Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - A. Kövesi Magdolna: Az uráli alapnyelv többesjeleiről [Über die Pluralzeichen der uralischen Grundsprache] 31

AZ URÁLI ALAPNYELV TÖBBESJELEIRŐL 43 {lativus rag), másfelől bizonyos helyet vagy másodlagosan a helyhez tartozó, helyen lakó kollektívát jelölő képző lett. Erre mutat a képzőnek névmásokban, az ezekből lett személyragokban való előfordulása, valamint a fi. meikäläiset, teikäläiset stb. alakokban való jelentkezése. Ez az ősi *-k még az alapnyelv bizonyos periódusában kollektív szerepéből átértékelődött névmások többes számának jelölőjévé, ahogy erre BUBRICH is rámutat {i. m. 108). Tekintettel arra, hogy így ősi hely- és gyűjtőnévképző szerepében elhomályosodott, az említett funkciók felélesztésére és erősítésére a -k képzőbokrait kezdték használni (ezek képzők halmozásával, vagy nyomatékosító elemekkel való kapcsolódásból álltak elő az alapnyelv egy későbbi periódusában); vö. *-mp, *-nt, *-nk, *-kt, *-sk stb. 3) Ilyen képzőbokor (*-kk) jelentkezik valamennyi rokon nyelvben, egyrészt expresszív jelentésű származékokban (a hangalak függvényeként), másrészt a régi hely- és gyűjtőnévképző szerep erősítéséül. És e z vált többes jellé a magyarban az obi-ugoroktólvaló elkülönülés után. * A két urálinak tartott többesjellel (-t, -k) kapcsolatos megállapításaimat az alábbiakban összegezhetem. 1. Az alapnyelv korai szakaszában még nem alakult ki a numerusok kötött morfémákkal való jelölése. Feltehetően mennyiséget jelentő szavak és számnevek (kevés, sok, néhány, kettő, három stb.) szolgáltak a duális és plurális jelölésére az ún. „numerus absolutus" mellett. 2. A numerus jelek — jelen esetben a többesjelek — feltehetően az alapnyelv késői szakaszában, vagy egyes nyelvek (nyelvcsoportok) külön életében alakultak ki. Eredetileg kollektív képző szerepet betöltő elemek voltak, és később értékelődtek át többesjellé. 3. A finn—volgai—lapp csoport a -t-t adaptálta erre a szerepre f*-í v. *-tt). Ugyanezt a többesjelet találjuk meg az obi-ugor és szamojéd nyelvekben. De ezekkel kapcsolatban gondolhatunk a párhuzamos fejlődés vagy az átvétel lehetőségére is [szám. >• obi-ugor]. A középső csoport — permi és magyar — nyelvéből a -t ugyanis nem mutatható ki. 4. A magyar -k többesjel egy ősi *-kk kollektív képzőbokorra megy vissza, amely egyelemű, ősibb alakjában (*-k) megtalálható a finnségi nyelvek névmásaiban, határozószavaiban és személyragjaiban. Esetleg a permi és obi-ugor személyragok tb. ,1. és 2. személyében is. A. KÖVESI MAGDA