Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Fokos Dávid: Uráli és altaji összehasonlító szintaktikai tanulmányok 213

URÁLI ÉS ALTÁJI ÖSSZEHASONLÍTÓ SZINTAKTIKAI TANULMÁNYOK 233 mély birtokos személyragja félreérthetetlenül determináló jelentésben követi. Hogyha a birtokost jelölő és nem ,,demonstratív" szerepet tulajdonítanánk a 3. sz. ragjának, ugyanaz a különös jelentés mutatkozna, mint fent említett zűrjén példáinkban (tehát 'társada' stb.), pedig — miként LEWY megjegyzi — „ami az e n y é m, az nem lehet az övé". (L. még BEKÉ: Cser. Nytan 175 és — LEWY magyarázatát elfogadva — Nyr. LX, 64.) Bizonyos tekintetben hasonló ehhez a votják minamez (WICHMANN: JSFOu. XIX, 144) 'az enyém', ahol az első személy személyes névmásának adessivusához járul a determináló 3. szem. birtokos személyrag. Hogy azonban — amiben nem is kételkedtünk — a nyelvtudat (a logikai ellentmondás ellenére), bár a determináló szerepet érezte (1. még alább), mégis igazi 3. szem. birtokos személyragot látott ezekben a determinált alakokban, azt világosan mutatja az, hogy ennek analógiájára ugyanilyen funkcióban használták a 2. személy birtokos személyragját (1. alább; még olyan kapcsolatokban is, mint pl. zür ].*silen t'sojid 'az ő testvére', tkp. 'az ő testvéred', menam purtjd 'az én késem'; vö. FUF. XIII, 9), sőt az 1. személy birtokos személyragját is. A finnugorságban a 3, személy birtokos személyragjának (mint a személyes névmásból lett mutató partikulának) determináló alkalmazását FARKAS is — mint láttuk — eredetinek tartja, a szamojéddal kapcsolatban CASTRÉN is kiemeli, hogy: ,,durch dieses wird oft schlechtweg der bestimmte Artikel ersetzt" (SamGr. 221). A törökségre vonatkozólag GRÖKBECH (Der türkische Sprachbau 92, 100) a névelőszerű, illetőleg teljesen névelő jellegű determináló, tehát mutató névmás eredetű szerepet tartja elsődlegesnek, a birtokos személyrag szerepben pedig csupán a determináló szerepnek egy speciális esetét látja (,,. . .die Beziehung eines Gegenstandes auf den Besitzer ist nur eine der möglichen Verwendungen des Suffixes" [ti. a 3. személy birtokos szemólyragjának] ; i. m. 100). Ami a tunguzt illeti, BENZESTG — úgy látszik — mindkét használatot ősinek tekinti. „Die tungusischen Sprachen" c. munkájának 150. lapján ezt írja: „Ausser der Verwendung zum Ausdruck eines Besitzverhältnisses (go. omni 'sein Rentier' ) dient das Possessivsuffix der 3. Ps. sg. und pl. auch zur Determinierung und hat daher oft die Funktion unseres Artikels", de ugyanott találjuk a következő megjegyzését is: „Mit Ausnahme des Mandschurischen] wird überall das Poss.-Suffix (3. Ps. Sg. PI.) auch zur Determinierung der Genitivverbindungen benützt: go. ama goni = lam. aman gün ('Vater sein-Haus >) das Haus des Vaters' gegenüber lam. mö gü '(ein) Holz-Haus'." Eszerint a 3. szem. birt. szemólyragjában is tulajdonképpen a determináló szerepet („Determinierung der Genitivverbindungen") látja az eredeti funkciónak. Ha tehát a mi felfogásunk szerint is a determináló szerep az eredeti, illetőleg ez is levezethető az eredeti mutató névmásból, mégis feltehetjük, hogy ebben az alkalmazásban — miként ennek a 2. személyre való átvitele is mutatja — a birtokos személyragot is és ebben annak az érzékeltetését is érezhették, hogy a szóban forgó személy vagy tárgy az elevenebb elbeszélésben vagy beszédben szereplő személlyel bizonyos kapcsolatba jutott,- vagy azt (elsősorban a 2. személy szemólyragjának használata esetében) az eleven előadás kapcsán a megszólítottal bizonyos kapcsolatba, hozzá közel hozzuk. Az ilyen használatot az indogermán nyelvek dativus ethicusához lehet bizonyos mértékben hasonlítani. Jól érzékelteti ezt a kapcsolatot pl. a következő részlet egy osztják párbeszédből: ,,i nèrjèn yplta mands?" — ,,l nèrjèm %oltà manl?. . ."