Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)
Tanulmányok - A. Kövesi Magdolna: Az uráli alapnyelv többesjeleiről [Über die Pluralzeichen der uralischen Grundsprache] 31
42 A. KÖVESI MAGDA eleme sem fejez ki kicsinyítést, hanem — véleményem szerint — azt a bizonyos kollektivitást, amelyet a magyarból is ki lehet mutatni. Az ének {vö. fi. ääni 'hang') hangok sokaság ából keletkezett 'hangzatot' jelent, nem 'hangocskát'. A lélek pedig — ismerve a primitív népek elképzeléseit a lélekről — eredetileg 'gőzből, párából álló — konkrét — dolgot' jelenthetett (vö. vog. hl, HU 'lélegzet' «v fi. löyly 'pára, gőz'). Ezért mondjuk ma is a halál beálltakor: kilehelte a lelkét; (állattal kapcsolatban) kiadta páráját. 5. Amint látjuk tehát, nincs akadálya, hogy a m. -k többesjelben egy ősi kollektív értelemben is használt képzőnek a többesi funkcióra való adaptálását lássuk. A m. -k és a fentebb említett névmási, ül. személyragokban jelentkező -k (azaz *-k > -' >- 0) elem egybetartozásának hangtani akadályait [a m. -k < *-kk-r& utal, a finn-permi-ben található véghehezet, illetve hanghiány *-&-ra] az egyeztetés alapjául szolgáló funkcionális azonosság mellett nem tekintjük jelentőseknek. Ti.: 1) A finnugor szóbelseji geminált zárhangok kérdésében még nem egységes a kutatók álláspontja,30 így az ősi formánsok alapnyelvi alakját illetően is vannak véleménykülönbségek (1. pl. a loc -t *-t-hő\ vagy *-tt-hő\ való eredetére vonatkozó véleményeket KÖVESI: NyK. LXVIII, 228). Ha HAJDÚ P.-hez csatlakozva csupán bizonyos fonetikai helyzetben és főleg deskriptív-onomatopoétikus szavakban jelentkező allofónoknak tekintjük a geminált zárhangokat, és a kötött morfémákban való jelentkezését is a fonetikai helyzetnek tulajdonítjuk (morfémahatáron fordulnak elő; 1. BUNy. 45), vagy más tényezőnek (asszimiláció, szuffixum halmozás), akkor a hangalaki különbség nem jelent különösebb problémát.31 2) Lehetségesnek kell tartanunk, hogy az alapnyelvi előzmény csupán *-k lehetett. Erre mutatnának a fi. me, te, he névmások mellett a meikäläiset, teikäläiset, heikäläiset továbbképzések, amelyeket BUBRICH a -k kollektív jelentésárnyalatára hoz fel példáknak (meikäläiset 'die unsrigen, die unserem Orte od. unserem Kollektiv gehörenden'; i. m. 103) és a feltett permi és obiugor megfelelőik. Az említett alakok mellett a finnben a -k gyönge foka is jelentkezik a täällä < *täyällä, siellä < *siyällä határozókban. Ezek -ka (-kä ~ -a)-ä eleméről HAKULINEN annyit mond „Mahdollisesti alkuaan sama kuin latiivinen -k suffiksi" (SKRK.3 108). Kérdés, hogy ez az elem hogyan kapcsolható a *-M-ra mutató kollektív képzőhöz és a m. -k többesjelhez. Az ősi ragok és képzők egy részének genetikai összetartozása és névmási elemekből keletkezett lokális jelentésű szuffixumokra való visszavezetése igen elterjedt nézet a finnugor nyelvtudományban — de az indoeuropeisztikában is. Magam is e felfogás híve vagyok, különösen a funkcionálisan legterheltebb (rag, jel, képző funkcióban egyaránt használt) szuffixumok esetében.32 A -k képző vonatkozásában is el tudom képzelni a névmási eredetet (vö. Mka, ken; m. ki, ho-\). Egy k kezdetű névmásból egyfelől rag 30 L. STETNITZ: CIFU II, 502 kk. és DÉCSY, Der gegenwärtige Stand der finnougrischen Lautforschung (Mitteilungen des Societas Uralo-Altaica Heft 2, 54—56) csak rövid szóbelseji mássalhangzókat tesznek fel az alapnyelvre vonatkozóan. LAKÓ (A magyar hangállomány finnugor elemei 34—6, 39—40), ITKONEN (UAJb. XXXIV, 192) és KÁLMÁN B. (MNy. LXI, 386) a gemináták létezésében nem kételkednek. 31 Vö. m. rea <~ rokon; ré-vül ~ rejt ~ rekken [< &!]; öt *SJ fi. viite [< *£!] stb. 32 De igazat adok iTKONENnek (UAJb. XXXD7, 210) és HAJDÚ PÉTERnek (BUNy. 94) abban, hogy az uráli képzők nem kizárólag névmási eredetűek. Kialakulásukban jnagy szerep jutott az adaptációnak, szekréciónak is.
