Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)

Tanulmányok - Fokos Dávid: Uráli és altaji összehasonlító szintaktikai tanulmányok 13

42 FOKOS DAVID A fent emiitett két elv (a hármas tagozódás és a határozóragok változatlansága, hogy ti. a többesszámban is ugyanaz a határozóragnak az alakja, mint az egyesszámban, pl. házban, házakban, házamban, házaimban stb.) természetesen általánosan fontosnak elismert egyezés, de az alaktani jegyeket kivéve, (minthogy a határozók használatának körében valóban bőséges alkalom nyílik [szintaktikai téren] analógiás hatások érvényesülésére, természetes szemléleten, azonos észjáráson alapuló egyező kifejezésmódokra, sőt igen gyakran idegen hatással is kell vagy lehet számolni), a határozók körében mutatkozó szintaktikai egyezéseknek általában csekély jelentőséget tulajdonítottak, és kevés hivatkozás történik rájuk összehasonlító uráli tanulmányokban, és még kevésbé esik ezekről szó urál-altaji vonatkozásban. KLEMM szerint például ,,a határozó viszonyok kifejezésében aránylag kevés egyezést találunk a finnugor nyelvek közt" (MNy. XVIII, 14); mindössze a valamibe belehal, belevénül, belefárad féle lativusi szerkezeteket és az ablativusi hasonlítóhatározót említi mint jellemző közös finnugor sajátságokat. KERTÉSZ szerint pedig csak ,,a hal, vesz, marad, hagy stb. igék" lativusi szerkezete (belehal, belevesz a vízbe, oda marad, károssá marad stb.) az, amit közös finnugor határozós szerkezetnek sikerült kimutatni (MNy. X, 57). Azóta már számos egyéb lativusi és ablativusi egyező szerkezetre sikerült rámutatni (1. elsősorban BEKÉnek „Finnugor határozós szerkezetek" című munkáját), és GOMBOCZ már nyomatékosan hangsúlyozta a jellemző lativusi szerkezetek tanulságainak a fontosságát. Ezek a szerkezetek — úgymond — >>egy sajátos finnugor térszemlélet, finnugor gondolkozásmód kifejezései" (GOMBOCZ—PAIS, Syntaxis 145), és ,,a finnugor nyelvek ezen egyezései adnák meg egy finnugor összehasonlító mondattan legáltalánosabb kereteit, a finnugor gondolkodás formáit" (uo. 147). Bizonyos, hogy a határozók terén is sikerült több olyan egyező szerkezetre rámutatni, amelyre nem illik az analógiával, természetes szemlélettel, véletlenül azonos észjárással, idegen hatással való magyarázatok egyike sem; ezek esetében az ősi kapcsolat feltevése mutatkozik — mint látni fogjuk — legtermészetesebbnek, és így ezeknek a szerkezeteknek is lehet szavuk és szavazatuk a nyelvrokonság eldöntésében. Ismételjük: itt csupán néhány olyan határozói szerkezettel szándékozunk foglalkozni, amely az urál-altaji nyelvekre jellemző, mert más szemlélet tükröződik bennük, mint sok más nyelvben, különösen olyan nyelvekben, amelyekkel az egyes urál-altaji nyelvek érintkeznek. Ilyen szerkezetet különösen kettőt mutattak ki eddig: egy lativusit és egy ablativusit. RAVILA is (i. h.) erre a kettőre hivatkozik. • Ismeretes, hogy amit például az indoeurópai nyelvek locativusi szerkezettel úgy fejeznek ki, hogy „valahol marad valami", vagy „valahol hagyok valamit", másfelől: „valahol meglátok vagy találok valamit", azt az uráli nyelvek (de, mint látni fogjuk, az altajiak is) általában lativus, illetőleg ablativus segítségével fejezik ki („valahová marad valami", „valahová hagyok valamit", illetőleg: „valahonnan meglátok, találok valamit"). Tagadhatatlan ugyan, hogy több urál-altaji nyelvben locativusi határozót, vagy locativusi határozót i s találunk ezekben a kifejezésekben, de világos, hogy nem ez, hanem a lativusi, illetőleg az ablativusi szerkezet az eredetibb, mert nem tehető fel, hogy egyöntetűen egy éppenséggel nem magától értetődő, a mi mai felfogásunk szerint sem teljesen természetes (lativusi, ül. ablativusi) kifejezésmód szorított volna ki egy eredetibb, természetesnek érzett, általánosan elterjedt (locativusi) szerkezetet, amelynek meg-