Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)

Tanulmányok - Fokos Dávid: Uráli és altaji összehasonlító szintaktikai tanulmányok 13

38 FOKOS DÁVID A -nan végződésben bízvást nomen possessoris képzőt láthatunk, mely ugyanúgy kapcsoló szerepet kapott, mint a fent tárgyalt uráli és török párjai, és ugyanúgy kollektívképzői szerepet tölt be, mint a magyar fenyves, nyíres, és ugyanúgy — jelentéstapadással — a megnevezett fogalommal együvé tartozó párt vagy csoportot is jelölhette (1. NyK. XLIX 316 kk.). A nomen possessoris képzőnek kapcsoló elemül való használatát tehát valamennyi urál-altaji nyelvben figyelhettük meg; a mongolban a fejlődésnek csak a közbülső fokát (nomen poss. —> -'vei') láttuk, de minthogy éppen itt a '-vei' nem igen használatos 'és' jelentésben, a nom. poss.-szál kapcsolatban csupán a fejlődési tendenciát (nom. poss. —>- '-vei' -»• 'és') állapíthattuk meg. Rendkívül jellemző, hogy az egyes nyelvekben többféle képző is mutatja a nomen possessoris-képzőnek kapcsoló elemül való használatát, ezzel tanúságot téve ennek az elvnek vagy tendenciának eleven hatóerejéről, széleskörű érvényesüléséről. E) Az eddig tárgyalt mellérendelő kapcsoló kifejezésmódok egységesen (vagy majdnem egységesen) járatosak valamennyi urál-altaji nyelvben. A teljesség kedvéért azonban meg kell említenünk, hogy igei mondatrészek összekapcsolásánál az altáji nyelvek általában (mégpedig a török és a mongol nyelvben szabályszerűen, a mandzsu-tunguz nyelvek közül pedig elsősorban a mandzsu és kevésbé a tunguz) más eljárást követnek, mint a kötőszó nélküli igei mellérendelést alkalmazó uráli nyelvek, nevezetesen ilyenkor határozói igenevet (gerundium copulativumot) használnak úgy, hogy csak az utolsó igei tag jelentkezik verbum finitum alakjában. Ez a kifejezésmód könnyen érthető, hiszen pl. a magy. (-va, -ve képzős) határozói igenévvel kapcsolatos szerkezet is tulajdonképpen ugyanígy értelmezhető (nevetve válaszolt — nevetett és [így] válaszolt). [Ezektől a szerkezetektől természetesen külön választandók a participiumos állítmányok, ahol az igei alak eredete szerint igenév, és az egymás mellé rendelt állítmányok tkp. kötőszó nélkül egybekapcsolt névszóknak is tekinthetők; vö. pl. t u n g. kurjakar tatkittu tarjgawkil, dukugawkil, onogowkü, ewigewkil '/jeTH B uiKOJie MHTaioT, nniuyT, pHcyioT, HrpaioT' (KONSZT.—LEB. 287; tkp. 'olvasók, írók, rajzolók, játszók'; vö. duküwki bisim 'H oöbmHo nnuiy' bejuktewki 'qejiOBeK, KOTopbiH Bcer/ja OXOTHTCH, OXOTHHK'; 1. VASZIL., Szótár 1958, 707. 1., 1. még pl. KONSZT.—LEB. 129, 134]. Erről a nyelvhasználatról ezt írja pl. BÁLINT GÁBOR a kazáni tatárral kapcsolatban (III 64): ,,A gerundium copulativum arra szolgál, hogy az egy alanytól függő, több igét az és kötőszó hiányában összekösse; miért is a tatár nyelv szelleme szerént több ige közöl, melyek egy alanytól függenek, csak az utolsó ragoztatik, a megelőzők pedig mind a gerundiumba tétetnek, s így mód, idő és személybeliségük az utolsó ige által határoztatik meg." A mongolról ezt tanítja POPPE (MongGr. 123): ,,In one sentence there can be only one finite verb and all the remaining verbs must be converbs", bár ,,in the pre-classical language there occurred groups of indicative forms connected by the conjunction kiged" (uo.). Khalkha nyelvtanában POPPE így nyilatkozik erről a kérdésről (104): „Das (formale) Hauptprädikat, welches den Satz abschliesst, [wird] durch ein Verbum finitum ausgedrückt; die anderen Prädikate werden durch Konverba ausgedrückt", a CrpoH xaJixa-MOHr. H3biKa 20. lapján pedig ezt írja: «rjiarojibi coeßHHflioTCfl HCKjnoqnTeJibHO nyTeM Hcnojib30BaHHH AeenpnqacTHbix 4>opM».