Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)

Tanulmányok - Kálmán Béla: Az újabb észt nyelvészeti irodalom (ism.) 119

122 ISMBBTETÉSBK, SZEMLE Meg kell emlékeznünk az egyetemi tudományos diákkörök nyelvészeti munkájáról is: Ajaloo — keeleteaduskonna ja öigusteaduskonna üliöpilaste teaduslikke tőid (A történeti — nyelvtudományi és jogtudományi kar hallgatóinak tudományos munkáiból) Tartu Riikliku Ülikooli Toimetised 41. sz. Tallinn 1956. Ebben a majdnem 11 íves kis könyvben a következő nyelvészeti tárgyú dolgozatokat találjuk: E. PŐLD tanulmányát egy észt nyelvjárás mássalhangzóiról, R. KAREX,SON cikkét a finnségi nyelvek finnugor eredetű faneveiről, és A. LAASTEST dolgozatát a vepsze nyelv névutóiról és elöljáró szavairól. A dolgozat egyik értéke, hogy a szerző nagyrészt maga-gyűjtötte anyagot dolgoz föl. * Nem szorosan nyelvészeti tárgyú cikkekből áll, de minden finnugor nyelvész érdeklődésére számot tarthat a H. MOOBA szerkesztésében megjelent Eesti rahva etnilisest ajaloost (Az észt nép'etnikai történetéből) c. cikkgyűjtemény (Tallinn, 1956, 280 1.). Az ismertetendő kötetben a nyelvészet, a régészet, az embertan és a néprajz művelői együttesen, mindegyik a maga kutatási területén igyekszik tisztázni az észt etnogenezis kérdéseit. A kötet kilenc cikkből áll, 100 rajz, ill. térkép segíti megértésüket. P. AEISTE cikke (5—23) a finnségi nyelvek kialakulásáról szól. A szókincs, a nyelvtani rendszer és a fonetika alapján próbálja meghatározni azokat a finnségi törzseket, amelyekből a mai balti-finn nemzetek (finn és észt) és népek (lív, vepsze, inkeri, vót, karjalai) kialakultak. Szerinte a finnségi alapnyelvet beszélő társadalom egy lassú szétválási folyamat következtében az i. e. II. évezredben törzsekre bomlott, mégpedig a lív, a déli-észt, az északi-észt, a karjalai és a vepsze törzsre. A lívek ősei az észtektől •délre a Rigai öböl környékén laktak. A déli-észtek körülbelül ott helyezkedtek el, ahol ma a déli-észt nyelvjárást találjuk, de lakóhelyük dél és délkelet felé messzebb terjedt. A harmadik finnségi törzs az északi-észt volt, amely nagyjából a mai északi-észt nyelvjárásterületen lakott, de területe északkelet felé jóval túlnyúlt a Narva folyón. Ennek a törzsnek északkeleti ága már korán kialakított egy sajátos nyelvjárást. Erről a területről történt kirajzásból és az esetleg már a mai Finnország területén élő finnségi elemekből ötvöződött a valamivel később kialakult hatodik finnségi törzs, a háméi. Az északi-észt törzs északkeleti, tengerparti nyelvjárásának keleti ágából alakult ki az i. u. I. évezredben a vót nyelv. A negyedik törzs, a karjalai, eredetileg a karjalai földszoroson, valamint a Ladoga tó és a Néva közt lakott. Ennek a törzsnek a Néva környéki és a Névától délre eső területén keletkezett az inkeri nyelv, amely a XVII. századtól kezdve erősen keveredett finn telepesek nyelvével. A karjalaiak egy része eredeti lakóterületétől messze északnak, másik része a XVII. században délkeletnek vándorolt. Ez utóbbi kirajzás alkotja a tveri és novgorodi csoportot. Az ötödik ősi törzs AEISTE szerint a vepsze volt, amely az Onyega és Ladoga tavak közti területen, valamint ettől délre élt, keletre pedig elérte a permi finnugorok lakóhelyét. A finn nép a szerző szerint a már említett módon az északkeleti észtből kirajzott hámé törzsből, a később délkeleti Finnországba átvándorolt északi-észt eredetű finnekből és a keleti szomszédságban élő karjalaiakból ötvöződött össze. Az észt nép az északi- és a déli-észt törzsből vált egy néppé a későbbi századok folyamán. Foglalkozik még a szerző a finnségi nyelveket ért balti, germán és szláv hatással is, valamint a finnségi csoport helyzetével a volgai és többi finnugor nyelvhez viszonyítva. A finnugor őshazára vonatkozólag a hagyományos, tehát a legutóbb N. SEBESTYÉN" iKENtől és HAJDÚ PÉTEBtől kifejtett állásponthoz csatlakozik.2 A. KASK az észt nyelvjárások tagozódását vázolja (24—40). Az eddig közismert két főnyelvjárás (az északi és a déli) helyett három főnyelvjárást különböztet meg: >a) északkeleti tengerparti, b) északi (ennek kisebb egységei: a középső, szigeti, nyugati és keleti), c) déli (kisebb egységei: a mulgi, a tartui és a vörui) nyelvjárás. Bemutatja a legfőbb hangtani, alaktani, mondattani és szókincsbeli különbségeket. H. MOOBA az észt és vele szomszédos népek kialakulásáról ír a régészet tükrében (41 —119). Röviden vázolja a finnugor régészet történetét. Számunkra az sem érdektelen, hogy CASTRÉÜST Altaj-vidéki őshaza-elméletét elavultnak tünteti föl, ós a finnugor őshazát a szovjet régészeti és embertani kutatások 2 Ennek a cikknek erősen rövidített formája elhangzott az oslói nemzetközi nyelvészkongresszuson is 1957. aug. 9-én, vö. NyK. LX, 194 — 5. .