Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)

Tanulmányok - Kálmán Béla: Két szigvai vogul elbeszélés [Zwei wogulische Erzählungen] 139

150 KÁLMÁN BÉLA ős yun kwalëynf ëkwa-piyrié juwl'e ta %äjti. juw-Jodids, ös äkwent et yülsiy. kon-kwäls, os-ta näl päywti, jonyali, tiyle pä%wte, tuwl'e pä%wte, näle os-ta %öwt-sa%dln rayatas. tuw jömantas, ta îinsite. akwmatêrtn äkwe os-ti juw, äyivtas päjp sisn %üntmum. tiy joytds, läwi: — apiykw', am päjpurn Uwdrn wäyliypeln, näln am ïinsilùm. ëkwa-piyrié lätdt] mos ölne %um, os-ta mäyliypas. an äkwen os-ta sisi yäjttawe. ti-mos läwi : — mm, säs päjpdnl kwälsdn, Her päjpdnl kwälsdn, ä%wtasipäjpdnl —ös-yun kwäleyn! ëkwa-piyrié oèéa éoyriiëte lëymatas, ta-kos käralas, ta-kos käralas, akwmatërtn éo%rit'ef supiy ta tôlmatas. ja-ti, ta totawe. akwmatërtn akwën juw ta totwes. juw tülwes, päjpdnl kon-lëwatawes, ärjkripn jol-nëysalawes. et yulsdt, yplitan kwälsdt, äkwe näwramay nopdl läwi : — joméakwëy také ürehn, ypt ul pëstehn, ël ul tärtehn! am näjiwn jalëyum, ti-janit nôwï ajmîiium näjiwn %un ponslawe ? ! ja-ti, ëntapaylas, kon-kwälapas, ta ta%as, säyrape kät-%ü%nin pinumtas, ta minas, taw tûp sisi patds, ëkwa-piyrié läwi: ,,ayrièiy-piyriéiy änum %ot-pëstehn, nënan am éopr-éöna%dl wärijayum. amt'i t'ëlpum ajne mäyes ümpi-supdl wärijayum." ja-ti, näwramiy èaytsiy, %ot ta pësmatwes. ypt-pëstuwes, säyrap wis, jiwsup pins, ta tarmdl ta sayraéla%ti, akwmatërtn läwi :, ,ayriéiy piyrièakwëy, tiy jalën ! sunsën, manor pumas utkwe tëlapamf" näwramiy tiy yäjtsiy, sujtëy: — %öt öli ? akway nëmatdr âtim ! ,,tit-ti, tit-tiV — ëkwa piyrié läwi. tën l'apanuw %ütsiy, jiw-sup-pal yütsiy, numdl säyrapdl totiypasaye, sipluwanën supiy ta säyrapasaye. ja-ti, put taymatas, näwramdt nöwl'dt näluw pëtapasane, päjtiytasane, yürm äni a kőputtonyból aztán nem bújsz ki ! Az asszony unokája hazafelé szalad. Hazaért, ismét az anyókánál töltötte az éjszakát. Kiment, ismét nyilat lövöldöz, játszadozik, idelövi, odalövi. Nyila megint beleesett a fenyőbokorba. Odament, keresi. Egyszercsak a vénasszony ismét jön, kőputtony a hátára kötve. Odaért, mondja: — öcsiké, szállj be a puttonyba, a nyiladat (majd) én keresem meg. Az asszony unokája szófogadó ember, ismét bebújt. Most a vénasszony ismét futva viszi az ellenkező irányba. Közben mondja: — Hm, a nyírhójputtonyból kibújtál, a vasputtonyból kibújtál, a kőputtonyból aztán nem bújsz ki ! Az asszony unokája elővette vékony kését, (de) hiába furkált, egy-Szercsak a kése kettétört ! ím viszik. Egyszercsak hazaért vele a vénaszszony. Bevitte, a puttonyból kivette, a választófalhoz lekötözte. Az éjszakát eltöltötték. Reggelre keltek, a vénasszony mondja a gyermekeknek: — Jó erősen őrizzétek, el ne engedjétek, el ne bocsássátok ! Én tűzifáért megyek, ilyen sok hús közepes mennyiségű tűzifától hogy főne meg ? ! ím felövezkedett, kiment, elsietett. Fejszéjét a könyökhajlatába rakta, elment. Alig tűnt el, az asszony unokája így szól: ,,Kislány, kisfiú, oldjatok ki, én nektek fabögréket csinálok. A vérem ivására való merőkanalat készítek." Lám, a gyerekek örültek, kioldották, Kiszabadult, fogta a fejszét, fadarabot tett ki. Azon faragcsált. Egyszercsak mondja: „Kislány, kisfiú, ide gyertek ! Nézzétek, milyen érdekes dolog keletkezett !" A két gyerek odafutott, kiabálják: — Hol van ? (Itt) éppen semmi sincs ! ,,Itt, itt !" — mondja az asszony unokája, ők közelebb hajoltak, a fatönk fölé hajoltak, (ő) felülről a fejszével ím megölte őket, nyakukat levágta Az üstöt ím fölakasztotta, a gyerekek húsát az üstbe rakta, megfőzte, ha-