Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Kovács Ferenc: Irányzatok, tanulságok [Tendenzen und Lehren] - 11

IRÁNYZATOK, TANULSÁGOK 27 must" (ZSIRAI I. OK. 2: 8), türelmetlen erőszakosságot szoktak emlegetni. (A súlyosan megbélyegző jelzőket SZTÁLIN írásaiból kölcsönözték.) Megítélésem szerint a marrizmus hazai jelentkezését és kérészéletét, „hatását" csak akkor lehet jelentőségének megfelelően értékelni, ha e jelenséget a felszabadulás utáni magyar társadalom politikai-eszmei fejlődésének a folyamatába ágyazva vizsgáljuk. Minden más megközelítés, értékítélet szükségképpen egyoldalúsághoz vezet, és nem is felel meg a történeti hűségnek. A magyar társadalom felszabadulás utáni fejlődésének az a legjellemzőbb vonása, hogy a haladó erők tömörülése és határozott politikai fellépése folytán gen gyors lépésekkel haladt a szocialista átalakulás irányában. Ennek a folyamatnak szükségszerű következménye (egyben kiváltója is) volt a szocialisztikus eszmék, a marxista—leninista ideológia gyors ütemű terjedése. Társadalmunk legkülönbözőbb rétegei a szikkadt föld esőváró mohóságával ismerkedtek meg vele, kezdték elsajátítani a tőlük korábban hermetikusan elzárt ideológiát, mivel az a jelenségek és folyamatok minden fenntartás nélküli megismerését, sőt e folyamatok tudatos megváltoztatásának a lehetőségét is ígérte. A magyar tudomány megújhodásának elengedhetetlen feltétele volt, hogy ebbe a „viharos ütemű" fejlődési folyamatba szervesen bekapcsolódjon, eszme- és intézményrendszerét ennek megfelelően felülvizsgálja, illetőleg átalakítsa. Az új társadalmi követelmények felvetette magyarázási elvek, kutatási módszerek meghonosítása és elterjesztése szükségképpen irányította a magyar tudományos élet figyelmét a szovjet tudomány eredményeinek megismerése felé. Ennek a megismerési folyamatnak szerves követelménye volt az új elmélet és módszer (a dialektikus és történelmi materializmus) elsajátítása, majd a tudományos kutatómunkában történő alkalmazása. Ha a magyar tudomány egészének sikeres átalakítása a vázolt feltételek teljesülése következtében volt biztosítható, nem lehetett ez másképpen a hazai nyelvtudomány megújhodása esetében sem. A marrizmus hazai megjelenése nem véletlen epizód tehát, különösen nem egy-két „fennhéjázó magyar Arakcsejev erőszakosságának" az eredménye, hanem a vázolt fejlődési folyamat szükségszerű lecsapódása, a magyar nyelvtudomány marxista szellemű átalakítására vonatkozó erőfeszítések első — sikertelen — próbálkozása. A marrizmus megismertetésére és elterjesztésére vonatkozó sikertelen erőfeszítések mai megítélésénél azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a marrizmus — mint minden izmus — a nyelvmagyarázat teljességének az. igényével lépett fel (1. fentebb), még pedig nem is akármilyen, hanem marxist a—1 eninista nyelvmagyarázat teljességéről volt szó. Hogy ez az igény mennyire volt megalapozott és mennyire nem, arra századunk utolsó harmadában nem kell sok szót vesztegetni ! Arra sem, hogy az „új tanítás" milyen mértékben mozdította elő a magyarországi általános nyelvészet fejlődését. De a történeti hűségnek még ma is tartozunk azzal, hogy a megjelenés körülményeinek, motivációjának egy-két, ezidáig elhanyagolt mozzanatára felhívjuk a figyelmet. A marrizmus hazai bírálói — SZTÁLIN megállapításainak az átvételével — az új irányzatot tudománytörténeti nihilizmussal, a nyelvelméleti előzmények troglodita tagadásával szokták vádolni. Ez így általában igaz is ! A teljes igazsághoz viszont az is hozzátartozik — és erről meg szoktak feledkezni a hazai adaptáció körülményeit taglaló tanulmányok szerzői —, hogy az „ismertetésirodalom"-ban a hazai folyóiratokban viszonylag korán (1948) megjelent