Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)

Tanulmányok - László Gyula: cirill (ism.) 136

138 ISMERTETÉSEK, SZEMLE 85—103), aki a -ma, -ga végződésű folyónevek és a fésűs edényművesség elterjedési térképének egyezése miatt ezt a népességet nem tartja finnugornak. A mai komi föld déli részeinek sűrűbb benépesedése — mint már említettük — az ananyinoi időkben kezdődik s a Káma menti népesség feláramlását az i. u. I. évezredben is nyomon követhetjük. Ezt jelzi többek között a III.—IV. századból származó podcseremi kincs, amelynek fémtárgyai az úgynevezett permi állatstilus sauiánságra utaló darabjaiból valók. A VIII.—IX. században ezt a területet is elérik a bizánci és arab készítmények. Ezek az egész Urálvidéket elárasztják ebben az időben s nem kétséges, hogy prémért cserébe kerültek ide északra. A X. században halavány szláv nyomok (szláv formájú fésű) is megfigyelhetők a mai komi földön. Ezzel el is jutottunk nagyjából a magyar honfoglalás koráig, addig a korig tehát, amelynek előtte számolhatunk a permiek közelségével. A fent vázolt — s megjegyzésekkel kísért — régészeti megfigyeléseket a nyelvtudomány és embertan eredményeivel egyeztetve megkísérlik a szerzők a komi nép kialakulásának felvázolását. Éppen csak megemlítve a finnugor őshaza különféle elméleteit (Belső-Ázsia, Kaukázus, Volga—Káma vidék), a szerzők BTJBRIH tanulmányát alapulvéve (SzE. 1949 : 192 sk.), a finnugor alapnyelv korát a III.—II. évezredben határozzák meg, mondván, hogy az alapnyelv a fémek megjelenése küszöbén levő tár-l sadalmat tükrözi (erre vonatkozólag lásd fentebb a vasról mondottakat). A finnugor alapnyelv a Volga—Káma—Urál közén alakult ki s innen jutott el mai területeire. A permiek mintegy 3000 évvel ezelőtt válhattak ki az alapnyelvből, mert szókincsük jelentés-tartalma erősen különbözik a volgai-finn csoportétól. Ez a régi permi nép az ananyinoi időkben még a déli Káma vidékén lakhatott (eszerint tehát az ananyinoi műveltség egyik alkotója volt) és csak később válott 3 ágra: a komi-zürjénre, a komipermjákra és az udmurtra. A komi nyelv Vicsegda környéki elterjedése azt mutatja, hogy kámai szállásaikról permiek költöztek ide. Erre azonban csak időszámításunk I. évezredében keiülhetett sor, mert: egyrészt az égetéses és irtásos földművelés, valamint az állattenyésztés szókincse közös az udmurttal, másrészt az V. — VI., de főként a VII.—IX. században terjednek el ezen a területen azok az ékszer-formák és samándíszek, amelyek felső-kámainak látszanak. A Vicsegda-környék tömörebb benépésedésére tehát az úgynevezett lomovátovi műveltség korában kerül sor. A Felső-Káma vidékének vicsegdai kapcsolatai a IX. — XIV. században is kitűnően nyomon követhetők a górod iscsék leleteiben, tehát a fel vándorlás még ebben a korban is folytatódott. Az e területen talált korábbi lakosságról az jjlőzőkben már volt szó, de érdekes a szerzőknek az a feltevése, hogy ezek talán az orosz krónikákban a Vaska, Mezeny táján emlegetett vepszék lehettek, akiknek helynevei Karjalától egészen eddig nyúlnak el. A szórványos embertani megfigyelések még tovább gazdagítják az őstörténet lehetőségeit. A komik eszerint nem alkotnak egységes tömböt. Népességük alapját az úgynevezett ,,vjatka—kámai embertani csoport" alkotja, halavány mongoloid vonásokkal, míg az északi területeken az úgynevezett „fehértengeri jelleg" uralkodik tiszta európai megjelenéssel (talán az oroszokkal való keveredést mutatja). Más a helyzet a Felső-Vicsegdánál. Ez a terület a XVI. — XVII. századig csak gyéren lakott, nincsen korai gorodiscse és csak ritkásan találhatók VIII. — XIII. századi tárgyak és csud aknák (a felszíni rézfejtés gödrei). Lehetséges, hogy ez a korai szórványos emlékanyag az oroszi krónikák által ezen a helyen jelölt jugrák (vogulok) emléke, mert a szerzők szerint a Felső-Pecsora környékén seregnyi vogul helynév maradt fenn. Még fennebb a Pecsora középső s alsó folyása mentén és a bolsaja-zemljai tundrákon az Ob vidékéről áttelepült vadásznépek, a „pecserjánok" élhettek, akiknek régészeti emlékeit csak a XI. —XIII. századig ismerjük. Általában a könyv összefoglaló jellegéből következik, hogy aVégészeti leleteket csak röviden írja le s ez megnehezíti a következtetések ellenőrzését, illetőleg a leletanyag tanulságainak terebélyesítését. A komi föld déli részeinek egyes vidékeit is magába foglaló leletjegyzék (MIA. 27) sejteti, hogy milyen gazdag lehetőségek várnak még kiaknázásra. E vázlatosság következtében több kérdés marad megoldatlanul. Ilyen például a vepsze—komi érintkezés. Itf több ellentmondással találkozunk. Ugyanis itt a komik azzal a régi népességgel találkoznak, amely az újabb kőkor végén a Volga mentéről vándorolt fel s amely a folyónév végződések szerint nem lehetne finnugor. A fésűs edényművesség műveltségének a finnugorokkal való összefüggése tisztázhatja majd ezt a kérdést. Egyelőre arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a komi nyelvben az indoeurópai szóréteg sokkal nagyobb, mint az udmurtban, majdnem vetekszik a balti finnségben található aránnyal. Márpedig ez a szóréteg hangtani okokból nem kerülhetett egy igen későinek gondolt vepsze—komi érintkezés kapcsán-a komiba. Talán némi útbaigazításul szolgálhat ennek az ellentétnek feloldására az alábbi meg-