Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)
Tanulmányok - Fónagy Iván: A hang és a szó hírértéke a költői nyelvben 73
78 FÓNAGY IVÁN vem (37,60%). A: Azt el tudom képzelni, bár T é_ 6 18 822952 4 20 6 7 6 4 2 2 5 2 2 g e d ..r os sz kedvűnek v a 1 a h o gy nem tudlak 1 20 7 6 18 1 2 12 2 15 2 11 5 elképzelni (19,1%). Nem tudó m, h o gy miért, de 19 6 15 4 4 ez í gy van (29,6%). Ezek szerint lényegesen nagyobb a beszéd, az átlagos újságcikk seman -tikai kötöttsége, mint a modern versé. De hitelt adhatunk-e az ilyen kísérleteknek? Amikor fonémák átmenet-valószínűségét határozzuk meg, nem abból szoktunk kiindulni, hogy hányan várják a kísérleti alanyok közül k után az l-t. Meghatározzuk szövegek vagy hangfelvételek alapján az l gyakoriságát az őt megelőző hangok függvényében. így kellene eljárnunk szavak esetében is. Ez az út azonban alig járható. A fonémák száma a szavak számához viszonyítva elenyészően csekély. Ennek megfelelően a lehetséges kombinációk száma is sokkalta nagyobb a szavak esetében. A szövegek, hangfelvételek szinte beláthatatlan tömegét kellene feldolgoznunk ahhoz, hogy a semant ikai átmenet-valószínűség nyelvi normáit meghatározhassuk. Megfelelő gépi berendezésekkel valószínűleg ezek a nehézségek is leküzdhetők. Az objektív módszer kialakításáig azonban az elektronikus agy helyett felhasználhatjuk az emberi agyat is. Kísérleteinknél abból a feltevésből indultunk ki, hogy a hallott mondatok valamiképpen nyomot hagynak az egyes emberekben. Minél gyakoribb egy szókapcsolat, annál mélyebb ez a nyom, annál könnyebben, készségesebben társítjuk az e gyik szót a másikhoz. Minél több embernek jut egy a szóhoz egy b szó az eszébe, annál valószínűbb, hogy a kettő a beszédben, az írott szövegekben is gyakran követi egymást. Semmiféle eddigi tapasztalat sem szól az ellen a feltevés eilen, hogy a s z u b j e k tív várakozás megfelel az egyes szavak objektív átmenet-valószínűségének. Tudjuk ugyanakkor, hogy a hangok, szavak felismerésében, nyelvérzékünk kialakításában az ösztönös valószínűségszámításnak döntő szerepe van. Hasonló eljárást követett SHANNON, hasonlóképpen, jártak el nyomában mások is.8 Felvethető a kérdés: vajon az Adyt alaposan ismerő kísérleti alanyok is ilyen kevés hangot találtak volna ki költőjük verséből? Talán nem is olyan nagy valójában Ady versének entrópiája, meglehet, hogy a kísérleti alanyok azért értek csak el ilyen gyenge eredményt, mert nem ismerték az Ady versek semantikai, szintaktikai szabályait. A szokottól való eltérésnek is lehetnek és vannak szabályai. A szokottól (és más költők szokatlanságaitól) való eltérés maga is kötelezővé, szabállyá válhat. Hogy bizonyos értelemben éppen a nagy költő egyéniségek nyelve szabályszerű (s így redundens), azt abból is láthatjuk, hogy könnyebben utánozhatok, karikírozhatok, mint a jelentéktelen költők. Úgy szoktuk mondani: sajátos stílusuk, sajátos nyelvük van. Az egyes költőknél felfedezett gyakori (szokásos) szokatlanságokat emelik ki az epigonok, a karikaturisták. Sajátos redundanciái alapján jellemzi a költőt a kritikus, ezek alapján ismeri fel a szerzőt, javítja a szöveget a filológus. Mindezek ellenére, úgy hiszem, nem értelmeztük helytelenül a kísérlet eredményét, amikor azt mondtuk, hogy az Ady vers kevésbé terjengős (redundens), mint az újságcikk és a beszélgetés. Mégha kötelezőnek, törvényszerűnek fognánk is fel a szokottól való eltérést a modern versben, például a szokatlan jelző használatát (bár nem az), el kell találnunk minden esetben, hogy a meg-8 0. E. SHANNON, Prédiction and Enthropy of Printed English: The Bell System Tech. J. XXX (1951). — FRIEDA GOLDMAN EISLER, Speech Production and the Predietability of Words in Context: The Quaterly Journal of Experimentál Psychology X (1958).
