Nyelvtudományi Közlemények 67. kötet (1965)

Tanulmányok - Papp László: Tanulmányok a magyar nyelv életrajza köréből 412

414 ISMERTETÉSEK - SZEMLE Musis amica ; ném. Morgenstunde hat Gold im Munde ; stb.); JUHÁSZ JÓZSEF cikke a másik, amely a frazeológiai egységek néhány kérdésével foglalkozik. ANTAL LÁszLÓnak „Egy magyar morfématár ügyében" című dolgozata (22—7) azt hangsúlyozza, hogy a morféma lévén a nyelvi jelrendszer alapegysége, a morféma lóvén igazi jel, nem szótárakat kellene tudományos célra készíteni, hanem morféma tárat. 4. Ismeretes, hogy a magyar névtani kutatások történetében a második világháború után mintegy másfél évtizedes pangás következett be. Ismeretes az is, hogy a magyar névtan fő problémáit éppen BÁRCZI GÉZA foglalta összte a magyar szókincs eredetét tárgyaló könyvének második kiadásában. Örvendetes tehát, hogy a Bárczi Géza tiszteletére kiadott emlékkönyvben néhány névtani tárgyú közlemény is megjelent. A már említett cikkek közül ebbe a csoportba is tartozik RÉDEI KÁBÓLYé; főképpen névtani tárgyúak a következők: CZEGLÉDY KÁROLY, Kâsgarî földrajzi neveihez (60 — 5); KÁZMÉR MIKLÓS, A -fa 'falva' névföldrajza és megterhelése (174 — 80); KELEMEN JÓZSEF, Ikerítéssel és ikerítésből való kiválással magyarázott neveinkről (181 — 6); LIGETI LAJOS Gyarmat és Jenő (230 — 9); SÍPOS ISTVÁN, Határ- és dűlőneveink történetéből (327 — 9). 5. Irodalmi nyelvünk történetének korai szakaszával SZATHMÁRI ISTVÁN foglalkozik (Szenczi Molnár Albert és irodalmi nyelvünk: 345 — 54), viszont több tanulmány is érinti az újabb irodalmi nyelv és stílus kérdéseit. TOMPA JÓZSEF Katona Bánk bánjával kapcsolatban a nagyúr = nádor azonosítás nyelvi és stílusbeli problémáit tárgyalja (363 — 8). GÁLDI LÁSZLÓ és J. SOLTÉSZ KATALIN Petőfi nyelvével foglalkozik; GÁLDI a bús jelentéskörét (107 — 14), J. SOLTÉSZ KATALIN Petőfi szimbólumait (330 — 8) vizsgálja. BENCÉDY JÓZSEF Radnóti Hetedik eclogáját elemzi (43 — 9). — Itt említem meg FÁBIÁN PÁLnak sportsajtónk nyelvéről írt cikkét (78 — 84). 6. Szorosabb értelemben vett nyelvtörténeti tanulmány kevés van a kötetben. KÁROLY SÁNDOR (166—73) és PAPP LÁSZLÓ (296 — 301) cikke módszertani jellegű; KÁROLY az adat és a probléma nyelvtörtónetbeli és nyelvleírásbeli szerepéről ír, PAPP pedig a XI—XII. századi magyar nyelv tanulmányozásának lehetőségeiről. — SZABÓ DÉNES az Apor-kódex zsoltártöredékeit vizsgálva megállapítja, hogy a kódex (CodHung. II, 1 — 42) töredékeinek nemcsak a helyesírása, hanem a nyelve is különbözik az épségben ránk maradt zsoltárokétól; a különbség főleg hangtani természetű (339—44). PAPP ISTVÁN (Voltak-e sorvadó magánhangzók nyelvünkben?: 288 — 95) a magyar hangtörténetnek egy igen lényeges kérdését vizsgálja, s arra az eredményre jut, hogy „sorvadó" magánhangzók sem az élő köznyelv, sem nyelvjárásaink hangszerkezetében nem helyezhetők el; hogy ez a múltban másképpen lett volna, arra nézve semmi bizonyítékunk nincs. Részben nyelvtörténeti, részben leíró szempontú grammatikai kérdéseket vizsgál több tanulmány. — A tárgyas igeragozás problémáit tárgyalja E, ABAFFY ERZSÉBET (A tárgyas igeragozás XVI. századi használatáról: 16 — 21) és D. BARTHA KATALIN („Sajnálom szegényt." A határozott tárgy névelőtlen használatához: 34—8). BALÁZS JÁNOS belviszonyragjaink eredetéről (28 — 33), RÁcz ENDRE a tehát (tahát) kötőszóvá fejlődésének kezdeteiről (307—10), SEBESTYÉN ÁRPÁD egy névutótípusról (314—9) ír. SZÉPE GYÖRGY az egyeztetés kérdésével foglalkozik (355 — 9) és megállapítja, hogy a morfematika csupán korlátozottan képes felderíteni és leírni egy nyelv szerkezetét, illetőleg hogy a grammatika számára csupán olyan elmélet tekinthető elegendőnek, amely a szintaxisból indul ki és a nyelv minden szintjét rendezett szabályok formájában kívánja leírni, megmagyarázni. 7. Fonetikai tárgyú FÓNAGY IVÁN és MAGDICS KLÁRA közös tanulmánya a kérdő mondatok dallamáról (89 — 106) és MOLNÁR JózsEFéa magyar affrikátákról (256 — 9). A magyar és nem magyar dialektológia is kisebb arányban szerepel a kötetben, mint a hazai dialektológiai munkálatok alapján várhatnók. — DEME LÁSZLÓ a magyar nyelvatlasz anyagának helyszíni ellenőrzése közben felmerülő kérdésekről számol be színesen (66 — 72). HÜTTEBEE MIKLÓS a cigány nyelvjárások magyar elemeiről ír (139—47) s azt vizsgálja, milyen szerkesztési szabályok szerint válnak az idegen elemek a cigány nyelv szerves részévé. IMRE SAMU a felsőőri nyelvjárás német jövevényszavaiban mutatkozó w >b megfelelésről közöl rövid tanulmányt (148 — 9). KIRÁLY PÉTER a magyarországi szlovák nyelvjárások atlaszának jelentőségét méltatja (187 — 92). B. LŐRINCZY ÉVA az új magyar tájszótár szerkesztési problémáiból mutat be egyet, a tájszók közös, illetőleg külön szócikkbe sorolásának kérdését (244—8). VÉGH JÓZSEF az őrségi és hetési diftongusrendszert és a vele kapcsolatos kérdéseket vizsgálja (369 — 74). 8. Kifejezetten finnugor nyelvészeti tárgyú tanulmány is kevés van a kötetben. Hiszen finnugor nyelvészeink is inkább olyan tanulmánnyal tisztelték meg az ünnepeltet, amelynek szorosabb kapcsolata van a magyar nyelvvel, a magyar nyelvtudománnyal. Így a fentebb már említett — finnugor vagy ugor etimológiálat tárgyaló — tanulmá-