Nyelvtudományi Közlemények 65. kötet (1963)

Tanulmányok - Antal László: Tartalom, jelentés, megértés 439

TARTALOM, JELENTÉS, MEGÉRTÉS 443 stb., s azután bőbeszédűen elsorolják a jelentésváltozások különféle lehetséges osztályozási módjait. Az ilyen szemantika még csak nem is súrolja az igazi problémát, azt, ami a strukturalizmust valóban érdekelné: t. i. a jelentés lehetséges felhasználási módját a nyelvi elemzésben, szerepét a nyelvi szerkezetekben. Az ilyen szemantika ellen, amely alapfogalmakat tárgyal izoláltan, elemi módon, nos az ilyen szemantika ellen — nevezhetnénk statikus szemantikának is — nem hadakozunk, de ennek a nyelvi szerkezet vizsgálatában semmi hasznát nem vesszük. A hagyományos nyelvtan a jelentés alapján akarta definiálni a nyelvtani kategóriákat. Eközben egész sor nyilvánvaló tautológiával operált. Ezek egyike-másika napjainkig makacsul tartja magát, éppen ezért befejezésképpen erre vessünk egy pillantást. Tudjuk pl., hogy az igét úgy határozták meg, mint „cselekvést, történést jelentő" szókat. Mármost nyilvánvaló, hogy^ az ülni vágy a futni nem egyformán cselekvés (talán az ülni nem is cselekvés) a tartalom síkján. Maradt tehát a jelentések síkja. Igen ám, csakhogy a jelentések síkján már nem a külvilággal állunk szemben, hanem egy meghatározott nyelv sajátos látásmódjával. S ez esetben a definíció, mely szerint az ige cselekvést jelentő szó, valójában ezt a gondolatot takarja: igének nevezzük egy nyelv azon szavait, amelyek olyasmit jelentenek, amit az illető nyelv cselekvésnek fog fel. De hogy mit fog fel cselekvésnek és mit nem, azt csak onnét tudjuk, hogy ige fejezi-e ki avagy sem.4 Ezt a tautológiát még általánosabban is kimutathatjuk: Tudjuk, hogy a szavak bizonyos osztályai a mondatszerkezetek azonos pozícióiban léphetnek fel. Az ilyen szóosztályokat közönségesen szófajoknak nevezzük. S máris előttünk mered a sokat feszegett kérdés: mi az alapja a szavak azonos szófajhoz való tartozásának? Az egyik gyakori válasz szerint a szófajok voltaképpen jelentéskategóriák. Ennek értelmében a szavak bizonyos csoportjainak a jelentésében — az individuális jelentésen túl — általános, közös mozzanatok is vannak, s állítólag ezek a közös mozzanatok fejeződnek ki az egy szófajhoz való tartozásban. Nos nézzük ezt a gondolatot kicsit közelebbről. Sokan tehát azt állítják, hogy a szavak bizonyos osztályai azért léphetnek fel a mondatszerkezetek azonos pontjain, mert a jelentésükben van valami közös. S mivel tudják bizonyítani, hogy valóban van valami közös a jelentésükben? Azzal, hogy a mondatszerkezetek azonos pontjain léphetnek fel. A tautológia tehát itt is felbukkan. Éppen ezért aligha fogadhatjuk el azt a gondolatot, hogy a szófajok jelentéskategóriák. Ellentétben a hagyományos nyelvtannal, mely azt hitte, hogy a jelentés alapján ismerjük fel a formát, a strukturalizmus, különösen pedig annak legújabb hajtása, a transzformációs elemzés kimutatta, hogy nem a jelentések alapján értelmezzük a formákat, hanem a formák alapján a jelentéseket. Egy-egy konstrukció jelentése számos esetben attól függ, hogy milyen forma szerint értelmezzük. Általában sok minden, amit korábban a jelentés intuíciójának tartottunk valójában a forma intuíciója.5

Nem lehetetlen, hogy ez a helyzet a szófajok esetében is. Talán nem azért lépnek fel egy szóosztály tagjai a mondatszerkezet azonos pontján, mert közös a jelentésük, hanem csak közösnek hisszük a jelentésüket, mert a közös forma ezt sugallja — de mint láttuk, önmagában nem bizonyítja. 4 Lásd erre

ROBINS, R. H., Noun and Verb in Universal Grammar. Language 28: 289—98 (1952). 5 Lásd CHOMSKY, N., Syntactic Structures. Mouton Ex. Co. 94 1.