Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)
Tanulmányok - Vértes Edit: Van-e a finnugor *k-nak k- fejleménye mélyhangú szavainkban? 7
18 VÉBTES EDIT sunyáta 'tunya' vö. még humor ^hunyor 'vkinek a természete', továbbá a vitatott eredetű kanyarodik r^ Icamarodilc ^ JcaramodiJc. Hasonló a helyzet m + mássalhangzó, ny -j- mássalhangzó váltakozásában is: nem meggyőző a finnugor eredet fémlik ~fénylik és semved ~ senyved -~ szenved esetében, semmi esetre sem finnugor eredetű: lomha ^lunyha, lomhálkodik ^lunyhálkodik, pemhed ~ penyhed e^ penyved, könyv ~ kömv. A finnugor eredetű szomjú, szomjas esetében a szonnyú, szonnyas változat a -/- hatásával magyarázható, tehát nem elegendő analógia a huny ~ kúm szópárhoz. A MTSz.-ban és az ÚMTSz.-ban (= Új Magyar Tájszótár) is több olyan szó található, amelyet eddig nem magyaráztak finnugornak (kajneszes ^hajneszes, 'féleszű, bolondos', kámpol '. . .csúfol' ^hámpol 'gyaláz', hókkadt, dókkadt 'fakó' r^kökkadt 'sáppadt'; kankalék r^hhnkalék 'kútgém stb.'), sőt akad török jövevényszó is (karám <~^ harám), amelyben a k-^h- szókezdet váltakozhat. A magyar népnyelvkutatás és az amúgy is gyermekcipőben járó történeti nyelvjáráskutatás e k- r^h-s adatok vizsgálatával még adós. A k- ^h- kezdetű és finnugor eredetűnek vélt szavak etimológiájában az utolsó szót csak a magyar nyelv járásközi k- ~ h- szókezdetek monografikus feldolgozása után lehet majd esetleg kimondani. Mindezek után egyetlen olyan k- kezdetű veláris szó van még, melynek finnugor eredetét esetleg lehetségesnek látom: ez a szó kupa 'mélyedés' (vö. LAZICZIUS: MNy. XXXIV, 28, AECO. III kny. 3—4). Jelentéstani magyarázatra nincs szükség, a szóközópi -p- is szabályszerű. Finnugor eredetű magyar szó azonban, méghozzá szóközépi mássalhangzócsoport nélkül nem szokott a, -e-re végződni (legföljebb -6, -ő vagy -u, -ü-re). Ahol -a vagy -e a végződés (apa, ia-fia, epe, ipa, ? here), ott az többnyire 3. sz. birtokos személyrag, de ilyet eddig csak rokonság- ós testrészneveknél láttunk, vagyis ez az etimológia, ha nem is kérdőjeles, de azért semmiképpen sem teljesen biztos. Miután az etimológiai kutatásoknál szokásos és elismert módszerekkel nemhogy 2—3, de egyetlen egy megtámadhatatlan, eredetileg is mélyhangú, nem expresszív, finnugor eredetű k- kezdetű magyar szót sem sikerült találnom, kísérletet tettem egyik- vagy másik szó finnugor etimológiáját új érveléssel alátámasztani és valószínűsíteni. így a kapar, N. kopor esetében a származékok között van N. kapari 'zsugori', de vö. kupori 'ua.'. Minthogy a magyarban magánhangzó váltakozás csak finnugor szavakban van: az ^ott ~ úgy (ez ~itt rv így), halál ^ holt, van rovott, alszik ^ álom <-^ olt, próbáltam magam előtt azzal érvelni, hogy a népnyelvi variációk és a származékokban váltakozó a ~ o ^ u is finnugor eredetre vall. Ezzel az érveléssel sem tudtam magam meggyőzni, sőt ellenkező eredményre jutottam (s az említett példában ezt is az expresszivitás mellett szóló érvnek minősítettem). Zavaró körülmény, hogy egy olyan munkát sem találtam a magyar dialektológiában, amely szókincsünk különböző eredetű rétegeinek interdialektikus magánhangzómegfeleléseiről ad áttekintést. E kérdés vizsgálata során egyébként megingott a hitem az eddig finnugor eredetűnek mondott magánhangzó váltakozásokban. Az idézett példákban az 1. szótagi magánhangzók magyar leíró szempontból — leírónak tekintem legrégibb nyelvemlékeink nyelvállapotának a leírását is — váltakoznak, de nem úgy, mint pl. az osztják keleti nyelvjárásaiban: V. amp 'eb' ^impem 'ebem', V. kàl'ta' 'übernachten', imperativus: Blà (KT. 375b).* Minthogy legújabban többen hajlanak a felé a felfogás 23 Több keleti nyelvjárásra vö. pl. Vart. Tcôfo' 'Polar-, Steinfuchs' és Likr., Mj. megfelelője (413a) stb. Hasonló váltakozás közismert a Vj., Jg. nyelvjárásban is.
