Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Hajdú Péter: A nemek megkülönböztetése a nyenyec névadásban [Die Unterscheidung der Geschlechter in der nenzischen Namengebung] 45

46. HAJDÚ PÉTER adtak ki «MaTepHajibi no 3THorpa<j)HH Cuúmpu XVIII Béna, 1771 — 1772" címen, G. D. VERBOV gondozásában. E régi tudósítás szerint a nyenyec gyermekek születésükkor nem kapnak azonnal nevet: 5 éves koruk után kezdik őket ún. „gyermeknevékkel" szólítgatni, s ezeket kb. 15 éves korukig viselik. Ekkor adják a szülők gyermekeiknek igazi, felnőtt nevüket, vagy valamely régebben elhalt ős után (1. T. LEHTISALO, Entwurf einer Mythologie der Juraksamojeden, MSFOU 53, 1924 : 143), vagy pedig egy-egy feltűnő testi, ill. lelki tulajdonság alapján. Ezt a névadási szokást más szerzők is megerősítik, hozzátéve, hogy a név nemcsak az ember tulajdonságain, hanem születésének körülményein is alapulhat. Ezzel összefüggésben nyomban érezhetővé válik a szamojéd névtani kutatásoknak az a hiányossága, hogy a voltaképpeni személynév és a ragadványnév közötti határt meg sem kísérelték megvonni. A két névtípus különbségeit definiálni mi sem akarjuk, legszembeötlőbb eltéréseiket ideiglenes jelleggel mégis az alábbi 3 pontban összegezhetjük: (i) a ragadvány- és ragadványszerű nevek közszói származása, alakszerkezeti sajátosságai és jelentése egyaránt világosan érzékelhető, míg a voltaképpeni személynevek eredeti jelentése, kapcsolata ma is élő közszavakkal a homályba vész, sőt gyakran még morfológiai felépítésük sem világos; (ii) az eredeti (valódi) névkészlet használatát különböző tilalmak (névtabu, névmágia) korlátozzák, a ragadványszerű nevek azonban szabadabban használhatók, következésképpen nagyobb a gyakoriságuk is; (üi) gyaníthatólag különbség lehet a valódi és a ragadványszerű nevek információs (identifikáló) értékében is: előbbieké bizonyosan nagyobb, mint az utóbbiaké. E sajátosságok közül a második pontban említett tilalmak némileg bővebb részletezést érdemelnek. A névhasználat szabályai szerint pl. nem szabad kimondani a jelenlevők nevét, a fiatalok sem szólíthatják nevükön az idősebbeket, de a névtilalom a házastársakra is kiterjedt: a férj és a feleség egymást a xäsawa 'ember', wesako 'öreg', ill. ne 'asszony', puxuce 'öregasszony* megszólítással illetik. Hasonlóképpen a rokonok is a megfelelő rokonsági terminussal szóltak egymáshoz.2 Efféle tilalmakkal függhet össze ZujEVnak az az észrevétele, hogy a nőknek egész életükben nincsen nevük (i. m. 66, 1. még Pallas nyomán BERRÁR J., Női neveink 1400-ig, MNyTK. 80. sz., 1952 : 61 — 62). E híradással kapcsolatban Verbov cáfolattal él: a nőknek minden bizonnyal volt nevük a XVIII. században is, de ezek használatát a névtabu szúk körre korlátozta, s ennek folytán a női nevek rendszere a kívülről jött idegen előtt szükségképpen nem tárulhatott föl (i. m. 95. L, 58. jegyz.). Az egyelemú nevekről kirajzolódó képet sok fontos és lényeges információval egészíti ki L. V. HoMicsnak a nyenyecekről írt kitűnő etnológiai monográfiája, amelynek a házasságról és a családról szóló fejezetében rövid, tömör beszámolót találunk a személynevekről, részben a szerző saját tapasztalatai alapján is. HOMICS a Szibériában lakó nyenyecek névviseléséről azt mondja, hogy e területen valamennyi felnőtt nyenyecnek megvan a maga egyelemú neve, az erdei nyenyecek között a fiatalkorúaknak is, s ezeknek az egyelemú nyenyec neveknek semmiféle jelentésük nincsen. A Pur folyó alsó folyásának vidékén ő maga is tekintélyes (kb. 390 tételt tartalmazó) névanyagot gyűjtött, s ebből 2 E tilalmakra

1. Verbov megjegyzéseit V. F. ZITJEV i. m. 94. 1., 51. sz. jegyzetében, A „szent" nevek tilalmáról Lehtisalo ír, i. m. 144.