Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Kangasmaa-Minn, Eeva: Az ősfinn fokváltozás mint strukturális jelenség [The Proto-Finnic Consonant Gradation as a Structural Phenomenon] 143

AZ ŐSFINN FOKVALTAKOZÁS MINT STRUKTURÁLIS JELENSÉG 145 nos fölfogás, hogy a radikális váltakozás a szótag nyílt vagy zárt voltától függ, a szuffikszális viszont az előző szótag hangsúlyos vagy hangsúlytalan voltától: hangsúlyos szótag magánhangzója valamint hangsúlytalan szótag mássalhangzója után erős fok van, hangsúlytalan szótag magánhangzója után pedig gyönge fok. A fokváltakozásnak ilyen kettéosztása félrevezethető — és eredetileg nem is tartozott SETÁLA elméletéhez. Ez a kettéosztás azon a föltevésen alapul, hogy minden kéttagú szó egymorfémás, azonban a késői ősfinnben már nem ez volt a helyzet. Haapa 'nyárfa' és saapa 'kapó' (participium praesens): mindkettő kéttagú, de az előbbi csak egy, míg az utóbbi két morfémát tartalmaz (saa- tő -f- az első participium képzője pa). A genitivuszi alakok így hangzanak: haavan és saavan. Strukturális szempontból a saavan egységes egészet alkot és a radikális, nem pedig a szuffikszális fokváltakozás szabályait követi. (A szuffikszális váltakozás szabályai szerint a kérdéses esetalaknak *saapan-nak kellene hangoznia.) Nyilvánvaló tehát, hogy a váltakozás szerkezeti és nem etimológiai tényezőktől függ. Egy finnségi nyelv sem őrizte meg a fokváltakozást az ősfinn rendszernek megfelelően. A származéknyelveket e szempontból három csoportra lehet osztani. Az első csoportba a lív és a vepsze tartozik, amelyekből hiányzik a fokváltakozás. Mégis a váltakozás fő elveinek egyike: a hangkörnyezet hatása bizonyos módon ezekben is jelentkezik. Zöngétlen hangokkal kapcsolatban ezekben a nyelvekben is csak zöngétlen zárhangok jelentkeznek, például vepsze tuhkad 'hamu', Iahten 'indulok', pitkad 'hosszúak'; zöngés környezetben viszont mind zöngések, mind zöngétlenek. A hangkivetéses alakok a vepszében bizonyos fajta váltakozást is előidéztek: oiged 'igaz' oiktan (genitivusz), ambub 'lő': ampta 'lőni'. Ennek azonban nincs köze az ősfinn fokváltakozáshoz, amint azt a rekonstruált alakok *oikeôa: *oikeôan és *ampußi: *ampuôak bizonyítják. A másik csoportot a finn és a karjalai alkotja. Ezekben a nyelvekben a fokváltakozás pusztán fonetikai jellege akkor szűnt meg, amikor a ß >> v változás végbement. Akkor például a haapa 'nyárfa' és haava 'seb' szó genitivusza azonos alakú lett: haavan. Hasonló irányban hatott néhány más hangváltozás is, többek közt a rövid geminátának egyszerű zárhanggá való változása. Például az aitta 'csűr': aitan (genitivusz) és az aita 'kerítés': aiöan (genitivusz) annyiban egybeolvadt, hogy az egyik sor gyönge foka azonos a másik sor erős fokával. A finnben és a karjalaiban most már a nyelv különböző fonémái váltakoznak egymással, vagy hanghiánnyal, nem pedig ugyanazon fonéma allofónjai. A váltakozás ennek ellenére továbbra is mechanikus. A mai finnben a hangsúlyviszonyok teljesen elvesztették jelentőségüket: a váltakozás teljesen azonos módon történik mind a hangsúlyos, mind a hangsúlytalan szótag utáni helyzetben. A hangkörnyezet szintén elvesztette gátló hatását, a közfinn nyelvben a zöngétlen ht és részben a hk is alkalmazkodott a fokváltakozáshoz — egyes finn nyelvjárásokban, különösen a karjalaiban pedig minden zöngétlen hang utáni zárhang alkalmazkodott hozzá. Itt a fokváltakozás egyetlen tényezőjeként a szótag nyílt vagy zárt volta szerepel, s ez a tényező mint elv átterjedt a hangsúlytalan szótag utáni helyzetekre is, úgyhogy a mai finnben éppúgy van mansikka 'földieper': mansikan (genitivusz), mint tikká 'harkály': tikan (genitivusz), jóllehet a fokváltakozás eredetileg csak az utóbbi típusban jelentkezett. Az észt és a vót fejlődött a legmesszebbre. Miután bizonyos szóvégi mássalhangzók eltűntek vagy vokalizálódtak, a szótag nyílt vagy zárt voltá-10 Nyelvtudományi Közlemények 1970/1.