) először vágnak, ahová az első vércsepp hull, azt vedd fel a vödörbe, tedd a szép sarokba és dugd a földbe ! Mondd ezt: «jó, aranyos ló volt, aranyos nyírfa nőjön belőled !«" A hóhérok (még nem volt ideje kimenni a lótól) már jönnek, a szemük izzik. Teljesen ízekre vagdalják őt, tűzben elégetik, a hamvait mind a szélbe szórják. „No lám — mondja Marpa cárevna — csak most szabadultunk meg a régi férjemtől." 6. No, egyszer, amint így élnek, arany nyírfa nő, olyan szép és aranyos. No és nem tud gyönyörködni a királyi pár?! 'Ejnye, milyen nyírfa kezdett nőni nekünk, ejnye de szép !' A fekete hajú leánykának még inkább tetszik, szereti, ki tudja, hogyan. No, ismét elmegy valahova a király. Állandóan körülötte forgolódik, nézi őt Marpa cárevna. Mennyire hajladozik föléje az arany nyírfa, gonosz módra rávetődik. Ó, de gyorsan elszalad. Megint elfut és jön a király. „O, szeretett király férjem, ez a mi arany nyírfánk gonosz lélek. Ez a régi férjem. Vágd ki azonnal, döntsd ki, hozd a hóhérokat, égesd el tűzben, hamvait meg szórd a szélbe !" Újból szalad a király gyorsan, engelmeskedik a feleségének, szép, hát sajnálja. Engedelmeskedik és elmegy. A fekete hajú leányka meg odamegy, és erősen sír: „Ó, arany nyírfám, nyírfám, én gyönyörködtem volt benned. Most hát — te semmit sem tudsz — téged kivágnak, elégetnek és hamvaidat a szélbe szórják." A nyírfa szólni kezd hozzá: „Fekete hajú leányka, kedves húgocskám ! Figyelj ide, jönnek a hóhérok, kifognak vágni, és (amikor) az első forgácsot levágják, ahová hull, te vedd fel, tedd a vödörbe, és menj le a tengerhez, a vízpartra: «Arany nyírfa volt, legyél (most) arany kacsa !«" No, jönnek a hóhérok, még ideje sincs bemenni (a házba), máris jönnek. Kivágják, elégetik, a hamvait a szélbe szórják. „Lám, most aztán megszabadultunk tőle. Most sehol semmi sincs. Ez volt az én régi férjem, megölt volna mindkettőnket." „No, engedelmeskedtünk neked." 7. No, élnek, éldegélnek. A király mindig eljár, vadászik. Lemegy a tengerhez vadászni, vadkacsákat lő. Az az arany kacsa már régóta úszkál a vízben. Elkezdi üldözni. 'Ejnye, de szép nagy kacsa!' Vadászni kezdi, üldözni. 'Talán levetem az ingemet és utolérem őt.' Megy, megy, a nadrágját,