Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)
Tanulmányok - Dezső László: A magyar jelzős főnévi csoportok szórendjéről (cirill) 395
A MAGYAR JELZŐS FŐNÉVI CSOPORTOK SZÓRENDJÉRŐL 401 A fenti példa arra enged következtetni, hogy heterogén szerkezetű mondatok esetén a mondatok szintaktikai-szemantikai struktúrájából megállapítható sorrendjük: az egyszerű melléknévi állítmányú mondatot követi a birtoklás-mondat, s utána jön az igés-létigés mondat, mint fent. Elméleti-tipológiai szempontból az ilyen szabály igen elegáns megoldást biztosítana. További kérdés azonban: hogyan alakul a sorrend, ha a felszínen melléknéven kívül nem egyeztetett vagy egyéb jelző is áll. Például az oroszban az iménti mondat így hangzik: krasivyj dom v sadu, s balkonom (vagy . . .imejuScij balkon), vagyis az egyszerű melléknév megelőzi a főnevet, a lokális jelző áll közvetlenül mellette (v sadu), s távolabb a részt kifejező (s balkonom) ; vagyis megőrződik a sorrendiség, csak a prepozitív jelzők egy része posztpozitívvá válik. Amit elmondtunk, mindössze föltevés, amelynek tipológiai érvényessége tovább kutatandó, a második részben mi csak a magyarra való alkalmazhatóságát vizsgáljuk meg. Már most megjegyezzük, hogy a pragmatikus tényezők nem hagyhatók figyelmen kívül. A szóképzés során gyakran olyan szókapcsolatok is létrejönnek, amelyek a tárgyak stb. egy jellegzetes fajtáját jelölik, s ezáltal állandósulnak. Fentebb mi olyan példát választottunk, amelyben egyik melléknév sem párosul a főnévvel valamely házfajta jelölésére, de az emeletes ház már efelé közelít, s az optimális sorrendben a főnévhez húzódik: az öreg külvárosi emeletes ház szokottabb, mint az öreg emeletes külvárosi ház. (Sok evidensebb példát is hozhatnánk: mint szemetes láda, derékszögű vonalzó stb.,ahol helytelen a szemetes kerti láda, a derékszögű tegnapi vonalzó.) Ez a körülmény teszi igen bonyolultá a melléknevek szórendi szabályainak megállapítását. Benne azonban csak újra megjelenik az a pragmatikus tényező, amely a melléknévi szóalkotásra olyan jellemző, és amellyel másik dolgozatunkban kétes kimenetelű csatát vívtunk.8 A szabályalkotásban ez azt jelenti, hogy csak „tendencia"-szerű, nagyjából érvényes szabályokat adhatunk. A deszubsztancialis melléknév tipológiailag nem egyetemes, történetileg másodlagos, s a gyermeknyelvben is későn kerül sor arra, hogy a gyermek képes legyen főnévből melléknevet alkotni. Azokban a nyelvekben, amelyekben nincsen deszubsztancialis melléknév, illetőleg valamely fajtája, helyette nem egyeztetett jelző áll, amely közvetlenül vagy valamely kapcsoló elemmel csatlakozik a jelzett szóhoz. A magyarra az előbbi mód (pl. orosz dom v sadu 'kerti ház') nem jellemző, már posztpozitív szórendjét tekintve sem (bár előfordul), inkább a való, levő kapcsoló elemmel vagy valós melléknévi igeneves szerkezetekkel élünk: a munkában való jártasság, a kalapáccsal végzett munka stb. A téma-réma szabályok szempontjából a főnév jelzőit aszerint kell mérlegelni, mennyire fontos új információt tartalmaznak. A kijelölő jelző csak a főnévi csoport determinánsaként állhat, önálló mondattani szerepe nincs, csak a főnévi csoporttal együtt nyerhet ilyet. A számnévre ugyanez áll, mint láttuk. Az egyszerű melléknév önállóan állhat mint predikátum, s így a neutrális tagolásban a rémába tartozhat: bizonyos szórendi típusban, így abban is, amelyhez a magyar tartozik: A fiú (téma) magas (réma), de a predikátum a réma másodlagos eleme. A predikátum névszói bővítményei fontosabbak a rémában, így a belőlük levezetett melléknév lényegesebb téma-réma információt hordoz: pl. a ház a kertben van (áll), esetén a helyhatározó a lényeges, ez lesz a jelző: a kerti ház stb. Ha valamely főnévnek van mind egyszerű 8 Vö. DEZSŐ L., A magyar jelzős főnévi csoportok. 2 — 3. fejezet. 9 Nyelvtudományi Közlemények 1970/2.
