Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)

Tanulmányok - B. Lőrinczy Éva: Vértes Edit „A keleti-osztják névmásragozás” című kandidátusi disszertációjának vitája 153

ISMERTETÉSEK, SZEMLE 153 Vértes Edit „A keleti-osztják névmásragozás" című kandidátusi disszertációjának vitája A Tudományos Minősítő Bizottság 1958. július 1-én tartotta VÉRTES EDIT fenti című kandidátusi értekezésének nyilvános vitáját. A bíráló bizottság elnöke BÁRCZI GÉZA akadémikus, titkára B: LŐRINCZY ÉVA, a nyelvészeti tudományok kandidátusa volt, tagjai pedig LAKÓ GYÖRGY levelező tag, KÁLMÁN BÉLA a nyelvészeti tudományok doktora, N. SEBESTYÉN IRÉN, a nyelvészeti tudományok doktora és Sz. KISRÁL MAGDOLNA, a nyelvészeti tudományok kandidátusa. — Az opponensi tisztet FOKOS—FUCHS DÁVID, a nyelvészeti tudományok doktora és HAJDÚ PÉTER, a nyelvészeti tudományok kandidátusa látta el. Elsőnek FOKOS—FUCHS DÁVID ismertette opponensi véleményét. Mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy kandidátusi dolgozatában VÉRTES EDIT az 1943-ban megjelent „Az osztják személynévmások" című értekezését egészítette ki több éven át folytatott kutatások alapján. A jelöltnek nagy érdeme, hogy a KARJALAINEN—TOIVONEN és a PAASONEN—DoNNER-féle szótárban fellelhető névmási adatokat felkutatta, mindegyiket gondosan megvizsgálta, és ezek alapján felépítette — amennyire ezt a rendelkezésre álló anyag lehetővé tette — a keleti-osztják névmások ragozásának teljes rendszerét. Minthogy pedig e szorgalmas anyaggyűjtő munkán túl az anyag feldolgozásához, rendszerbe foglalásához szükséges nagy tudás, szigorúan módszeres eljárás és logikus gondolkodás is teljes mértékben megvan VÉRTES EDIT tanulmányában, munkája és munkájának sokágú eredményei értékes gazdagodást jelentenek finnugor nyelvészeti irodalmunk számára. A disszertáció valamennyi — sajnos nem túlságosan nagy mennyiségű — felkutatható adat figyelembevételével készült. Példaanyagából azonban csak a lényeges, fontos adatokat közli, viszont — az igen gyakori, lépten-nyomon, előforduló adatok kivételével — mindenkor valamennyi adatnak a lelőhelyét is megadja. Ez a dokumentáció renditívül megkönnyíti az ellenőrzést, kiegészítést és a további kutatást. Nem meglepő, hogy a szótár anyaga a névmásragozás szempontjából hiányos, hiszen a szótárnak nem is volt az a célja, hogy a névmásragozást belőle minden részletében megismerhessük. Az viszont, hogy e hiányosság a jelölt számára olykor leküzdhetetlen akadállyá, illetőleg hibaforrássá lett, szintén egészen természetes. Sok esetben válhatott hibaforrássá például az a, körülmény, hogy a szótárban egy-egy példamondat nincs lefordítva, sőt olykor még magyarázat sem fűződik hozzá. Ez nem egyszer megnehezítette VÉRTES EDIT számára a mondatok, s következésképpen egyes bennük levő névmási adatok pontos értelmezését, illetőleg értékelését. Megjegyezte ezután az opponens, hogy ilyen nagy terjedelmű (421 gépelt lapra terjedő) munkában, amely sokszor hiányos vagy fébeérthető anyagon épül föl és az első lépést jelenti a kutatásnak ezen a területén, természetszerűen vannak tévedések és vannak olyan magyarázatok, amelyekkel esetleg nem fog mindenki egyetérteni. Bírálatának következő részében ilyen természetű, egyes mondatokat, illetőleg egyes névmási alakokat vagy esetleg más természetű részletkérdéseket érintő észrevételeit tette meg, abban a reményben, hogy a szerző a munka kiadása előtt ezeKet vagy legalább ezeknek egy részét hasznára tudja majd fordítani. Hangsúlyozta azonban FOKOS—FUCHS DÁVID, hogy ezek az észrevételek az értekezés lényegét nem érintik. Jelentésének végén újra kiemelte, hogy a disszertáció az osztják nyelvnek, elsősorban a keleti-osztják nyelvjárásoknak névmás- és névszóragozásáról új és fontos megállapításokban gazdag összefoglaló képet ad, és hogy eredményeit a jelölt szigorú módszerességgel, nagy körültekintéssel és széleskörű tudással végzett vizsgálódások útján érte el. Éppen ezért úgy véli, hogy VÉRTES EDIT ezzel a munkájával és eddigi munkásságával mindenképpen érdemessé tette magát a kandidátusi fokozatra. • HAJDÚ PÉTER opponensi jelentésében elsősorban összevetette a megvitatásrakerülő dolgozatot a jelöltnek 1943-ban megjelent bölcsészdoktori értekezésével, amelyre már

FOKOS—FUCHS DÁVID is utalt. Megállapította, hogy a kandidátusi disszertáció témája az előző dolgozatéhoz képest önálló, anyaggyűjtése új, és a két dolgozat feldolgozásának módszere MS eltér egymástól. Szerinte, különös értéke VÉRTES EDIT dolgozatának az, hogy feldolgozásának alapjául a legkevésbé ismert, keleti-osztják nyelvjárásokat választotta, amelyeknek nyelvtani leírását mind a mai napig nélkülözzük, s nyomtatásban megjelent szövegek sincsenek segítségünkre megismerésükben. A munka következtetései valójában nem-