Nyelvtudományi Közlemények 65. kötet (1963)

Tanulmányok - Antal László: Tartalom, jelentés, megértés 439

442 ANTAL LÁSZLÓ jelentéseinek összegéből áll elő.3

Ezért két mondat jelentésének a különbsége, Ül, hasonlósága kifejezhető az alkotó morfémák különbségeiben, illetve egyezéseiben. Nézzük a következő mondatokat: Péter elvesztette a türelmét, Péter elvesztette az állását. E két mondat jelentésének különbsége megmagyarázható a türelem és állás morfémák különbségével. Tehát két mondat jelentése esetében elhatárolható az egyező (Péter elvesztette a — ) és a különböző (türelem— állás) rész. Más a helyzet a tartalmuk esetében. Itt már koránt sem mérhető össze olyan világosan az egyezés és a különbség. A tartalom síkján talán csak egyetlen közös pontja van e két mondatnak, az, hogy mindkettő egy Péter nevű személyről szól. 4. Említettük, hogy ha a mondatok tartalmától eltekintünk, akkor nem üres formák maradnak vissza, hanem jelentéssel bíró formák. A jelentést kénytelenek vagyunk feltételezni a forma és a tartalom között, mert nélküle nem lenne megmagyarázható forma és tartalom társulása, kapcsolata, lévén mindkettő egymástól gyökeresen idegen, minden belső összefüggés nélküli. ULLMANN — mint láttuk — felpanaszolta, hogy a strukturalisták nem törődnek a tartalommal. Viszont tudjuk, hogy nemcsak a strukturalisták, de egyáltalán semmiféle nyelvész nem vizsgálhatja a tartalmakat. Valószínűleg ÜLLMANX is a jelentésre gondolt, csak pontatlanul fogalmazott. Éppen ezért nézzük meg a jelentés problematikájának egyik érdekes aspektusát. A tradicionális grammatika arra a meggyőződésre épült, hogy egy mondat szerkezetét felismerhetjük annak jelentése alapján. Tehát a jelentés alapján jutunk el a formához. Ebből a felfogásból az is következne, hogy a jelentések szerkezete, tagolódása pontosan egybeesik a formák szerkezetével, tagolódásával, más szóval sem a jelentésnek, sem a formának nincs a másiktól autonóm szerkezete, s a jelentés közvetlenül meghatározza a formát. A strukturalizmus, elsősorban a nagy BLOOMFIBLD iskolája, melynek szerény követője e sorok szerzője is, ezzel a naiv meggyőződéssel szemben két aggálynak adott hangot. Az egyik módszertani természetű, s így fogalmazhatjuk meg: Mivel a jelentések tisztán, a formától függetlenül sohasem jelennek meg, mert ellentétben a formával nem fizikaiak, a jelentés vizsgálata szükségképpen csak a formák jelentéstani interpretációja lehet. Ez pedig, mint minden interpretáció, nem mentes a szubjektivizmus veszélyétől. Mindaddig, amíg nem sikerül a jelentést valamilyen módon objektivizálnunk, s így a formális vizsgálat számára megközelíthetővé tennünk, e téren megbízható megállapításokat aligha tehetünk. A másik megállapítás, amely tudományunkat nem a jelentéssel, hanem annak vizsgálatával szemben szkeptikussá tette, az a felismerés, hogy a jelentések és a formák tagolódása nem egynemű, hanem mindkettő a maga saját törvényeit követi. A strukturalizmus tehát nem a jelentéssel szemben szkeptikus, hanem a jelentés lehetséges vizsgálatával szemben. S meg kell mondanunk, hogy a tradicionális szemantika — amelynek ULLMANN a legigényesebb képviselője— e tekintetben eddig semmi segítséget nem adott. Ezek a szemantikai kézikönyvek ugyanis általában a következő témakörökre szorítkoznak: érintik a nyelvi jel problémáját, majd olyan jelenségeket, mint a homonímia, poliszémia 3 Ezt a gondolatot részletesen is kifejtettem. L. „Questions of Meaning", The Hague, 1963. i