Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)
Tanulmányok - Fromm, Hans: Björn Collinder, Comparative Grammar of the Uralic Languages 174
176 ISMERTETÉSEK — SZEMLE a germán jövevényszavak „későbbi" keletűek), jóllehet az észt régészet ezeket a datálásokat újabban meg szeretné változtatni. Hogy a germánok Finnország délnyugati partján időszámításunk kezdete körül fajra nézve alkalmasint skandinávok („probably of Scandinavian breed"), az csak akkor mond ellene a legújabb kutatásoknak (E. ÖH-MAN;N, H. FROMM; VÖ. A. D. KYLSTBA, Geschichte der germanisch-finnischen Lehnwortforschung. Utrecht 1961), ha ezzel ki akarnók rekeszteni közülük a Skandináviából elvándorolt későbbi, keleti germán törzseket (a gótokat, a herulokat, a gepidákat stb.). — A magyar őstörténet bemutatásában sem volt oka CoLLiNDERnak arra, hogy eltérjen hagyományos felfogásától, noha a magyar őstörténetet, például MOÓR ELEMÉR, a második világháború után új megvilágításba helyezték. A nyelvcsoportok tárgyalásakor COLLINDER lemond a nyelvtörténeti-genetikai elrendezésről, és ezzel mintegy állást foglal a nyelvi elkülönülés problémájában általában, különösképp pedig a népek szétválása dolgában. De hogy volt valaha egy uráli alapnyelv,-az szerinte vitathatatlan. Ez a szemlélet uralkodóvá vált; E. ITKONEN és W. SCHLÄCHTER csak nemrégiben fordultak szembe a legkülönbözőbb jellegű érintkezési elméletekkel. Sajnos, COLLINDER munkájában a különféle finnugor népek közötti nyelvi érintkezések némileg háttérben maradnak. Például a 28. lapon említést érdemeltek volna azok a zűrjének és az osztjákok között kereken 400 évig (IX—XIII. század) tartó, meglehetősen szoros kapcsolatok, amelyekről több mint 370 jövevényszó tesz bizonyságot (vö. TOIVONEN: FUF. XXXII). Újabban a zűrjén nyelv vepsze jövevényszavait is kutatják (V. I. LYTKIN: B. B. BHHorpaflOBy K ero iuecTHÄecirrmieraio. C6op-HHK CTaTefi. Moszkva 1956, 179 — 189). Az uráli ősnép hazáját a szerző a Szovjetunió európai felének azon a területén képzeli el, amelyet délkeleten a Káma, délen Szaratov vonaláig a Volga és északnyugaton a Vetluga — Nyizsnyij Novgorod vonal határol (35. 1.). A lappok, akiknek a faji eredetét még nem tisztázták, és akiknek a nyelvét ma általában a korai keleti-tengeri finn kiágazásnak tartják (E. ITKONEN), COLLINDER szerint valószínűleg a Vologda-Kotlasz vidékről vándoroltak későbbi lakóhelyükre, az Onyega-tó köré. Növényföldrajzi okok miatt Nyugat- és Dél-Európa területe nem lehetett az uráli őshaza. Indoiráni (árja) jövevényszavak az uráliban nincsenek, de COLLINDER határozottan elismeri egy indoeurópai-uráli nyelvrokonságnak a lehetőségét, néhány uráli-indceurópai szómegfelelés alapján (37. 1.). Ebben nem mindenki követi őt. E. ITKONEN kénytelen a szamojéd megfelelőket finnugorból való kölcsönzéseknek tekinteni (Suomalais-ugrilaisen kielen- ja historiantutkimuksen alalta. Helsinki 1961. [Tietolipas, 20; a továbbiakban: TL]), azaz a szamojédok és a finnugorok már széjjelváltak, amikor az indoeurópai jövevényszavak a finnugorba bekerültek. Az indoeurópai őshaza kérdésének szempontjából jelentős, hogy COLLINDER határozottan úgy véli: a Szovjetunió dél-európai térségein volt az érintkezési terület. Az esetleges urál-altaji nyelvrokonság védelmében CoLLiNDERnak — saját iskoláján kívül — még M. RÄSÄNEN és FOKOS-FTJCHS DÁVID személyében is vannak küzdőtársai. De mások, például A. J. JOKI, elutasítóan nyilatkoznak (FUFA. XXXII, 54). Az uráli-jukagir rokonságot COLLINDER valószínűnek tartja. Ez a feltevés valóban a lehető legjobban megkönnyíti azt, hogy azokat a finnugor szavakat, amelyeknek jukagir megfelelőjük van, de szamojéd (egyelőre) nincsen (pl. finn itä 'fakad', osztj. et- 'megjelenik' ~ juk. jed- 'látható lesz'), meg azokat az uráli szavakat, amelyeknek az indoeurópaiban is, meg a jukagirban is van megfelelőjük (ezeket FROMM állította össze: IF. LXD7, 287), elfogadhatóan megmagyarázzuk. Az átírási rendszer magyarázatát (37—42. 1.) csekély változtatással és pótlással a Surveyből vette át a szerző. Némi egyenetlenség azonban még akad benne. A magánhangzó fölé írt, fölfelé nyitott félkör nincs megmagyarázva. A 273. § azt mondja, hogy a keleti cseremiszben a redukált magánhangzót jelölik vele, ámde a 299. §-ben (osztj. käj- 'hagy') és a 401. lapon (osztj. hotns- 'reggel') — úgy látszik — kérdéses jel eredeti úgynevezett enyhén redukált osztják magánhangzó jelölésére szolgál, amely mint rövid hang a serkáli nyelvjárásban fonológiai korrelációban ven a hoszszúval. COLLINDER tehát itt STEINITZ (VÖ. OstjGr.2 1950, 7. § kk.) kvantitásjelölését vette alapul. — Nem magyarázza meg például a 642. §-ban a lapp nyílt o hang jelölésére használt Q jelet, a 348. §-ban az őspermi *o jelet sem. A következő fejezet Etymological Phonology címét (43 —193. 1.) így kell értenünk: COLLINDER itt kísérletet tesz arra, hogy egy-egy nyelv fonológiai struktúrájának, illetőleg pusztán strukturális szempontból érdekes szóegyezéseknek a segítségével nyelvtörténeti eredményekre jusson. Célja az, hogy földerítse az uráli ősnyelv fonémaállományát, valamint azt, hogy e fonémák közül melyek maradtak meg a különféle nyelvekben. • .... . .
