Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)

Tanulmányok - Lakó György: Százéves a Nyelvtudományi Közlemények 3

4 LAKÓ GYOKG-Ï" A külön magyar nyelvészetnek mind az e című folyóiratban, mind pedig a Közlemények Hunfalvy szerkesztésében megjelent köteteiben nagy tér jutott. Egyebek közt a magyar nyelvtörténete volt az, amire a két folyóirat a kutatók figyelmét irányítani kívánta. S ennek meg is volt minden oka. Elaborat ior Grammatica Hungarica című művében RÉVAI MIKLÓS — a történeti módszer alkalmazásában Grimm Jakabot is megelőzve — már 1803-ban megajándékozta a tudományt a magyar nyelv első történeti szempontú tudományos rendszerezésével, de a magyar nyelvtörténetnek hozzá hasonló képességű kutatója ezután jó ideig nem jelentkezett. A Magyar Nyelvészet és a Nyelvtudományi Közlemények kezdeményezése azonban gyümölcsözőnek bizonyult: lendületet adott a nyelvtörténeti kutatásoknak. Ami a Közleményeket illeti, ez elsősorban a folyóirat életének első szakaszára, Hunfalvy szerkesztésének az időszakára áll. Maga HUNFALVY sokat foglalkozott régi magyar szók, különösképpen pedig „földirati nevek" magyarázásával (IV—VII. k.), sa régi magyar nyelv vizsgálatában példáját követte FOGARASI JÁNOS, BALLAGI MÓR meg MÁTYÁS FLÓRIÁN is. Budenz szerkesztősége idején ugyan hátrább szorult a szorosabb értelemben vett magyar nyelvészet, de a magyar nyelvtörténeti tárgyú értekezések ekkor sem hiányoztak. Példának talán elég, ha kódextanulmányokon kívül VOLF GYÖRGYnek a magyar helyesírás eredetét tárgyaló értekezésére meg Kis iGNÁcnak Pázmány nyelvéről írott terjedelmes értekezésére utalok. A magyar nyelv történetének a vizsgálata mellett nem hanyagolta el a Közlemények a korabeli élő köznyelv vizsgálatát sem. Jelentékeny a száma azoknak a Közleményekben megjelent dolgozatoknak, amelyeknek az élő magyar nyelvhasználat megvilágítása volt a céljuk. Kiemelkednek közülük BALASSA JÓZSEF dolgozatai a magyar hangok képzéséről meg a magyar hang- ' súlyról. Foglalkozott a folyóirat a magyar népnyelv megismertetésével is (III—IV., X. k.). Nem a Nyelvtudományi Közlemények hibájának kell tekintenünk, hanem nyelvtudományi életünk kiterebélyesedésének kell tulajdonítanunk, hogy a Közlemények később az élő nyelv és a nyelvjárások vizsgálatát — nem kizárólagosan, de egyre nagyobb mértékben — átengedte az 1872-ben meginduló Magyar Nyelvőrnek. Kezdettől fogva különleges helyet foglalt el a Nyelvtudományi Közleményekben a finnugor nyelvek kutatása, s aligha tévedünk, ha azt állítjuk: folyóiratunk jeleritősége ezen a téren a legnagyobb. Figyelembe kell vennünk ti. azt a tényt, hogy Hunfalvy korában a Közleményeknek a finnugor összehasonlító nyelvtudományban — elsősorban hazai, de bizonyos mértékig nemzetközi viszonylatban is — úttörő szerepe volt. Mi volt a helyzet a finnugor összehasonlító nyelvtudományban a Közlemények megindulásakor ? — Gyarmathi Sámuel már 1799-ben kiadta Göttingában híres Affinitását, amelyben elsőnek bizonyította be valamennyi finnugor nyelv egymással való rokonságát, de mint Révainak a magyar történeti nyelvtudományban, úgy őneki sem volt hazájában méltó utóda a finnugor összehasonlító nyelvészet terén. Amíg külföldön e tudomány jelentős lépésekkel jutott előbbre, hazánkban az Affinitás megjelenése után félszázadig pangás következett. Csak az 1840-es években Regulynak nyelvrokonainkhoz tett útja kecsegtetett új reményekkel, Reguly betegsége és korai halála miatt azonban egy időre ezek a remények is szertefoszlottak. A holtpontról végül is HUNFALVY PÁL mozdította el a hazai finnugor nyelvtudományt azáltal, hogy hozzálátott Reguly anyagának a megfejtéséhez, kiadásához és tudományos értékesítéséhez. E nemű munkásságának az eredményei ugyan még a Magyar Nyelvészet-