Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)
Tanulmányok - Kovács Ferenc: Irányzatok, tanulságok [Tendenzen und Lehren] - 11
14 KOVÁCS FERENC 2.1. Az izmusok. Mindezek azonban már a tudománytörténet különböző irányzatainak a kérdéskörét feszegetik, az irányzatok elmélettörténeti helyét, értékét érintik. Mindenféle tudományos (elméleti) irányzat, mindenfajta izmus történeti kategória, egy elég pontosan körülhatárolható korszak jellemző elmélete, amely az adott korszak elméleti stb. igényeinek a talaján alakul ki, fejlődik és hat, és többé-kevésbé érzékelhető ideológiai indítékokból táplálkozik, bizonyos, uralkodó eszmerendszert szolgál. Új uralkodó eszmeáramlatok új izmusokat szülnek, amelyek a régieket felváltják, ugyancsak azzal az igénynyel, mint a korábbiak, hogy tudniillik a jelenségek és folyamatok lényegét a maguk teljességében magyarázzák. A teljesség igénye szükségképpen rendszeralkotáshoz vagy legalábbis ilyen szándékhoz vezet. A szándék és a megvalósulási lehetőség, illetőleg a rendszer megvalósult teljességének a korrelációja alapján beszélhetünk a különféle izmusok hatóköréről, értékéről. Ilyen — és csakis ilyen — értelemben izmus a marxizmus—leninizmus is, „Marx, Engels és Lenin forradalmi elmélete, mely filozófiai, közgazdasági és társadalmi-politikai nézetek logikusan felépített teljes rendszere." (M. ROZENTAL—P. JUGYIN, Filozófiai kislexikon. Budapest, 1964. Marxizmusleninizmus címszó alatt.1 A különböző elméleti irányzatok, nyelvészeti izmusok jellemző vonásainak a megrajzolása, lényegük megragadása nemcsak tudománytörténeti szempontból rendkívül fontos — e nélkül sem történeti egymásutániságuk, sem pedig egymáshoz fűződő kapcsolatuk nem válik világossá —, hanem napjaink nyelvészeti irányzatainak a megítélésénél is nélkülözhetetlen fogódzónak minősül. Ezen túlmenően észre kell vennünk, határozottan le kell szögeznünk azt is, hogy időtállónak bizonyuló részeredményeikkel mennyiben járultak hozzá a nyelv minél tökéletesebb megismerésére irányuló nyelvtudományi erőfeszítésekhez, részigazságaikra mennyiben lehet — és kell is — a ma nyelvészének is támaszkodnia. Mert ezek figyelembevétele nélkül tudománytörténeti szemléletünk egyoldalú, nagyon könnyen igazságtalanná válhat, mi több, tudománytörténeti nihilizmusba torkollhat. (Nem keli messzire nyúlni bizonyító példákért !) Az izmusokkal kapcsolatos polemikus álláspontunk nem kerülhet szembe a történeti hűséghez való ragaszkodás követelményével. Minden irányzatot a maga történeti körülményeibe ágyazva kell vizsgálnunk; az irányzatot létrehozó korra meghatározóan jellemző eszmei-ideológiai áramlatok determináló jellegét sem szabad figyelmen kívül hagyni, ha egy-egy irányzatot a maga teljességében akarunk értékelni. Nem szabad azt sem szem elől téveszteni, hogy az adott irányzat milyen korábbinak a felváltója, akár úgy, hogy azt továbbfejleszti, akár úgy, hogy jelentőségét könyörtelenül (metafizikusán) tagadja. Ha mai ismereteink és ideológiai igényességünk alapján bírálunk egy-egy irányzatot — mint ahogyan ezt így is kell tennünk —, ez nem jogosít fel bennünket arra, hogy mai ismereteinket, ideoló-1 Az irodalomban olvashatunk külön a leninizmusról is, ,,mint a marxizmus folytatásá[ról] és továbbfejlesztésé[ről]" (i. m. Lenin c. a.), vagy másként, mint a proletárforradalmak, a proletárdiktatúra és a szocializmus felépítésének marxizmusáról. Nem szándékom e helyen a marxizmus—leninizmus és az egyéb izmusok megegyező és eltérő vonásainak részletes taglalása. A fentieken túl csupán egy megjegyzés kívánkozik ide a szándékolt és a megvalósult teljességben mutatkozó, nem elhanyagolható különbségérzékeltetésére: a marxizmus—leninizmus nemcsak a jelenségek és folyamatok m e gmagyarázása teljességének a rendszere, hanem a világ humanisztikus célok érdekében történő megváltoztatásának is a tudománya.
