Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Szépe György: Arany A. László 1909–1967 213

214 SZEMLE - ISMERTETÉSEK Kovács István (Debrecen), Franz Zagiba (Bécs), valamint a korán elhunyt tehetséges néprajzkutató Putz Éva számítanak tanítványának. 1943-ban a Szlovák Tudományos Akadémia kutatója lett. Majd 1946-ban kiadóvállalati alkalmazott. 1949-től kezdve életkörülményeinek kedvezőtlen alakulása következtében hosszabb időre le kellett mondania tudományos tevékenységéről. Halála abban az időben érte el, amikor kialakította, újra fölvette a tudományos kapcsolatokat a magyar és más külföldi tudományos körökkel, amikor szóhoz jutott a nemzetközi nyelvészeti tanácskozásokon, s amikor újból kezdett publikálni. Arany A. László olyan alakú egyéniség volt, aki a tudomány anyagával, szervezésével és kutatóival egyaránt tudott dolgozni látnoki erővel kialakított tervei alapján. E munka hitelét kitűnő kiképzésével, műveltségével fedezte. Átlagon felül iskolázott tudós volt. A harmincas évek Pozsonya nem volt kedvezőtlen légkör nyelvészeti tanulmányokra. Ekkoriban alakult ki a magas színvonalú csehszlovákiai nyelvtudományon belül a Bratislavai Nyelvész Kör. Ez egy fél generációval fiatalabb volt a Prágai Nyelvész Körnél, kevésbé nemzetközi összetételű és valamivel konkrétabb érdeklődésű. Vezető tagjai közül név szerint is említendő a — magyar fonológiával is eredményesen foglalkozó — szlovák L. Nóvák, valamint a cseh származású J. M. Körinek és főleg V. Vázny professzor, aki személyesen is hagy hatással volt Aranyra. Ez a pozsonyi kör az önálló szlovák állam idején viszonylagosan haladó maradt, alkalmat adott az elnémított cseh nyelvészek szereplésére is. Arany tájékozódása jóval túlment a nyelvészeten, annak legújabb — európai és amerikai — irányzatain. Kitűnően ismerte a modern filozófiai módszertan, a formális logika, a nyelvfilozófia, az alkatlélektan, a rendszerelmélet műveit. Élete utolsó éveiben derült ki, hogy folyamatos tájékozódásával jobban lépést tudott tartani a nyelvészetnek s általában a tudománynak a fejlődésével, mint legtöbb aktívan dolgozó kollegája. Arany A. Lászlónak nem sok magyarországi nyelvésszel volt kapcsolata. A fonológiai elmélet világhírű budapesti mesterénél, Laziczius Gyulánál kétszer is járt, mégsem lehetett minden rendben köztük. A koloni könyvet is neki kívánta dedikálni, de Laziczius ezt elhárította. Laziczius angol nyelvű válogatott kötetét (Selected Writings of Gyula Laziczius. Hága, 1966. Mouton) nagy rokonszenvvel recenzeálja. Nem mulasztja azonban el megjegyezni, hogy „Laziczius a hozzáforduló fiatal nyelvészeknek áldozott idejéből, fáradságából és tudásából, és segítségükre volt, de az elismerést megtagadta tőlük" (UAJD. XXXIX, 264 (1967), az eredetiben németül). Publikált munkássága tételszerűen nem nagy. Értéke, témaválasztásában, újszerűségében és magas színvonalában rejlik, öt területre oszthatjuk műveit így is. Ezek a következők (a) magyar nyelvjáráskutatás; (b) szlovák dialektológia és a magyar—szlovák kétnyelvűség vizsgálata; (c) a mai magyar nyelvrendszer előzményeinek szerkezeti története; (d) elméleti fonológia; (e) magyar néprajz és művelődéstörténet. A magyar nyelvjáráskutatás (fonológiai dialektológia) területén két kérdőívről és fő művéről tudunk. Mind az L, mind a II. Kérdőív Pozsonyban jelent meg 1937-ben; az első kiadója az Egyetemi Magyar Intézet és a Magyar Nyelvészeti Bizottság (9 sokszorosított lap), a másikat a szerző adta ki (8 sokszorosított lap). A második alcíme ,,az észak-nyugati nyelvjárások mássalhangzós állapotának kutatására". — Sajnos mindkettő elkallódott, s a tervezett kérdőív-sorozat többi tagja nem látott napvilágot.