Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Fromm, Hans: Björn Collinder, Comparative Grammar of the Uralic Languages 174

ISMERTETÉSEK — SZEMLE 177 Ennek következményeként itt — akárcsak a mű alaktani részében — azokas á1 jelenségeket, amelyek egyik-másik nyelvben másodlagosak (pl. az intervőkális finn médiák, a különféle magyar esetragok) figyelmen kívül hagyja. Ellenben e fonematikai szemléletmód következtében olyan mássalhangzó-kapcsolatoknak („Clusters") a fejleményei, amelyekkel egyébként nemigen szoktunk törődni, előkelő helyet kapnak a műben. Az alábbiakban ezekkel már nem foglalkozunk, mert inkább CoLLiNDERnak az uráli hangállományról vallott nézetét kívánjuk összevetni más véleményekkel. A kakuminális hangok kérdésében COLLINDER álláspontja STEiNiTzéhez áll közel. Az ősnyelvben megvolt szerinte a 6, l ós n. Ezt a sort STEINITZ csak az s-sel egészítette ki, hangsúlyozva, hogy s c többnyire valószínűleg csak kombinatorikus hangok voltak (Fgr Kons. § 1,2,27). Az ősnyelv kakuminális fonémáit — pl. SETÄLÄ feltevéséhez viszonyítva— az újabb kutatás egyre inkább korlátozza. LAKÓ, a kérdés legújabb feldolgozója, már csak ç kakuminális fonémát ismeri el. (A magyar hangállomány finnugor előzményei. Budapest 1965. 26 sk.1); érdekes ebben az összefüggésben a fonematikai szembeállítás: COLLINDEE. szerint (§ 28) Ç, c : é, LAKÓ szeiint 5:5, c. COLLINDER arra sem hajlandó, hogy STEiNiTznek a hosszú zöngétlen zárhangok hiányáról vallott felfogását eretneknek bélyegezze, mint ahogy a finn kutatók teszik. A *kk-ra és a *lt-re vonatkozó etimológiák bizonytalanok, a *pp uráli volta pedig legalábbis a szamojéd megfelelések hiánya miatt nem igazolható. A szerző szerint az alapnyelvben megvolt a három zöngés réshang is: y, *ô, *ô\ Ez a hagyományos felfogás, és COLLINDER sem itt, sem másutt nem látja szükségét annak, hogy MOÓR ELEMÉR elméletét kövesse. MOÓR szerint az alapnyelvben réshangok helyett dentális zárhangok voltak, s nem alternative c vagy c volt, hanem inkább mind a kettő (lásd: 28. §), sőt volt az alapnyelvben szókezdő rj is (lásd: 94. ós 97. §); ugyanakkor vitatja, hogy a *ô és a *<5' egymás mellett létezett. Az első szótag vokalizmusának kérdésében a szerző expressis verbis E. ITKONEN oldalára áll, aki szerint a keleti-tengeri finn nyelvek — a lappot is ide értve — őrizték meg legjobban a régi hangállapotot (nem pedig — mint STEINITZ véli — az ugor nyelvek és a cseremisz; lásd fentebb). Eszerint tehát az uráli magánhangzórendszer a hosszúság-rövidség oppozícióján, nem pedig a teljes és a redukált magánhangzókén alapult. Ez az oppozíció szigorúan csak az őspermi nyelvig visszamenőleg bizonyítható be, épp ezért A. JOKI (Vir. 1950: 157. kk) szamojéd párhuzamai különösen nagy súllyal esnek a latba. Azokat — a permiben és az ugorban meglevő — paradigmatikus váltakozásokat, amelyeket SETÄLÄ és STEINITZ ,,ablaut"-nak fogott fel, COLLINDER másodlagos umlaut- ' szerű jelenségeknek tekinti, anélkül, hogy kitérne keletkezésük lehetséges okaira, esetleg például az intenzitás hatására (vö. SCHLACHTER: Kratylos 2. 1957: 80 kk.), és anélkül, hogy elvileg megkülönböztetné a kvantitásbeli és a kvalitásbeli váltakozásokat. Egy fontos kérdésben azonban nem követi iTKONENt: azt a nézetet vallja, hogy az alapnyelvben voltak ún. középső hangrendű magánhangzók: e, i és ee, ii is (a kettőzött betű hosszú magánhangzót jelöl); ITKONEN ellenben úgy véli, hogy a sok nyelvben előforduló középhangokat máscdlagosaknek tekinthetjük (TL 62. k.). Hogy e két felfogás közül melyik a helyes, arról csak kevés szakember hivatott nyilatkozni. A középhangok felvételéből adódóan COLLINDER (427. §) következetesen két különböző e és i hangot különböztet meg a finnben is. kombinatorikus változatokként. Mivel a hangrendi illeszkedést már azelőtt is uráli jelenségként mutatta ki (lásd fentebb) — ismeretes, hogy ez az altáji nyelvcsoportban is megvan —, a második szótagban szintén két különböző hfngot (e—e) tesz föl (573. '§, de másképp: 548. §, jegyzet). ITKONEN ennek a helyességét kétségbe vcnta (Var. 1948: 124 kk.). Sőt COLLINDER még egy uráli tővógi *-u/-ü hangot sem tart lehetetlennek, ahogyan azt már T. LEHTISALO (Über die primären uralischen Ableitungssuffixe.. 1936. 11. 1.) is lehetségesnek vélte. A szerző az u ~ uu oppozíciót látja a legkétségesebbnek (381 — 83. §): ezt mindössze két szó támogatja. Az előcseremisz u ~ uu oppozíciót, amelyet E. ITKONEN tett föl (FUF XXXI, 259), nem tartja bizonyítottnak (513. §). Ugyanez érvényes egy obiugor, illetőleg szamojéd o ~ oo oppozícióra is (332. §). COLLINDER tehát E. ITKONEN táblázatán nem jelentéktelen módosításokat hajtott végre. Egészben véve — úgy látszik — még szigorúbban korlátozódik az adatok nyújtotta lehetőségekre. Az 528. §-ban áttekintést ad az egyes uráli nyelvek tőszótagbeli magánhangzóinak változásairól, miközben —<• és itt rámutat a jövendő kutatás 1 Ez a fontos dolgozat, amelynek ismeretét a szerző szívességének köszönhetem, » az ismertetés írásakor (1962) még nem állott rendelkezésemre. - • 12 Nyelvtudományi Közlemények LXVIII/1