Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)
Tanulmányok - Ujváry Lajos: A nyelvi jelek szerkezete és funkciója 369
376 UJVÁRY LAJOS módon egymáshoz viszonyított részjelekkel érzékeltetett tudattartalomnak újraszerkesztését.13 Szó és mondat között közbülső helyet foglalnak el a nyelvi jelek rendszerében a szószerkezetek, idegen szóval? a s z i n t a g m á k. A szószerkezet két vagy több szó egymáshoz viszonyításával szerkesztett, alkalmi és egyedi nyelvi jel, ennyiben tehát kétségtelenül a mondattal rokon. Ugyanakkor azonban ahhoz, hogy valóban mondattá, azaz egy teljes képzet nyelvi jelévé váljon, még maga is egy másik szóval vagy szószerkezettel való' viszonyba állításra, kiegészítésre szorul, ennyiben tehát szóként viselkedik.14 Vannak, akik az alany és az állítmány kapcsolatát, vagyis magát a mondatot is szószerkezetnek minősítik, mások szerint különbséget kell tenni alanyi— állítmányi szószerkezet ós alanyból meg állítmányból szerkesztett mondat között. A vidéket aszály sújtotta képletben e fölfogás szerint az aszály és a sújtotta kapcsolata: mondat, de az aszály sújtotta vidék képletben ugyanennek a két szónak kapcsolata: szószerkezet.15 Részünkről ez utóbbi nézetet valljuk, minthogy a két kapcsolat közül csak az első tartalmaz állásfoglalást a valósággal szemben, a másodikból ez még hiányzik, már pedig a mondatot épp ez az állásfoglalás teszi mondattá, azaz közölni való tudattartalom nyelvi jelévé. 5. Bármily tetemesen csökkenti is az elvonás az egy nyelvet beszélők körében tartósan azonos nyelvi jelek számát, és bármennyire ezeknek birtoklása teszi is, mint láttuk, egyáltalában lehetővé mind az érintkezést, mind pedig a valóság megismerését s a szerzett ismeretek megtartását, távolról sem mondhatjuk, hogy ezzel egymagában akár az érintkezésnek, akár az ismeretek számontartásának már minden kérdése meg volna oldva. Az elvonás ugyanis, amelynek érzékelhető eredménye a tartósan azonos, közösségi nyelvi jel, csak az eredmény felöl nézve kollektív tevékenység, elindítója, kezdeményezője, tulajdonképpeni végrehajtója azonban nem a közösség, hanem annak valamelyik tagja: az egyén. A közösség csak ellenőrzi ezt az egy vagy több egyén már elvégezte tevékenységet, s — aszerint, hogy annak eredményét találónak és szükségesnek avagy használhatatlannak, illetve fölöslegesnek ítéli — jóváhagyja vagy elveti. Az egyén kezdeményez, javasol, próbálkozik; a közösség dönt. így állván a dolog, természetes, hogy elvonás ós elvonás, illetve ennek eredménye, vagyis a tartós, közösségi nyelvi jelek között olyan különbségek vannak, amelyek egyfelől az egyéni elvonó képesség különbözőségéből, másfelől az ellenőrző közösség nemzedékről nemzedékre változó összetételéből ós időről időre változó igényeiből és változó szükségleteiből fakadnak. Az ember csak fokozatosan, nemzedékek hosszú sorának munkájával jutott el az elvonö képességnek arra a fokára, amelyen a jelenleg egy nyelvet beszélők többsége áll, ezenközben igényei, szükségletei, szempontjai is ismételten változtak, elvonással nyert nyelvi jelei sem lehetnek tehát a két fő követelmény — egy-13 „Ahhoz, hogy egy tudattartalom (teljes képzet) nyolvi jelhez juthasson, részletképzeteire kell bomlania. Á részletképzeteknek vannak nyelvi jelölőik : a szavak ; ezeknek azonban oly módon kell viszonyban állniuk, hogy a hallgató belőlük a teljes tudattartalmat újra fel tudja építeni." (BÁRCZI, i. m. 40.) 14 „Irgendein Wort odcr eine Wortgruppe, dic nieht Satzform hat, beságen für sich alléin nichts. Sie lasscn allé Mögliehkeiten offen . . . Man wartet auf eine Ergánzung." (POBZIG, i. m. 79.) 15 Szószerkezetnek tekinti a mondatot GOMBOCZ. Fölfogásával legújabban KLEMM szállt igen eredményesen vitába. (A mondattan mivolta: MNy, LII, 406 —15). Vö. még: MOIAAY, John Ries szintakszis-elméletének értelmezése: MNy. LIU, 77 — 80.
