Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)

Tanulmányok - Kálmán Béla: Két szigvai vogul elbeszélés [Zwei wogulische Erzählungen] 139

152 KÁLMÁN BÉLA ja-ti, säyrap wis, ta säyri, ta säyri. %osa säyrds, wät'i säyrds, wäytäl patds. akwmatertn l'öy pattandl söwdrris nëylapas, läwi: — äkwmekw wäytäl patumrisn, jol-yujiypähnf nar\ %ujn, am säyreyum. ja-ti, an wäytäl patum ëkwa jol ta yujiypas. söwdrris säyrap älmajaste, äywtas alay mäny wiy säydrlataste. ëkwaris nÖ%-säjkalas, nöy-üntds, nänte akw-ta yol't l'ül'i. säyrape wiste, nasati äywtas alay lankwijiy säyrlatima. ja-ti mot säyrap wis, os-ta säyri. säyrds, säyrds, wäytäl patds. nänte sar at yasyati. %osa säyrds, wät'i säyrds, akwmatertn l'öy pattandl oysarris nëyhs, läwi: — äkwmekw, wäytälpatumrisn, jol-yujiypälen ! nan yujnëri sis am säyreyum. ja-tij an ëkwa os-ti jol-yujiypas. taw yujtnetë sis säyrape älmajawes oysarrisn äywtas alay os-ta larjkwijiy säyrlatwes. oysare säyrap woskasas, sisi ta yäjtds. an ëkwa nö%-üntds, säyrape sunsite: ös l'arjkwjiy säydrlaytima. jiwe akw-ta yplt l'ül'i, atin nowiylima. ta läviti: — ter yomliy(a) säyrapeteym l'ankwijiy ta säyruwesiy! möt säyrap wis, os-ta l'ül'ds, ta säyri. ta-kos säyrds, ta-kos säyrds, jiwe at yaèyati. akwmatertn l'öy pattandl tülmay-öjka nëyhs. tiy ta lakwanti, ti joytds, läwi: — äkwm-ekwa, manor wäreydn ? — mandr wäreyum? närjk jol-säyrëyum. — manriy säyriln? — numdn ëkwa-piyriê ünli. am näwramayum taw pütn pëtsaye, am tawe jol-pattëym. tülmay-öjk' läwi: — äkwm-ekwr, tawe jol-pattwrjkwe nawdn yöt l'ül'i/ jol-yujiypälen, narj yujnën-sis am nänk jol-säyrilum. närjk jol-pati, am narjdn nöy-kwältapilum. ja-ti, an ëkwaris os-ta jol-yujiypas. yosa yujas, wät'i yujas, nöy-sajkalas. nasati tülmay yürmit säyrape ös l'ankwijiy säyrlaytim, taw pöyen woskasim, ím, vette a fejszét, vág, vág. Hoszszú ideig vágott, rövid ideig vágott, elfáradt. Egyszercsak az út végéből egy nyulacska tűnt fel, így szól: — Szegény anyóka, elfáradtál, feküdj le ! Te feküdj le, én majd vágom. Lám, most a fáradt asszony lefeküdt. A nyulacska fölvette a fejszét, egy kövön tompára verte. A szegény vénasszony fölébredt, fölült, a fenyőfa ugyanúgy áll. Vette a fejszét, hát az a kövön tompára (van) verve. Akkor más fejszét vett, ismét vág. Vágta, vágta, elfáradt. A fenyőfa csak nem kopik. Hosszú ideig vágta, rövid ideig vágta, egyszercsak az út végéről egy rókácska tűnt fel, így szól: — Anyóka, szegény, elfáradtál, feküdj le ! Miközben alszol, én vágok. Most az asszony ismét lefeküdt. Miközben aludt, fejszéjét a róka fölemelte, a kövön ismét tompára kalapálta. A róka a fejszét elhajította, elfutott. Most az asszony felült, nézi a fejszét, ismét bottá (van) kalapálya. A fa ugyanúgy áll, még érintetlen. Szitkozódik: — Az átkozottak két fejszémet tompára kalapálták. Másik fejszét vett, ismét nekiállt, vág. Hiába vágta, hiába vágta, a fa nem kopik. Egyszercsak az út végéről egy öreg rozsomák tűnt fel. Odaballag, odaért, mondja: „Nénémasszony, mit csinálsz ?" — Mit csinálok ? Kivágom a fenyőfát. ,,Miért vágod ki ?" — Fönn ül az asszony unokája. Két gyermekemet az üstbe rakta, én őt leszállítom (onnan). Az öreg rozsomák így szól: „Nénémasszony, őt leszállítani hogy (hol) sikerül (áll) neked ? ! Feküdj le, miközben alszol, én a fenyőt kivágom. (Ha majd) a fenyő lezuhan, én téged fölkeltelek" Most a szegény asszony ismét lefeküdt. Hosszú ideig aludt, rövid ideig aludt, fölébredt, és bizony a rozsomák a harmadik fejszéjét is