Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Gulya János: cirill 182

182 ISMERTETÉSEK — SZEMLE fontossága ellenére sem tudott a vokalizmuskutatások terén elegendő, maradandó értékű eredményt elérni. Az újgrammatikus szemléletű finnugor összehasonlító nyelvészet természetesen mindig elsőrendű feladatának tekintette a finnugor alapnyelv rekonstruálását, beleértve a magánhangzóállományt is, ennek ellenére a vokalizmuskutatások STEINITZ előtt alig jutottak tovább néhány bizonytalan ós bizonyítatlan hipotézisnél. A sikertelenségnek több oka volt: hiányzott a kellő mennyiségű, minőségi szempontból megbízható anyag az egyes finnugor nyelvek köréből, hiányoztak a szintézisalkotáshoz elengedhetetlen részlettanulmányok, és — amint az eltelt két évtized megmutatta — hiányzott a feladat megoldásához nélkülözhetetlen helyes nyelvi szemlélet és nyelvészeti módszer is. Hogy STEINITZ elődeitől lényegesen eltérő, új eredményre jutott, s hogy egyáltalában képes volt szintézist alkotni, annak a magyarázata az, hogy éppen az utóbbi hiányosságokat ki tudta küszöbölni: helyes szemléletmóddal közelített a nyelvekhez, s megtalálta azt a módszert, amellyel a különnyelvi fejlemények rengetegében a lényegest a lényegtelentől meg lehetett különböztetni. Az a szemlélet, amellyel eredményeit elérte, a funkcionális nyelvszemlélet volt, az a módszer pedig, amellyel operált, a fonológia tanításainak az alkalmazása. S ebben rejlik STEINITZ munkájának az a jelentősége, amelyre bevezető soraimban céloztam! Ezzel szemben kisebb jelentőségű körülmény az, hogy némely tételét nem látják, illetőleg nem látjuk igazoltnak, s hogy könyvében számos olyan részletmegállapítás van, amely kijavításra szorult, illetőleg szorul. STEiNiTZnek a finnugor vokalizmus történetét tárgyaló műve már régen azon könyvek közé tartozott, amelyekre semmi áron sem lehetett szert tenni, s minthogy munkánkban folytonosan szükségünk lett volna rá, hiányát állandóan éreztük. Ezen a bajon segített most a szerző azáltal, hogy kiadta művét második kiadásban. Az előszóban STEINITZ elismeri, hogy a helyzet a finnugor vokalizmuskutatás terén műve első kiadásának a megjelenése óta lényegesen megváltozott: ma már több finnugor nyelv vokalizmusát monográfiák, illetőleg alapos rószlettanulmányok világítják meg, s további monográfiák készülnek, illetőleg vannak megjelenőben, különféle részletkérdéseket pedig kisebb értekezések tisztáztak. Mindezek folyományaképpen — amint a szerző írja — művének első kiadása ma már számos részletében elavult (ilyen elavult részletként a permi nyelvek vokalizmusát tárgyaló részt emeli ki) s alapos átdolgozásra szorul. Egyéb sürgős ós fontos nyelvészeti munkája miatt azonban erre nem tudott vállalkozni, s ezért magánhangzótörténetét lényegében változatlanul adta ki a második kiadásban. De könyve használhatóságát jelentősen növelte azzal, hogy hozzá több függeléket csatolt. Az első a „Zur finnisch-ugrischen Vokalgeschichte" címet viseli, s azonos a szerző azon dolgozatával, amely a ,,Congressus Intemationalis Finnougristarum Budapestini habitus" című kiadványban 1963-ban Budapesten jelent meg. A második függelék a szerző egy észt nyelven megjelent dolgozatának a német fordítását tartalmazza: Est. koólma 'sterben' und kaim 'Grabstätte' (az eredeti egy emlékkönyvben látott napvilágot: Nonaginta. J. V. Veski 90. sünnipäevaks. Tallinn. 1963. 256—259. 1.). Az új kiadás használhatóságát legnagyobb mértékben a harmadik függelék növeli. Ez nem egyéb, mint egy szómutató a műben előforduló finnugor, illetőleg szamojéd szavakról. Ezt már az első kiadásban is sajnálattal nélkülöztük. Új kiadása révén STEINITZ finnugor vokalizmustörtónete továbbra is a finnugor magánhangzókutatások egyik kiindulópontja lesz. Az új kiadás módot ad a kutatóknak arra, hogy némely, eddig még nem eléggé tisztázott megállapítását új bizonyító anyag bevonása útján megerősítsék, illetőleg hogy másokat — STEINITZ kutatásaiból kiindulva — új, helyesebb megvilágításba helyezzenek. A fiatal kutatónemzedék hálás lehet WoiiFGANG STEiNiTZnek, hogy a finnugor vokalizmustörténet kutatásának eredményes végzését olyannyira értékes és nélkülözhetetlen művének új kiadása révén elősegítette. LAKÓ GYÖBGT H. M. TepeuiKHH: OqepKH AnajieicroB xaHTbiftCKoro mu\&> MacTb nepeafl. BaxoBCKHfi ^najieKT. Moszkva—Leningrád, 1961. 204 1. A vahi osztják nyelvjárást egészen a legutóbbi időkig csak K. F. KARJALAINEN dolgozataiból, szótári hagyatékából (KARJALAINEN—TOTVONEN, Ostjakisches Wörterbuch I—II. Helsinki, 1948), néhány kisebb cikkből meg egy ugyancsak TERJOSKiNtól származó tankönyv szűkös anyagából ismertük. Az eddig közölt anyag nagyobbára csak hangtani ós etimológiai vizsgálatra volt alkalmas, s KARJALAiNENnak a szótárban közölt példamondatai is csak igen korlátozott mórtékben' tettek lehetővé alaktani s még kevésbé mondattani kutatást.