Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)
Tanulmányok - Hajdú Péter: A szomojéd sámánok kategóriáiról 51
70 HAJDÚ PÉTBE, rúd23 körül több irányban kilövi, hogy ezzel is fenyegesse a szellemeket (LEHTISALO: JSFOu. XLIV/4, 23—4). Az íjnak és a nyílnak kétségtelenül van szerepe a finn mitológiában: ha valaki nyilat lő egy emberről készített képmásra, akkor az illetőt ezzel megrontja (HARVA 1948 : 251). A koltta-lappok között is megvan az a nézet, hogy a varázsló olyan nyilat tud kilőni, amely a közeledőket megbetegíti. Sőt régen, egyes helyeken ha útnak indultak, varázsnyilat küldtek előre, hogy útközben bajuk ne történjék (ITKONEN II, 344—5). HARVA másutt is említ egy régebbi tudósítást, mely szerint, ha a lapp meg akarja rontani egy közel vagy távol levő ellenségét, akkor rénszarvból egy kis íjat készít, s nyilakat is hozzá. Ugyanakkor ellensége képmását is elkészíti, s a nyilat a megsebesítendő testrészre lövi. HARVA azonban ugyanitt azt is kimutatja, hogy ez a lapp szokás a terminológiából ítélve skandináv eredetű. A lappok ui. ezt a varázsnyilat gand, v. dirri néven nevezik, s ezek a skand. gandr 'varázsbot', ill. dirri 'varázsnyíl' szavakból erednek, amelyekhez a skandinávoknál is az előbb leírthoz hasonló babonás eljárások fűződnek (HOLMBERG 1915 : 109). Ha ezt a lapp hiedelmet nem is tartanánk skandináv eredetűnek, akkor sem következnék belőle, meg a hozzá hasonló szamojéd eljárásból, hogy az íj mint varázsló eszköz megelőzte a dobot. Az ilyenfajta hiedelmekben mindössze a rontásnak, ill. a várható rontás elleni védekezésnek egyik módját kell látnunk a sok közül, de sem ezek a példák, sem a sámándobnak a jurákból adatolt 'íj-fa' fedőnevei nem teszik szükségessé, hogy a dob előtti elsődleges varázsló-eszközt az íj-ban lássuk. HARVA (1933 : 356) is rámutat arra, hogy LEHTISALO feltevése értelmében a dobot kezdetben csak szelleműzésre, riasztásra használhatták volna. Ez pedig nem valószínű, hiszen a dob legfontosabb funkciója, hogy a sámán általa éppen segítő szellemeivel kerüljön kapcsolatba. A dobnak fentebb említett fedőnevei (vörös fenyő íj, égi íj, íj-fa, éneklő íj-fa, hajlított fa éneklő fa, befedett vörösfenyő abroncs (kétszer hét kávacsapos), a maguk rendszerében vizsgálva arról tanúskodnak, hogy ezek a fedőnevek a megnevezendő tabu tárgynak bizonyos tulajdonságai, jellegzetességei alapján keletkeztek. A sámándobnak jellegzetes tulajdonsága, hogy vörösfenyőből van, hogy kávacsapjai vannak, hogy hangot ad, hogy befedett, hajlított és abroncs alakú, s éppen ilyen jellegzetességnek számíthatjuk az íjhoz való hasonlóságát is, hiszen mindkettő hajlított fa,24 s anyaguk is egyező (vörösfenyő). Ezek szerint a jurák sámándob 'íj-fa' stb. elnevezését ugyanolyan, a tárgyra jellemző fedőnévnek tarthatjuk, mint amilyenek pl. a farkas 'négylábú vadállat', 'rén-ölő', 'hosszúfark', 'farkas' stb. elnevezései. A sámándobbal kapcsolatban említett példák láttán nem csodálkozhatunk azon, hogy a 'sámán' fogalmára tabuisztikus okokból is több elnevezés keletkezhetett a szamojédok között. Hozzáfűzhetjük az eddig elmondottakhoz még azt, hogy KARJALAINEN is feltűnőnek tartja az osztják és vogul sámán elnevezések változatosságát. Különösnek találja, hogy e fontos funkciójú egyénnek nincsen az egész osztják 23 A élmsi a sátorban a bejárattal szemben felállított függőleges rúd, mely a tűzhely felett vonuló, s az üstkar felfüggesztésére szolgáló vasrudak egyik végének rögzítésére szolgál. A élmsi egyben a szamojéd mitológiának szent tárgya. 24 A ÜARVÁtól leírt lapp ,,varázs-íj" rajza (HOLMBERG 1915: 109) is egy szinte szabályos körívre emlékeztet.
