Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)

Tanulmányok - Fokos Dávid: Uráli és altaji összehasonlító szintaktikai tanulmányok 13

URÁLI ÉS ALTÁJI ÖSSZEHASONLÍTÓ SZINTAKTIKAI TANULMÁNYOK 41 egy idegen kötőszó tükörfordítása honosodott meg (mint például a zűrjén mii 'hogy', eredetileg 'mi, micsoda' esetében; 1. SyrjWb. 608), azokban az esetekben azok a kötőszók, amelyek az urál-altaji nyelvekben ma használatosak, külön-külön belső fejlődésnek az eredményei. Helyesen mondja N. SEBESTYÉN IRÉN (MNy. XXIII, 348): „A kötőszós alárendelés — éppen úgy, mint a kötőszós mellérendelés — minden idegen mondattani hatástól függetlenül fejlődött ki azon fgr. nyelvek külön életében, melyeknek alárendelő kötőszóik vannak. Nincs egyetlen olyan kötőszó se, amelyet kötőszói"jelentésben két vagy több rokonnyelvből ki lehetne mutatni s így közös eredetre visszavezetni, de viszont a legfontosabb alárendelő kötőszók (m. hogy, f. että) fgr. alapon magyarázhatók." . Az egyes urál-altaji nyelvek szintakszisának ezt a talán leggyakrabban és legnyomatékosabban kiemelt (és egyébként is — különösen az igenévi szerkezetek köréből — bő példaanyaggal megvilágított) jelenségét itt csak jelezzük, de nem kívánjuk részletesebben tárgyalni. [Irodalom: SIMONYI: NyF. 47. sz., MHat. II, 302, 326, A magyar nyelv2 67; KLEMM: Pannonhalmi Évkönyv 1912: 219, 233, 1916: 134, NyK. XLV, 357, MTörtMond. 453, 381; KÁROLY S., Igenévrendszerünk a kódex-irodalom első szakaszában; SARKADI NAGY: NyK. XLII, 250, 279, 427, 465; SZABÓ DEZSŐ: NyK. XXXIV, 417; FOKOS-FUCHS : FUF. XVIII, 200, XXIV, 318, NyK. LX, 275, ALH. VIII, 273, A finnugor és a török mondat ősi sajátságai 16; SZENDREY: NyK. XLVI, 205; BEKÉ, CserNyt. 136; BUDENZ: NyK. I, 405, XIX, 472, XX, 389, FNyt.2 120;

SETÄLÄ, Lauseoppi11 120;

WIKLUND, Festskrift til Rektor J. QVIGSTAD 316; HAKTTLINEN, SKRK. I 68, II 263; LAGERCRANTZ, Sprachlehre des Westlapp. 32; E. ITKONEN, LappChrest. 69, 72; N.SEBESTYÉN IRÉN: MNy. XXIII 348; CASTRÉN, SamWverz. 377 kk.; DONNER— JOKI, KamWb. 176; PROKOFJEV: CejibK. (ocTHKO-caMoe/L) rpaMM. 98, CaMO-ywr. HeH. A3. 137, 141; LEHTISALO: MSFOU. CXXII, 254; RABI\— SCHINK. 47; BÁLINT: Kaz. III 65, 131, NyK. XIII, 227; KUNOS, OTNy. 293; ASMARIN, CHHTaKC. 471;BÖHTLINGK, Gramm. XXVIII, 226, 248; RACHMATULLIN: UJb. VIII, 1, 309; POPPE, WrittenMong. 95, 115, 176, 179, KhGr. 112—3, CrpoH xajrx. A3. 18, 20; RAMSTEDT, KonjKhMong. 44; SZANZSEJEV, CnHTaKCMC 30, 110; VASZILEVICS: (KepKH AHaJieKT. SBeHCK. (TyHr.) H3biKa 48, 54, 77, stb., 3ßeHK.-pyccK. CJIOB. (1958) 719, 721, 742; KONSZT.— LEBEGY., SBCHKIIHCKHÎI H3HK 177, 305; LEVIN, KpaTKHH SBeHCKO-pyccK. CJIOB. 208, 215; CINCIUSZ, O^epK rpaMM. SBencK. (jiaMyTCK.) A3. 208; BENZING, LamGr. 90, 91, 104; WINKLEB% Der uralalt. Sprachstamm 84; stb.] X. Határozói viszonyok jelölése Ismeretes, hogy az urál-altaji nyelvekre igen jellemző a helyhatározórendszer hármas tagozódása és a határozóragok alakjának változatlansága. RAVILA is kiemeli (a CoLLiNDER-féle Comparative Grammar of the Uralic Languages 247. lapján), hogy ,,most typical is. . . the division of the local cases intő three groups, namely a lative, a locativ (fixative), and a séparative group". A következőkben azonban csak mondattani síkon egyes, az urál-altaji nyelvekre különösen jellemző határozókról szólunk, közelebbről egyes különösen jellemző lativusi és ablativusi szerkezeteket mutatunk be.