Nyelvtudományi Közlemények 65. kötet (1963)
Tanulmányok - Fokos Dávid: A jelöletlenség mint az urál-altáji nyelvek egyik szintaktikai sajátossága 3
4 FOKOS DÁVID És ha munkámmal csak ennyit értem volna el, ezt is eredménynek érezném, mert ez is azt fogja jelenteni, hogy a munkát folytatni fogják, nálamnál hivatottabbak újra előveszik majd a kérdést, újra megvizsgálják és meg fogják oldani. * Jelen dolgozatomban a szintaktikai egyezéseknek egy olyan csoportját kívánom bemutatni, amelyben az urál-altaji nyelvek rendszerének egy igen jellemző vonása tükröződik, mely azért is jellemző, mert a nyelvnek tulajdonképpen egymástól távol eső területein, a jelenségeknek egy egész csoportjában egységes, azonos szemlélet, azonos kifejezésmód nyilvánul meg. Ez a jellemző vonás a jelöletlenség, vagyis az a sajátosság, hogy az urál-altaji nyelvekben jelöletlenek maradhattak és maradhatnak ma is olyan mondatbeli vagy szintagmabeli viszonyítások vagy kapcsolatok, amelyekre más nyelvek (például indoeurópai nyelvek) általában szabályszerűen valamilyen kölön nyelvi jel segítségével utalnak. E jelenségek közül néhányat már bemutattunk — és részletesebben tárgyaltuk is őket a NyK.-ben és az ALH.-bán —, így ezekre csupán utalni kívánunk. 1. így láttuk, hogy az urál-altaji nyelvek a jelzőt (mégpedig a melléknévi, számnévi, névmási ós a melléknévileg használt minősítő főnévi jelzőt egyaránt) változatlan alapalakjában használják a mondatban, és csupán a szórend és a szólamtagolás mutatja mondatbeli szerepét (úgy ti., hogy a jelző közvetlenül megelőzi jelzett szavát és vele egy közös szólamot alkot). (L. NyK. LXII 213, ALH. X 423.)1 2. Nem azonos ugyan ezzel a jellemző sajátossággal —mert nem mondatbeli viszonyítást jelez —, de jelöletlenségében mégis rokon vele az a jelenség, hogy a változatlan alapalak sok esetben — mint fent (NyK. LXIII 263) láttuk — nemcsak egyesszámot, hanem mint numerus absolutus vagy indefinitus többesszámot is jelölhet. 3. Jelöletlenek a NyK. LXIV. kötetében (13 kk.) tárgyalt összefoglaló összetételek (pl. votj. ayaj-ven'fiútestvérek, bátya [és] öcs'). 4. Utaltunk az ősi kötőszók hiányára (NyK. LXIV, 20 kk.), hogy ti. az egyenlőrangú mondatrészeket és mondatokat eredetileg kötőszó nélkül fűzték egymáshoz, és az alárendelő viszony jelölésénél sem volt szükség kötőszóra. 5. Tudjuk, hogy a melléknévi igenévi szerkezet általában minden különbség nélkül szinte akármilyen vonatkozást jelezhetett az igenév jelölte cselekvés és a jelzett szó között; a zűrjén loktan voi a jövő, bekövetkező éjt jelenti (azaz az éjt, amely jön), az olan-in jelentése 'lakóhely' (hely, ahol élnek, laknak), a plat't'e-eèedlan tuv a runaakasztónak a neve (az a szög, ahová a ruhát akasztják), a t'suzan-lun ('születésnap') az a nap, amelyen, amikor valaki született, üskan-tor-nak mondják a kaszát (azt az eszközt, amellyel vágnak, kaszálnak), pezásan-rat'é az a serpenyő, amelyben tésztát, pecsenyét sütnek, a gort-ve 't'san magát a koporsócsinálás műveletét jelenti, kut'skan maga az 'ütés', a gut-kulan-tsak ('légyölő galóca') szószerint 'légyhaló gomba'; 1 De vö. pl. BEEGSLAND, Numéral Construction in Lapp. Studia Septentrionalia V (1953) 31, RAVILA: Sananjalka II 28, SCHLÄCHTER: Münchner St., Heft 12, 5, és legújabban: PAPP ISTVÁN: MSFOU. CXXV 399.
