Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)

Tanulmányok - Deme László: A saussure-i tanítások magyar visszhangjához 3

A SAÜSSTTRE-I TANÍTÁSOK MAGYAR VISSZHANGJÁHOZ 23 móbe ötlik, hogy a megváltozott azonhelyi kapcsolatok nazálisai közt vannak úgynevezett kombinatorikus variánsok, azaz sajátos fonetikai helyzethez kötött realizációk; mint pl. az ncs n-]e, az ng f}-]e, az mv m-je; márpedig független változások eredményeként ilyen hang nem keletkezhet, minthogy függetlenül ilyen hang nincsen. A fonológiai megfontolások világossá teszik, hogy e páros változásokban nem a nazális, hanem a zárhang a független változó; s ezt hangtörténeti analógiákkal igazolni is lehet (vö. DBME: NMy. XLIII, 132). b) A nyelv rendszerszerűségének, rendszer voltának gondolata nem idegen e korszak nyelvtudományi gyakorlatától. Érdekesen mutatja ezt ugyancsak HOEGEE AiíTALnak „A magyar igeragozás története" című munkája. Ebben a mai igeragozási rendszert nyolc történetileg kialakult rendszer történeti egymásutánjának és keveredésének bonyolult eredményeként világítja meg. E fejlődós rekonstruálása során állandóan operál az adaptációval, a funkcióváltással, a ráórtéssel, ami mind lélektani lefolyású, de ugyanakkor rendszertani indítékú jelenség. Ugyancsak a nyelv rendszer voltának figyelembe vétele állapíttatja meg HoEGEEral azt is, hogy az azonos funkciót ellátó két alak közül az egyik, mint a rendszerben fölösleges, vagy hamarosan kivész, vagy más funkcióra foglalodik le; bár ezt a tételt olykor talán kissé mechanikussá túlozza. Igen érdekes epizód vele kapcsolatban a következő: HOEGEE, — megsejtve vagy tudomásul véve azt a saussure-i tételt, hogy a rendszerben a negatívum is rendszerbeli érték — az alanyi személyragokról azt írja, hogy pozitíve az alany személyét, negatíve a 2. vagy 3. személyű határozott tárgy nemlétét mutatják. E helyes és szinte dialektikus megállapításhoz az általam használt példány eredeti tulajdonosa, úgy tudom TOLNAI VILMOS,19

ceruzával odaírta a lapszélre: „felesleges". E bejegyzés megmutatja: itt HOEGEE módszertani újító volt, legalábbis a nyelvtudományi közvélemény egy részével szemben. De számol a nyelv rendszer voltával s ennek következményeivel például Losoisrczi ZOLTÁN is, midőn az Z-nek mássalhangzó előtt észlelhető kiesését, illetőleg diftongusi utótaggá vokalizálódását kapcsolatba hozza a vele ellentett jelenséggel: az l betoldásával, illetőleg a diftongusi utótagnak l-\é konszonantizálódásával (NyK. L, 240). Mert a reciprok folyamatot kétségtelenül rendszerint a régi és az új forma ingadozása, rendszerbeli együttélése indítja meg. S hasonlóan másutt is felcsillannak egyes magyarázatokban a rendszerelv élesebb vagy tompább fényei. — De vajon mindez közvetlen és tudatos SAUSSUEE-hatás-e? Maguk a tanulmányok rendszerint nem erre mutatnak. S egyáltalában: valóban saussure-i hatások-e. Ez sem föltétlenül biztos. Mert például LOSONCZI a tőle most ismertetett dialektikus színezetű tételt magvában SiMOKYinak ,,Die Ungarische Sprache" c. könyvéből idézi (241); •s végeredményben, amikor PAIS a szóeleji a elvonását már 1915-ben úgy magyarázza, hogy az elhomályosult származású s így jelentését és kapcsolatait vesztett elemet a nyelvórzék másképpen kezdte tagolni, mint korábban, s kezdő a-jában névelőt érzett (MNy. XI, 271), akkor nem ugyanúgy a nyelvnek rendszer voltával számol-e? — Az igazság alighanem ott van, hogy a magyar nyelvtudomány hagyományában régóta adva voltak a rendszer-19 Intézetünk könyvtári jövedéknaplója szerint a példány

TOLNAI VILMOS hagyatékának megvásárlásakor került hozzánk.