Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)

Tanulmányok - Deme László: A saussure-i tanítások magyar visszhangjához 3

A SATJSSUKE-I TANÍTÁSOK MAGYAR VISSZHANGJÁHOZ 25 mazik mégvolt ez korábban is ugyanúgy benne —; de hogy el sem tűnt ielőle, az a saussure-i mű hasonló hiányosságainak is eredménye. d) Végeredményben SAUSSURE hatása a magyar nyelvtudományi kutatás részmunkáira — amennyiben volt :

— pozitív volt, hiszen tanításainak szélsőségei nem tükröződnek benne, csak azok a részletei, amelyek a valóságnak, a nyelv természetének lényegében megfelelnek. A hazai pozitivista szemlélet és módszer a maga nyelvhez, anyaghoz tapadtságával ellene állt minden SATJSSURE-ben leskelődő tévútnak, s csak azt fogadta el belőle, ami előre vivő volt. De sajnos ezt is kevéssé; ebből is főleg annyit, amennyi tulajdonképpen csak tovább fejlesztett s megerősített megvolt csírákat, korábbi kezdeményezéseket. Magyar nyelvészetünk elmélete és gyakorlata így nem hajolt el SAUSSURE hatására; de nem is lépett túlzottan nagyot előre. Érdekes és nehezen oldódó sajátsága magyar nyelvészetünknek ez a tartózkodás az elmélettől. Van ebben józanság is, makacsság is. De drága dolog mindenesetre. Drága, mert így magunknak kell újrafelfedeznünk sok olyat, amit nemegyszer az elméletből szinte készen megkaphatnánk. Igaz: így talán kevesebb a tévedés. De mégis könnyebb talán elkerülgetni egy már megépített út göröngyeit, mint újat építenünk mellette, nem is messze tőle.;

— Mert magyar nyelvészetünk nagyjából ezt tette a SAUSSURE-hatás korában, s tulajdonképpen ezt teszi ma is: inkább ösztönösen talál rá a materializmus és a dielektika egyes elemeire, mintsem elméleti tanítások tudatos alkalmazásaként. Szándékosan fogalmaztam így: akkor is, ma is. Mert az az érdekes, hogy SATJSSURE hatásából magyar nyelvészetünk főleg azt fogadta be, ami benne a materialista szemléletnek és a dialektikus módszernek válhat elemévé; s visszautasította belőle, ami benne metafizikus, vagy szélsőséges idealizmusba vivő. De persze az ilyen elemek lassú felhalmozódása az ösztönösség útján aligha visz el a minőségi átalakulásig, a tisztánlátásig; ahogy nem vitt el akkor, s félő, hogy egymagában nem visz el ma sem. Mai elméletünktől és módszerünktől nem idegen sem a materializmus, sem a dialektika — beszéltünk itt erről elég sokat három évvel ezelőtt01

—; de uralkodóvá csak akkor válhat, ha az ösztönös rátalálást egyre inkább a tudatos alkalmazás váltja fel. Persze az alkalmazásnak nem a lazicziusi módján, nem úgy, hogy egy hangos próféta ráhúzza az elméletet a valóságra, s rákényszeríteni igyekszik a kutatókra. Célravezetőbb a konkrét kutató munka meggyőző példáin bemutatni: hol segít az elmélet; hol nem több, mint kutató gyakorlatunk helyes sajátságainak tudatos összegezése; hol kíván viszont nagyobb elmélyedést, de ad érte szilárdabb és igazabb eredményt az eddigieknél. Mert ma még egy kissé ott tartunk, hogy többen is, akik munkájukban felismerik, sőt tudatosan alkalmazzák a dialektikát, olykor szemérmeskednek ezt bevallani. Szolid fejlődésünknek pedig ez ad oly lassú jelleget, sőt ez rejti el fejlődésünk tényét is a nem eléggé fürkésző vizsgálódók szemei, sőt olykor a magunk szeme elől is. Mert aki saját és mások munkásságát tudatosan a materialista elmélet és a dialektikus módszer felől vizsgálja, az látja meg benne legkönnyebben a kétségtelen eredmények mellett a még meglevő hibákat és hiányokat is. 21 Utalok ,,A marxizmus és a dialektika kérdései a nyelvtudományi munkában"" című vitasorozatunkra az 1955 — 56. oktatási évben. Beszámolók róla a NyÍK. 1955/3 — 4.,, 1956/1. és 1956/2. füzeteiben; egy része megjelent: I. OK. XIII, 309—27.