Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)

Tanulmányok - Kálmán Béla: Két szigvai vogul elbeszélés [Zwei wogulische Erzählungen] 139

KÉT SZIGVAI VOGUL ELBESZÉLÉS 151 yünliytas. akw äni mulyal ünttdste, akw äni äwi-xäpn ünttdste, yürmit äni äkwe jine l'Ö% süntn ünttdste. takwi isum yüXmdt, lüjmas sülitas, äwi elipält l'ül'uni janiy närjkdn nÖ%-yär\%ds. akwmatërtn — %osa Öls, wäti Öls, — äkwekw' ta jinëte sujti, juw. nöwl' äni-palt joytds, nöwl'-lömt älmajas, ta töwti, läwj: — %as-yas-yas, arrdi nowl'um-luwm atdl pasi, — läwi — kü-u an tajji tel üjt'em ta alapastën, fëlp-sananwn %ottal' jol ta paryaltasamën! äwi-yäpn joytds, ös akw nöwdl'-lömt älmajas, läwi: — %as-%as-%as, amt'i luwm-nöwl'um atdl pasi! juiv-saltds. muH änif, muH samt ünhri änindl nöwl'-lömt älmajas, läwi : %as-%as-%as, amt'i luwm-nöwl'um atdl pasi! yasap säjdt] palt ypttutiy sarktaytdnëtdn sujti, läwi : — tot at sarktayteydn, am nënan tay! manriy am totiylam üjt'em alashn?! tuw är\kwatas, nasat'i mätäprisiy; lëyenl akwan nëyimay, Uttiy yartëy, ti-mos ti èarktaytëy. iiyl'e jön%ds, sunsi: näwramay akway nëm-yot ät'imiy. jujöwdlt tärapattdste nasat'i: takwi näwramaye alimay. an ti totiylam üje — ëkwa-piyris — yottal ta%am, ät'i. l'üs el-tärmatas, läwi: — ti yotal minas, näwramateyum yottaï ta totmaye ! ëkwa-piyris kon rör\yuwlas, läwi: ,,äkivmekw, u-üw, am tit-ti ünleyum!" an ëkwa kon-kwähs, törumn tëlum, man tëlum janiy närjk l'al't nör\yal sunsi: närjk taldyt ëkwa-piyris ünhnët' nanti. — nar\ sar tot at ünleyn, natjn jol-säyrilum. jol-patnen porat mä alay ta nos naksatäleyn ! rom csészével kikanalazott. Egy csészét az áldozati helyre rakott, egy másik csészét a küszöbre helyezett, a harmadik csészét a vénasszony jövő útjába (útjának szájába) rakta. ö maga forró hamut, jégtörő vasat tüzesített, az ajtó előtt álló nagy fenyőre mászott föl. Egyszercsak — soká volt ott, rövid ideig volt ott — hallik a vénasszony jövetele, jön. A húsos csészéhez ért, kivett egy húsdarabot, rágja, így szól: — C-c-c, az én húsom-csontom illatos — mondja — kár, (hogy) most ők ketten (a gyerekek) az én állatkámat bizonyára levágták, a vérfelfogó tálaimat valahova leszórták. A küszöbhöz ért, ismét fölemelt egy húsdarabot, mondja: — C-c-c, az én csontom-húsom jószagú. Belépett. Az áldozóhelyi csésze, az áldozóhely sarkában álló csészéből kiemelt egy húsdarabot, mondja: — C-c-c, az én csontom-húsom jószagú. A hálósátor lefüggönyzött részén két valakinek a csipogása hallik, mondja: — ISTe csipogjatok ott, majd adok én nektek ! Miért vágtátok le az állatkámat, amit hoztam? ! Odanézett, hát csak két egér. Farkuk össze (van) kötve, kétfelé huzakodnak, azért cincognak. Odafordul, nézi: gyerekei sehol sincsenek. Végül aztán rájött: a saját gyerekeit megölték. Az állat, amit hozott — az asszony unokája valahova eltűnt, nincs. Elsírta magát, mondja: — Hát ez valahova elment, kisgyerekeimet megölte (valahova vitte) ! Az asszony unokája kint kiáltott, mondja: „Nénémasszony, ujujuj, én itt ülök." Most az asszony kiment, az égbe nőtt, földbe nőtt nagy fenyővel szemben fölfelé néz. A fenyő csúcsán látszik, hogy az asszony unokája ott ül (ülése látszik). — Nem sokáig ülsz ott, téged kiváglak. Leesésedkor lehuppansz a földre.