Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)

Tanulmányok - Fokos Dávid: Wolfgang Schlachter, Studien zum Possessivsuffix des Syrjänischen 233

234 ISMERTETÉSEK - SZEMLE hogy túlsúlyban volt a birtokosi; jelölő szerep. („Wir tun wohl deshalb am besten, von einer beide Schattierungen umfassenden Grundfunktion auszugehen, jedoch so, daß die possessivische überwog" [13—4].) Tudjuk, hogy a determináló szerep elsőbbségére mindenekelőtt a 3. személy birtokos személyragjával kapcsolatban gondoltak (1. pl. BTTDENZ, Ugrische Sprachstudien II.). Ennek főoka az volt, hogy ez a rag más személlyel kapcsolatos birtok esetén is használatos (vö. pl. zűrjén menam nilis 'az én leányom' [tkp. 'az én leánya'], te%ad pifSkesis 'a te belsőd' [tkp. 'a te belseje']; 1. NyK. i. h.). Persze ez a szerep levezethető abból is, hogy a, 3. személy birtokos személyragja a 3. személy személyes névmására megy vissza, ez pedig eredetileg mutató névmás szerepű (is) volt. SCHLACHTER hangsúlyozza, hogy ebben a kérdésben (az elsőbbség kérdésében) is csak a nyelvi anyag beható elemzése vezethet célhoz. A bevezetésben ezzel a kérdéssel kapcsolatban először az (eddig többször tárgyalt) osztják nyelvhasználatot tekinti át. A 2. és 1. személy birtokos szemólyragjának az oszt jakban jelentkező determináló szerepérc vonatkozólag elfogadja azt a magyarázatot, hogy ennek a használatnak az alapja annak a szubjektív, érzelmi kapcsolatnak a kifejeződése, érzékeltetése, hogy a szóban forgó személy vagy tárgy már bizonyos közelebbi kapcsolatba került vagy a beszélővel, vagy a megszólította], vagy a szereplő személlyel. Figyelemre méltó azonban, hogy ez az obi-ugor használat elsősorban énekekben, dalokban jelentkezik, vagyis olyan környezetben, melyben — a műfaj jellegénél fogva — jobban jut érvényre az énekmondó szubjektivitása, ahol elevenebb, valóságosabb az énekmondó és a hallgató, illetőleg az énekniondó és a hős közelebbi, érzelmi kapcsolata. Ez a kapcsolat nemcsak elevenebb, de a műfaj kötött szövege következtében állandóbb is volt. Az alakoknak ilyen állandósága és ennek folytán megmerevedése könnyen vezethetett azután a funkciónak, a birtokviszony kifejezésének elmosódására, lemorzsolódására, „levetésére" („Funktionsentleerung" 15. 1.). Ezeknek a 2. és 1. személyű birtokos személyragoknak a determináló szerepe ezek szerint könnyen érthető, de másodlagos. (A többesszám birtokos személyragjai általában kevéssé voltak alkalmasak az előadó személyes kapcsolatának az érzékeltetésére és az ebből fakadó determináló szerepre.) Ami pedig a 3. személy birtokos személyragját illeti, ez az osztják énekeknek a nyelvében determináló szerepben jóval kevesebbszer fordul elő, mint az 1. és 2. személy birtokos személyragja; determináló szerepe az obi-ugor nyelvekben elsősorban prózai szövegekben figyelhető meg, amelyekben — érthető módon — kevésbé személyes, tehát tárgyilagosabb, kevésbé „meleg" (18) az elbeszélő viszonyulása a szóban levő személyhez vagy tárgyhoz. így az 1. és 2. személy ragjának determináló (és eredeti funkcióját elvesztő) használatával szemben a 3. személy ragját „csekélyebb szemléleti tartalma következtében kevésbé érte az átértékelés" (15), jobban megőrizte eredeti szerepét. SCHLACHTER szerint úgy kell a dolgot felfognunk, hogy a mai nyelvállapot „az eredetileg átfogóbb funkciójú" birtokos személyragok differenciálódásának az eredménye; így ma egymás mellett él egy világosan posszesszív és egy szubjektivizáló árnyalat, mely utóbbinak feltétele az elbeszélőnek a tárgyhoz kapcsolódó érzelme (18). Mármost megvizsgálandónak tartja a szerző, vajon fenti megállapításai a zűrj é nre is érvényesek-e. De már előre jelzi e vizsgálódásainak néhány eredményét (19—21). Eszerint a zürjénben is a birtokos személyragoknak mindkét funkciója (a birtokos és a determináló) jelentkezik, itt is az elevenebb, közvetlenebb, szubjektív kapcsolat, az elbeszélő elevenebb érdekeltsége jut kifejezésre a 2. személy birtokos személyragjának determináló használatában; a determináló szerep azonban általában nem vált grammatikai kategóriává, nem vált általánossá; a determináló-szubjektív használat stilisztikai jellegű mellékfunkció, stb. A bevezetést (9—21) követi a munka tulajdonképpeni része: a zűrjén birtokos személyragok igen beható tárgyalása. Ez a rész, mely több fejezetre oszlik, igen részletesen tárgyalja a birtokos személyragok használatát, nevezetesen a posszesszív funkciót (az 1., 2. és 3. személy ragjával kapcsolatban; 22—77), valamint a nem-posszesszív funkciót (78—167), továbbá a birtokos személyragok alkalmazását stilisztikai eszközként (168—179), végül a birtokos személyragok használatát névutókban és határozószókban (180—224). A munkának ezt a főrészét az adatok tömegének részletes és finom grammatikai és stilisztikai érzékkel végzett elemzése jellemzi. SCHLACHTER nem elégszik meg az egyébként is jól megválasztott példák felsorolásával, hanem állandóan nagy körültekintéssel elemzi azt a helyzetet is, melyben az idézett adat szerepel, magyarázza, hogy miért indokolt az adott helyzetben éppen az ott mutatkozó birtokos személyrag és nem egy más személyre utaló személyrag, vagy kifejti, hogy miért van abban a példában egyáltalán, vagy adott esetben miért nem szerepel ott ilyen rag.