Nyelvtudományi Közlemények 65. kötet (1963)

Tanulmányok - Sz. Kispál Magdolna: A vogul m elemű igenévképzők hang- és alaktana 253

268 SZ. KISPÁL MAGDOLNA kitevője. A képző elavulását az igenem szempontjából közömbös m-participiumnak széleskörű, az egész vogul nyelvterületen általános szenvedő értelmű használata teljesen megmagyarázza. III. Az t'm» képző 1. A minden nyelvjárásban meglevő w-képzőtől az É.-ban és a T.-ban funkcióra nézve is világosan elkülönül egy testesebb képző, mely az m előtt i-t (a T.-ban veláris tövekhez járulva f-t, e-t), és (csak az É.-ban) véghangzót tartalmaz. Ez a toldalék, mint származékainak mondatbeli szerepei mutatják, határozói igenevet képez. A toldalékkal kapcsolatos hangtani problémák abból adódnak, hogy a nyugati nyelvjárásokban a gerundiumképző hangalakja nem különbözik oly világosan és következetesen az m participium-képzőtől, mint az É.-ban és a T.-ban, — a kondaiban pedig egyáltalán nincs alaki különbség a határozói és a befejezett cselekvésű melléknévi igenév közt. A nyelvjárások ez eltérő viselkedése két szorosan összefüggő kérdést vet föl: egyrészt, hogy melyik nyelvjárás őrzi a képző eredeti hangalakját, másrészt, hogy a különböző nyelvjárási alakok milyen történeti viszonyban vannak egymással. Tisztázandó továbbá, hogy van-e alaktani különbség az É. nyelvjáráson belül a gerundiumképző és az im participium-képző közt; a leíró nyelvtanok fölfogása ui. erre vonatkozólag nem egyértelmű. 2. MUNKÁCSI minden nyelvjárás leírásában említ egy „gerundium" (É., KL., P.), ill. ,,állapothatárzó gerundium" (AL.,K.,T.) képzőt: É. -imé (mely „nyilván egybetartozó" az im participium praeteriti képzővel), KL. -ém (az „éjszaki vog. -imé gerundiumnak középlozvai alakja"), K. -ém, -am •(,,= éjsz. vog. -imé"), P. -imé, -im, -ém, T. -ém, -im (VNyj. 45, 129 — 30, 225 — 6, 253, 295). Az AL.-ban nem említi magát a képzőt, csak alkalmazására hoz példákat, melyekben a végződés -am, -ém, -im (i. m. 170). AHLQVIST nyelvtanában nem találtam utalást ilyen gerundiumra (vö. WGr. 179, 137). CSERNYECOV—CSERNYECOVA kis szótárának nyelvtani bevezetése a határozói igenév képzőjeként -im szuffikszumot említ, továbbá egy -imej-ima toldalékot, mely „rendszerint kapcsolódik a birtokos személyragokkal"; a kettőnek egymáshoz való viszonyát nem érinti (KMRSzl. 55). Szerepel továbbá az ím«-származék a ragozási táblázatban, mint az elbeszélő mód passzívumának töve (csak 2. és 3. személyekben). Lehet azonban, hogy nem a határozói igenevet, hanem a táblázat végén megadott im képzős participiumot tekintik a szerzők módtőnek (i. m. 43, vö. még 41). A JPNSz.-ban nem találtam említve ezt az igenevet sem a képzők közt, sem az elbeszélő móddal kapcsolatban (vö. 174, 185). KÁLMÁN BÉLA szerint a határozói igenév (gerundium) képzője -imd, mely a birtokos személyragokat is fölveheti (MsNyk. 25). LAKÓ GYÖRGY az igenevek közt -VI. sorszámmal jelzi az -ima toldalékot, megjegyezve, hogy szenvedő értelmű, múlt idejű melléknévi jelentése is van, továbbá, hogy az m-igenévhez hasonlóan állítmányi funkcióban is használatos (ÉMsNyt. 46). COLLINDER összefoglalóan azt mondja, hogy az im (-ime)-származékok kb. azonos funkciójúak az -m f-me^-származékokkal, s ezek alkotják az elbeszélő mód aktív és passzív tövét (Survey 333, 327).